Szijjártó: Magyarország gázellátása jövőre is biztosított

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szijjártó: Magyarország gázellátása jövőre is biztosított

Magyarország jövő évi gázellátása akkor is biztosított, ha Moszkva és Kijev között nem születik az év végéig új, gáztranzitról szóló megállapodás –  mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

A mai napon megállapodást kötöttünk a Gazprom vezérigazgatójával arról, hogy ha van, ha nincs tranzitmegállapodás Oroszország és Ukrajna között a jövő évet illetően, a Gazprom akkor is biztosítja Magyarország gázellátását,

tette hozzá.

Elmondta, hogy Magyarország a lakossági és az ipari fogyasztás egy részét ugyanúgy, mint idén, Ausztrián keresztül tudja majd megvásárolni, másrészt pedig ki kell használnia az egész közép-európai térségben egyedülálló tározókapacitását.

Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter az ipari és kereskedelmi minisztériumban, Moszkvában 2019. március 21-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Alavés nem tudott pontot rabolni a címvédőtől a La Liga 34
2019-04-24 00:15:27 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Új résszel folytatódik a Bezár a bazár! II. évada szerdán 19.10-től a TV2-n!
2019-04-24 00:05:23 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A La Liga 34. fordulójában roppant fontos három pontot szerzett a hazai csapat.
2019-04-23 23:57:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd meg a Pénzt vagy éveket! legújabb részét!
2019-04-23 23:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez