?Én ilyen vagyok, amióta megismertél?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Én ilyen vagyok, amióta megismertél?

27 éves vagyok, és a párommal lassan 8 éve vagyunk együtt. Szeretjük egymást, de az utóbbi években megromlott a szexuális kapcsolatunk. Igazából a maga módján sosem volt az igazi. Az elején az én hevességem tartotta életben ezt, ő kicsit visszahúzódóbb típus, ha szexről van szó, nem kezdeményező. Beleültünk ebbe a helyzetbe, havonta egyszer fekszünk le egymással, ő engem hibáztat, mert szerinte nem olyan vagyok, mint régen, én úgy érzem, hogy az ő hibája, mert beleuntam, hogy mindig én kezdeményezzek. Próbáltam jelezni felé, hogy zavar, hogy én kezdeményezek, és többször is viccesen mondtam neki, hogy na gyere, most csavard el te a fejem, de nem tette. Olyan, mintha zavarban lenne, vagy mintha elzárkózna ettől. A napokban megsértődött rám, amikor mondtam, hogy ne csak én kezdeményezzek. A szex nálunk lekapcsolt villanynál történik, nappal sötétítés után. Az orális szex kényes kérdés, ő nem élvezi, és ő se szereti csinálni, mondván, ez nem pornó. Pedig szívesen okoznék neki így is örömöt, de elfogadtam, hogy nem élvezi. A szexuális életünk problémájának felelősségét teljesen rám szeretné tolni, azt mondja, én nem értem meg őt. A napokban egyik este is szóba került 5-10 percig a köztünk lévő szakadék, mire ezt a kulcsmondatot mondta: Én ilyen vagyok, amióta megismertél. Pedig elmondtam neki, hogy miért laposodott el szerintem a szex, de meg sem hallja, a válasz a már említett mondat. Szóról szóra elmondtam neki, amiket ide is leírtam, és tanácstalan vagyok. Kevés lesz ide a szerelem? Jövőre házasodunk össze, de félek, hogy a szerelem ilyen szexuális élettel kevés lesz számomra hosszabb távon.

Az olvasói levelet Ábeltől kaptuk, olyan párkapcsolati problémája van, ami bár a szexualitással függ össze, és a Kérdezd a szexterapeutát? blogba való lenne, de okkal került ide, hiszen ez a kommunikációval és az elvárásokkal hozható összefüggésbe.

Mit lehet tenni?

A párkapcsolatokban a reális és az irreális elvárások azok, amik megnehezítik két ember életét. Ahogyan már sok más cikkben is szóba került, a kapcsolatok elején meglátszik, hogy mik lesznek azok a problémák, amikkel később komolyan foglalkozni kell majd. Olvasónk esetében feltehetően már az első szexuális együttlét is lekapcsolt villanynál, sötétítő függöny mellett történt, és ez nyolc év alatt sem változhatott sokat. A probléma valahol ott keresendő, hogy az elején nem került szóba az, hogy ki mit szeret a szexben, mit élvez, hogyan lenne számára élvezetesebb, és az sem került szóba, hogy a lány miért ennyire zárkózott a szexben, miért nem hajlandó nyitni, kifejezni a saját szexuális vágyait, fantáziáját megosztani. Holott a szexet minden partnerrel újratanuljuk, tehát ha valaki mással nem szerettünk valamit, az nem jelenti azt, hogy sohasem fogjuk, csak annyit jelent, hogy még nem próbáltuk úgy, hogy jó legyen.

A kezdeményezéssel kapcsolatos gond a problémakör tünete lehet olvasónknál. A kezdeményezésről tévesen azt gondolják sokan, hogy az csak és kizárólag a férfi dolga. Azonban jó, ha néha a nő is kifejezi, vágyik a társára, ha nonverbális kommunikációval a tudtára adja, zöld a lámpa a szexhez. Olvasónk problémája a kommunikációnál keresendő, mivel nyolc éve vár arra, hogy valami megváltozzon, mint egy vadász a vadra várva lesben. A nő feltehetően ebből sokáig semmit nem is érzékelt, úgy érezte, minden rendben van. Aztán a megváltozott szexuális élet mutatta meg számára is, hogy probléma lehet, viszont ez a probléma túlnő mindkettőjükön.

Az évek óta tartó problémákat két ember önállóan nem fogja tudni megoldani, minden beszélgetés, veszekedés, vita a témában csak növeli a szakadékot. Ilyen esetben okos döntés a problémáról nem beszélni, hiszen ha csak arról van szó folyton, képtelenség más, jó élményt együtt megélni.

A házasság foroghat kockán a probléma miatt, ami érthető, a megoldás pedig egyértelműen egy szexuálterapeuta lenne, akinek segítségével a szexuális élet jóval harmonikusabb lehet a jelenleginél. A szexet újra kellene tanulni, ehhez pedig teljesen más alapokra fogják helyezni a kapcsolatot. A terápia abban is segíthet, hogy a nő oldódjon a szexuális életben, és ezt a fajta hárítást, amit éveken át mutat a szexben, valamennyire kezeljék.

A hétköznapi élet tele van konfliktusokkal, problémákkal, ezek nagyját meg tudjuk oldani az életben, de vannak, amik túlnőnek rajtunk és csak további gondokat okoznak. Olvasónké ilyen, hiszen a partnere nem hajlandó belátni a saját felelősségét, azzal válaszol mindenre, hogy ő nem árult zsákbamacskát önmagáról, mindig ilyen volt. Olvasónk pedig a partnerre hárítaná az egész felelősségét, és szeretné, ha a partnere megváltozna a szexuális viselkedésében. Ez sakk-matt helyzet, ahonnan szakszerű segítséggel van kiút.

Ez meg micsoda?

Az így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

folytatás

Legkedveltebb hírek
Meghalt az a férfi, aki januárban lett ismert világszerte, miután egy repülőjáraton kitöröltette a fenekét a légiutas-kísérővel
2019-04-23 08:52:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a kaposvári nővel szemben, aki dühében sodrófájával esett a lakótársának
2019-04-23 08:50:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bár egy rakás másban is játszott, Chris Noth már az életben nem mossa le magáról Mr Big karakterét, valószínűleg még a sírjára is ezt a nevet vésik majd
2019-04-23 08:37:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Sony húsvétra időzítette a legújabb okostévéinek a leleplezését, és a leendő vásárlóknak elképesztően mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk, ha szeretnék hazavinni a gyártó legújabb OLED csúcsmodelljeit
2019-04-23 08:31:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az iRobot tulajdonosainak köszönhetően a robotporszívók közel 20 éve köztünk vannak, és rengeteget fejlődtek, még azóta is mióta az első Roombák feltűntek a nappalikban
2019-04-23 08:30:59 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Hír TV Magyarország élőben című műsorában, húsvéti üzenetként, Semjén Zsolt azt mondta: az egyházra leselkedő fő  veszély, ha alkalmazkodni akar ?időleges? ideológiákhoz
2019-04-23 08:30:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez