Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe, vagy mégsem

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Viorica Dancila az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött három napos tanácskozásán vesz részt. A román politikus az elsők között mondott beszédet a zárt körű tanácskozáson vasárnap délután.

?Én, Románia miniszterelnöke és a kormány, amelyet irányítok, át fogjuk helyezni nagykövetségünket Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába? ? fogalmazott a román kormányfő a beszéd sajtóhoz eljuttatott leirata szerint. Dancila leszögezte azt is: Izrael Állam és a zsidó közösség támogatása Románia részéről töretlen. ?Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez? ? fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Románia ?Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja? és és leghűségesebb európai támogatója. Viorica Dancila beszéde előtt Juan Orlando Hernández hondurasi elnök szintén arról beszélt, hogy országa azonnal megnyitja diplomáciai misszióját Jeruzsálemban.

Donald Trump 2017 decemberében jelentette be, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és átköltöztetik az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe. Döntése nagy felháborodást és tüntetéshullámot váltott ki a muszlim országokban.

Az AIPAC éves politikai konferenciája a lobbiszervezet legnagyobb szabású tanácskozása. Az idei konferencián szokás szerint rész vesz az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu, akit a hét elején a Fehér Házban fogad Trump elnök. Beszédet mond a rendezvényen Mike Pence amerikai alelnök, Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója, akárcsak az amerikai kongresszus vezető politikusai, köztük Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Chuck Schumer, a felsőház demokrata párti frakciójának irányítója, valamint több befolyásos amerikai politikus. A Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai bojkottálják a rendezvényt.

Frissítés:

Néhány órával a washingtoni bejelentés után a román elnöki hivatal közölte, hogy Románia nem döntött még az izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetéséről. “Dancila miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés” – idézte Klaus Iohannis államfőt az elnöki hivatal közleménye. A dokumentum szerint a végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával – alkotmányos hatáskörének megfelelően – a román államfő fogja meghozni.

(MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft
2019-04-22 16:55:37 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A húsvéti sonkák, füstölt, főtt combok és a füstölt, főtt tarják között lépdelt a piacon, azt fontolgatva, vajon melyiket is válassza, mikor hirtelenül és váratlanul eszébe jutott a réges-régi történet a nagymamájáról, a Mamiról, és a tarjáról
2019-04-22 16:16:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kedd estig a Kárpát-medence időjárását eleinte anticiklon, majd a mediterrán térségben elhelyezkedő ciklon határozza meg
2019-04-22 16:13:42 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kigyulladt egy cukrászda Leányfalun, a Móricz Zsigmond úton, a Petőfi sétány közelében ? közölte a katasztrófavédelem
2019-04-22 16:08:57 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Petőfi sétány közelében található épület üzemi része és az eladótér teteje is teljes terjedelemben égett
2019-04-22 15:59:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ketten voltak az épületben, amikor az kigyulladt, de időben ki tudtak menekülni - úgy tudni, senki sem sérült meg
2019-04-22 15:57:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez