Miért nem lehet elfogadni, hogy Lady Gaga egyedül van?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Miért nem lehet elfogadni, hogy Lady Gaga egyedül van?

Az énekesnő hetekkel ezelőtt szakított vőlegényével, Christian Carinóval, és mivel már kapcsolatuk alatt is a fél világ azt akarta látni, hogy Lady Gaga belehulljon Bradley Cooper karjába, így a szakítás után mindenki arra gondolt, ezek ketten nyilván összejöttek. (Mert az ugye senkit nem érdekelt, hogy Coopernek közben van egy barátnője és egy közös gyerekük.) Aztán az emberek lassan belátták, hogy Lady Gaga és a színész közt nincs semmi, így kénytelenek voltak mást találni az énekesnő számára.

Most épp Jeremy Rennert.

Legalábbis a People egy meg nem nevezett, vagyis sanszosan nem is létező forrására hivatkozva azt írja, hogy az énekesnő most a Marvel színésznével találkozgat. Mondjuk a lap volt annyira óvatos, hogy nem jelentette ki azonnal, hogy együtt is vannak, de azért erősen utaltak rá, hogy összejöttek.

Ezek szerint nagyon nehéz lenne elfogadni, hogy egy nő egyedül legyen. Legalább egy darabig.

Egyébként ő Jeremy Renner:

Fotó: Rob Kim/Getty Images

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tisztelt Szülők! Nem kenyerünk a mellébeszélés, a maszatolás még kevésbé, ezért, mint vőlegény a nászéjszakán, rögtön belevágunk a lecsóba, és a lényegre térünk: gyermekük, akit a személyiségi jogai miatt nevezzünk Viktornak ? mint önök bizonyára tudják, nem ez a valódi neve ?, tegnap a nagyszünetben lebontotta a jogállamot
2019-09-22 14:21:54 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Már 60 gyereket kezelnek a szalmonellára jellemző tünetekkel, életveszélyben szerencsére egyikük sincs
2019-09-22 14:15:03 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Még be sem vezették, ennek ellenére már most elijeszti a turistákat Bali turistaparadicsomától az Indonéziában tervezett szextilalmi törvény – jelentette a Daily Telegraph című ausztrál lap
2019-09-22 14:08:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez