Kerekes Vica: A szerepek és gálák mögött ott vagyok én, a kis rezgő lelkemmel

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kerekes Vica: A szerepek és gálák mögött ott vagyok én, a kis rezgő lelkemmel

Most körbe turnézta a sajtót, Kerekes Vica-interjúkkal van tele minden. Vicces lehet, hogy miután Csehországban, Szlovákiában már afféle helyi sztár, itthon érdemben most fedezik fel.

Ez egy új típusú figyelem valóban, ami azért mulatságos, mert bár volt az első két szlovák filmem, de aztán én Magyarországon kezdtem el forgatni, itt készültek az első filmjeim, és csak utána jött Csehország és minden más. De ha Magyarországon az ember csak filmeket csinál, nincsen színházban, nincs benne a showbusinessben, akkor csak a közönség egy pici szeletétől kap figyelmet, akik moziba járnak. Azt persze tudtam, hogy a magyar területen is szeretnék majd alkotni, mert ez az anyanyelvem, és nem akartam elhanyagolni, viszont ha már Csehszlovákiában születtem ? mert akkor annak hívták ?, akkor azt a két nyelvet szerettem volna meglovagolni először, és aztán ide áteveztem.

Tehát gyakorlatilag a nyelv irányából közelítette meg a karrierjét.

Igen, meg megnéztem a színészet alappilléreit. Megnéztem azt, hogy ha színészként élem az életem, akkor nemcsak színpadi színészetben akarok gondolkodni, és ha filmszínészet, és több nyelven szeretnék játszani, akkor nem szabad megijedni attól, hogy idegen nyelven játszok, és ezért kezdtem először a szlovákkal, egy kicsit ismerősebb nyelvvel. Mert az a nehéz, ugye, hogy tudjak olyan természetesen játszani idegen nyelven is, mint hogyha az anyanyelvem lenne. Mert amikor játszunk, és megpróbálunk az érzésekre figyelni, meg arra, ahogyan instruálnak minket, akkor a nyelvnek automatikusan kéne jönnie, a nyelv a támasz. Csak hogyha ez egy idegen nyelv, ahol az akcentusra kell figyelni, meg a kiejtésre, hogy természetes legyen, akkor egy kicsit nehezebb a helyzet. És meg kellett ismernem magam például csehül is, egészen máshol van például a hangom. Iszonyú vicces voltam magamnak, mert csehül magasabb a hangom, az érzelmeket sem találtam eleinte, és olyan életidegen volt minden.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Létezik egy nagyon tipikus beszédmód, ahogy önről az újságok írnak, gondolom, Csehországban, Szlovákiában is, de itthon mindenképp jellemző, hogy szinte nem is színésznőként írnak önről, hanem úgy, hogy Kerekes Vica, a szexszimbólum, ?kamaszkorunk legszebb mellei?, és társai. Ezt a jelenséget hogy fogadta?

Amikor legelőször megjelentek ezek, akkor úgy voltam vele, hogy kicsit még hízelgő is volt tulajdonképpen, hogy dicsérnek. Később egy kicsit kezdett terhessé válni a dolog, de mostanra túltettem magam ezen is, mert ezt nem én kreálom, és bármit teszek, ez létezik, a külvilág hozza létre, és szájról szájra jár, és csak az eladhatóságról szól. Én ezzel nem foglalkozhatok. Nekem csak arra kell koncentrálnom, ami nekem fontos, hogyha így látják, akkor ez van, engem már tényleg nem izgat, inkább mulatságos, mert rájöttem, hogy nem betegedhetek bele. És azt sem akartam, hogy elkezdek például nagyon intellektuálisan viselkedni, csak olyan filmeket elvállalni, hanem azt akartam, hogy én én maradjak, hogy természetesen tudjak működni. Ezért úgy vagyok vele, hogy vannak, akik írják ezeket a dolgokat, és vagyok én, aki teszi a dolgát. Ugyanúgy aláfeküdnék ezeknek a dolgoknak, ha hagynám magam befolyásolni. Úgyis mindig lesz, aki berak egy skatulyába. De én nem szeretném állandóan bizonygatni, hogy mennyi mindent csináltam már, és milyen karaktereket.

Viszont ez a hangvétel kihozhatta volna önből a harcos feminista jogvédőt is. Az is lehetett volna a forgatókönyv, hogy olyan színésznő lesz, aki kiáll, és azért harcol, hogy a filmnyelv meg a közbeszéd ne húspiaci stílusban bánjon a színésznőkkel.

Nyilván oda kell állni dolgok mellé, ha ez egy belső indíttatás. Én úgy éreztem, hogy ha az erotikus jelenetekről, meg a szexszimbólumságról nyilvánosan beszélek, akkor megint magamat állítom fókuszba. És inkább azt mondtam, hogy ez az én problémám, nekem kell megoldani. Érdekes, hogy tényleg soha nem közelítettem meg ezt a témát így, hogy kiálljak ezzel szemben. Arra már több kezdeményezés volt színészek között, hogy hogyan tudjuk megállítani azt, amikor olyan információkat írnak le rólunk, ami nem igaz, és az például sokkal inkább megfordult a fejemben, hogy ezzel kellene valamit tenni, valami jogvédő szervezetet létrehozni, ami ezt megállítja. Mert amikor olyanokat írnak, hogy vetkőzik, meg a mellek, és a többi, az velem kapcsolatos, de ha olyat írnak, hogy vele csókolózott, akkor az már érinti a családtagjaimat, a páromat, és az sokkal felháborítóbb, sokkal fájdalmasabb, mert ez mást is érint. A másik dolog, hogy fontos azt is megélni, hogy nő vagyok és élvezem, mert sokan ezt próbálják lenyomni. Mert nagyon sokakat ért támadás, de ezzel együtt is magadat kell nagyon erősen kezelgetni nap, mint nap, innen kezdődik, önmagad szeretgetésétől, meg attól, hogy ha érzed, hogy sérülsz, akkor teszel valamit.

Hogyan gyógyítja magát?

Például azzal, hogy napi szinten reflektálok önmagamra, figyelem magamat, hogy szituációkban hogy viselkedtem, megvizsgálom azt, hogy aláfeküdtem-e valakinek az akarata alá, vagy tudtam képviselni önmagam. Mert az embert úgy is meg lehet erőszakolni, hogy a lelkileg erősebb direktív módon, önkényesen próbál felette uralkodni. És ilyen élményem például nekem is volt, ezekbe a dolgokba bele lehet csúszni. Ezért szajkózom, hogy muszáj magam szétszednem, és ez az elemzés nagyon fájdalmas is tud lenni, de ugyanakkor megmentheti az életet, mert csak ez marad meg, hogy én ismerem a legjobban magam, és senki nem fogja megmondani, hogy ebben a helyzetben nem voltam önazonos.

Azért ez az önreflexió, önismeret, meg önmagunkkal beszélgetés magányos műfaj. Van erre elég ideje, hogy beleférjen a csendes egyedüllét?

Ha lehetne, akkor én mindig egyedül lennék, abszolút el tudom képzelni a tipikus skandináv létet, hogy sok kilométeres körzetben nincs senki, csak a hegyek, az állatok, a fák, az erdő meg én. Ha kellene mondani valamilyen idilli állapotot, akkor nekem szerintem ez lenne az, hogy fejszével vágom a fát és dobom be a kandallóba. Csak én és a gondolataim. Ezért hogyha nagyon intenzívek a napjaim, akkor azt szoktam csinálni, hogy kicsit hamarabb, mint ahogy a napom indulna, és gyertyagyújtás, tea, zene, és ott van a tükör és a készülődés. A párom szokta is mondani, hogy mi a jó életet tudok annyit a tükör előtt lenni. Pedig ez nem arról szól, hogy felrakom az arcomat, este meg leszedem, hanem ilyenkor a gondolataimmal vagyok, azzal töltök el időt. És ha több időm van, akkor jönnek a könyvek, négy egyszerre, és egyikből szállok a másikba.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Arról beszél, hogy kiköltözik az erdőbe, és ne legyen ott senki, miközben nagyvárosban él, pörgés van, utazni kell, állandóan emberek, reflektorfény, csillogás, kamera. Nagy a távolság a két életmód között, adódik a kérdés, hogy most jól van ebben az életben?

Nem mondhatnám, hogy teljesen jól vagyok, mert állandóan ott van bennem az a kérdés, hogy a helyemen vagyok-e abból a szempontból, hogy a színészettel kell-e foglalkoznom. Ez ott volt már fiatalabb koromban is, és most is nagyon sokat foglalkozom ezzel. Úgy indultam el a színészet felé, hogy elkezdett izgatni, hogy miért van ez a készség bennem, és miért van mellette az is, hogy jól is érzem magam közben, amikor csinálom. Jó, de szeretek másokkal foglalkozni, és miközben játszom, nem foglalkozom másokkal, csak magammal. Akkor lehet, hogy pszichológusnak kéne lennem? De ez az egy életem van, hogy legyek pszichológus meg színész is egyszerre? Aztán jön a mentális rész, amikor félreteszem kicsit a megérzéseim, és elkezdek kalkulálni, hogy de hát nem akarok hatvanévesen, reszkető kezekkel ülni a kispadon, és várni, hogy mikor csörren meg a telefon, és állandóan eleget tenni annak, hogy ráncmentes legyen az arcom. Én ezzel nem akarok foglalkozni.

Jó sok kétely.

Bizony. Szóval azt, hogy teljes mértékben a helyemen vagyok, nem mondhatom, mert sok minden izgat a színészeten kívül, és, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor én nem szeretek a nap huszonnégy órájában színész lenni. Nem izgat, ami a színészet körül van, a partik, megjelenések, gálák, fotózások, és hogy premier vagy fesztivál előtt hónapokkal kiválasztani az outfitet. Nekem ez egy óriási időpazarlás. Például holnap lesz az Apró mesék premierje [az interjú a bemutató előtt készült ? a szerk.], és fogalmam nincs, hogy mit fogok felvenni. És tudom, hogy az lesz, hogy majd kapkodok, mint egy mérgezett egér, és szidom magam, hogy miért nem tudtam foglalkozni vele. De közben meg mindig arra a következtetésre jutok, hogy amikor ilyen megjelenés van, akkor tudok csak én lenni, megmutatkozni, és legszívesebben úgy mennék, teljesen egyszerűen, hogy ez vagyok én, az meg a szerep. Hiába mindenki így csinálja Amerikában is, Európában is, hogy bizonyos követelményeknek meg kell felelni, de én ezt le akarnám hámozni, mert mindezek mögött ott vagyok én, a kis rezgő lelkemmel. Valamelyik nagyság mondta, hogy az egész életed arról szól, hogy próbálsz visszatalálni a gyermeki önmagadhoz, mert folyamatosan rakod magadra a felvett viselkedésüket, a védő mechanizmusokat, amiből lesz egy massza, és ha időben észreveszed, akkor meg tudsz ettől szabadulni.

Azt mondja, nem szeret a nap huszonnégy órájában színész lenni. Erre a filmszínészet egész jó megoldás, hiszen a színpadi színésznek tényleg az az élete, hogy délelőtt próba, aztán ebédszünet, délután megint próba, este előadás, és ez napról napra így van.

Igen, annak is része volt abban, hogy a film felé fordultam, hogy nem tudom elképzelni, hogy egyik munkából menjek a másikba. Nagyon fontos, hogy egy színésznek legyenek szabad pillanatai, és élje meg az életét úgy, hogy hatnak rá új impulzusok. Nem is tudok meglenni egy társulatban, azt érzem, hogy az egy bezárt dolog, nem tudunk annyira vibrálni egymással, ha mindig egyféle közegben vagyunk, és ha ez a társulat még jó is, az maga a kényelem. Ebből a szempontból én nem szeretem magam óvni, inkább kiteszem magam dolgoknak, és a filmszínészetben erre sok lehetőség van, amikor nemzetközi stáb jön, vagy olyan nyelven forgatunk, amit soha előtte nem használtam, és nem csak kávéházi szituációk vannak, hanem olyanok is, amikor felraknak egy sziklára, több száz méter magasba, és akkor ott próbálj meg helyzetben maradni. Erre nem lehet felkészülni.

Ezt a versenyistállós, kihívásokat hajtó attitűdöt honnan hozza?

Emlékszem, már gyerekkoromban is az volt, hogy nagyon nem szerettem veszteni. Minden szituációban beledöglöttem, ha nem én voltam kiemelve. Volt nálunk például a próbabál, amikor megtanulunk táncokat, és az első olyan alkalom, amikor szép ruhában felvonulunk, ott vannak a szüleink, és így tovább. És ott volt olyan kategória, hogy a legjobb táncos, a fiúk körében legnépszerűbb táncosnő, a zenekar is kiválasztotta a maga kedvencét, és volt a bálkirálynő is. És én mindet megnyertem. De hogy én hogy reszkettem, hogy nehogy alulmaradjak! Vagy ha elmentem egy versenyre, ahhoz is úgy álltam hozzá, hogy ha nem leszek benne a legjobb háromban, az egy szégyen. Pedig nekem olyan szüleim voltak, hogy ha esetleg rosszabb jegyet hoztam, akkor sem szóltak soha semmit, nem tőlük lestem el ezt, hanem belém volt kódolva ugyanúgy, ahogy a színészet felé irányuló dolgok. Viszont tudtam, hogy ha ez így marad, akkor egy idegroncs leszek, mert színészként óriási a versengés, óriási pofonokat lehet kapni, és ha gyerekkori énemen nem csiszolok, akkor nekem végem ezen a pályán, tehát ez teljesen tudatosan kezdtem azzal foglalkozni, hogy ezen változtassak. És most már tudok örülni annak, ha egy másik színésznőt látok, és csodálatos, és gratulálok neki. És ha bárki megkérdezi, hogy az életemben mire vagyok a legbüszkébb, akkor azt mondanám, hogy erre, hogy már nem izgat, ha egy castingon alul maradok, ha nem én kapom meg a díjat, hogy ezt az önzést, hogy a fókusz csak rajtam van, ezt le tudtam szépen kaparni.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Némi éles váltással beszélgessünk egy kicsit az Apró mesékről is. Ez egy nagy szerep, és egy kicsit komolyabb feladat, mint ahogy általában láthattuk magyar filmben.

Érdekes módon én nem érzem azt, hogy ez az első filmem, amiben igazán meg tudtam mutatni magamat, mert ugye ott vannak a cseh, szlovák és német filmek, amiket Magyarországon nem ismernek, a netflixes Milada, a Hét nap bűne, a német Die Freibadclique, vagy akár a magyar Tranzitidőt, vagy az 1. De az tény, hogy Magyarországon ezt a film nagy figyelmet kap, és ezzel egyetemben én is. így az Apró mesék fontos az életemben, mert volt benne ehetőség a megmutatkozásra. Szeretem a kosztümös filmeket és a drámai szerepek közel állnak a lelkemhez, sokkal közelebb, mint például a vígjátékok. Azért is izzadtam meg jobban a Hab forgatásán. (Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében, melyben Kerekes Vica a női főszereplő ? a szerk.). Ebben a karakterben, akit az Apró mesékben játszom, az éles érzelmi váltásokat akartam úgy megmutatni az erő, a szenvedély, a szenvedés, a gyengédség között, hogy az ne legyen cirkuszi mutatvány. Az volt a truváj, hogy meg tudom-e úgy csinálni, hogy ezek szépen egymásba simulnak, hogy ne gondolja azt a néző, hogy egyik jelenetről a másikra egy másik karaktert játszom, hanem ez egy karakter maradjon, és azon belül tudjak úgy játszani, hogy az hiteles legyen.

A Habban mi adja a nehézséget?

A romantikus komédiák nagyon át tudnak menni bugyutába, mesterkéltbe, vagy nagyon vihogósak tudnak lenni, és iszonyú nehéz megfogni a lelkületét, igazságát. És ebben a műfajban jónak lenni nagy falat. A másik dolog, hogy az én arcom kicsit a régmúlt, emlékszem, már az elemiben is voltak lányok, akik sokkal modernebb arcúak voltak, és azt gondoltam, hogy nem vagyok menő ezzel a klasszikus arccal, meg szeplőkkel, mintha a nagymamámat látnám. És akkor csinálj úgy egy romkomot, hogy az úgy alapból nincsen az arcomra írva, fiziológiailag belém vésve. Ezért is vállaltam el, mert itt nagyon sok felfedezni való van, például általában jobban szeretek finoman játszani, de itt egy kicsit többet lehetett, és nehéz volt megtalálni azt, hogy magamhoz képest lenni többnek. Innen indulunk. Nem várom azt a napot, amikor megnézem azt a filmet.

Az Apró mesék Kerekes Vicával és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben már látható a mozikban, mi itt írtunk róla.

Bodnár Judit Lola korábbi cikkei Ilyen az, amikor egy rockzenei filmet nem herélnek kiIstenes Bence piros melegítőjéről szólt a Televíziós Újságírók Díja gálájaElcuccoztam már pár millió forintot, és ebben a hitelre vett még benne sincs
folytatás

Legkedveltebb hírek
A korábban közölt 359-nél mintegy százzal kevesebb a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett merényletek halálos áldozatainak a száma  ? mondta két magas rangú kormányilletékes a Reuters brit hírügynökségnek csütörtökön
2019-04-25 21:54:51 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Magyarországon legnagyobbnak számító, 32 milliárdos kaposvári napelemberuházása mellett akár tízszer nagyobb, mintegy egymilliárd euró további hazai energetikai befektetést helyezett kilátásba tegnap Pekingben Ruan Guang, a China National Machinery Import&Export vezérigazgatója, aki erről megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel - közölte a szaktárca
2019-04-25 21:39:43 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Rapcsák András polgármester úrtól azt tanultam egykoron, hogy a kocsmákban mindig fontos információk vannak
2019-04-25 21:27:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szakember- és eszközhiányra hivatkozva nem tudták ellátni, végül 21 óra után műtötték meg
2019-04-25 21:19:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Általános vélemény, hogy az elmúlt évek egyik legkomolyabb, legtehetségesebb garnitúrája lehet a 2019-es NFL draftosztály
2019-04-25 21:07:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kerületi Fidesz-frakció helyi szövetségeseivel eddig ötször kaszálta el a költségvetés megalkotását
2019-04-25 21:03:29 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez