Toldy Mária: Nekem az olaszos, lírai vonal állt jól, nem a rockos

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Toldy Mária: Nekem az olaszos, lírai vonal állt jól, nem a rockos

Öntől a Lassan múlik az idő című számot választották a válogatáslemezre. Szereti ezt a dalt?

Érdekes választás, hiszen nem is volt nagy sláger, pedig szerettem. Latzin Norbert szerezte, aki a Bergendy együttesben játszott, és nagyon tehetséges volt, jól is zongorázott, egy nagyon furcsa ember volt, aki sajnos fiatalon meghalt. Borzasztóan sajnáltam is, hogy nem tudott kiteljesedni. Sokat énekeltem a Bergendyékkel akkoriban, néha az ő dalaikat is, és gondolom, ezért kaptam ezt a dalt Latzintól.

Nemsokára annak is ötven éve lesz, hogy befejezte az énekesnői karrierjét. Azóta hányszor állt színpadon?

1971-ben vonultam vissza, amikor felkértek tanítani. Nekem mindig is az volt a vágyam a lelkem mélyén, hogy taníthassak, ezért gyorsan bele is kapaszkodtam ebbe. A lányom is három éves volt már akkor, és én szerettem volna nevelni, nem pedig másra hagyni. Utána is kaptam a felkéréseket, és nehéz is volt mindet visszamondani, de muszáj volt, mert olyan nincs, hogy egyet visszamondok, mást meg nem. De amikor Andrea már főiskolás volt, akkor egyszer készült velem egy interjú, mert beszélgetni szívesen elmentem azért akkor is, és akkor elszóltam magam, hogy a lányommal még énekelnék egyszer. Hát nem telt bele két nap, amikor csöngött a telefon, hogy anyák napja lesz, és Andival ketten elénekeljük a Rövid az élet című dalt. Addigra már olyannyira sínen volt a dolog, hogy nem tudtam nemet mondani, de nagyon népszerű felvétel lett. Ez volt az első alkalom, hogy megszegtem a fogadalmamat, aztán a második 2012-ben, amikor egy Malek-esten léptem fel a Művészetek Palotájában, miután egy másik riportban azt mondtam, hogy a fiammal is énekelnék egyszer. Végül harmadszorra akkor, amikor a lányom előállt azzal, hogy a 80. születésnapomra feltétlenül kell csinálni egy estet, mert van egy vállalkozó, aki megszervezné ezt az Erkel Színházban. Ez volt tavaly, de ezzel már biztosan befejeztem. A tévé szerencsére felvette, úgyhogy megmarad.

A hetvenes években már kicsit leáldozni látszott a táncdalnak, Táncdalfesztivált például hosszú évekig nem is rendeztek akkor. Mondhatjuk, hogy jókor vonult vissza?

Ezt én nem tudom, nekem nem tűnt fel, hogy leáldozott volna a táncdaloknak. Hiányzott a színpad ugyan, de mégsem annyira, mert én nap mint nap énekeltem a tanítványaimmal, és az is egy színpad. És amit tapasztaltam, azt boldogan adtam át, és végül megtanultam tanítani, noha azt nem tanultam iskolában. De azt gondolom, hogy amit én tudok, azt nem is lehet megtanulni sehol: olvastam persze szakirodalmat, hogy értsem, miről van szó, de ezt annyira szeretni kell és annyira belülről jön: az én természetem, az én türelmem, és ahogy én örülök egy tehetséges fiatalnak, ezt nem lehet tanulni sehol. Nem véletlen, hogy már 16 éves koromban is tanítottam: idejártam a közgazdasági technikumba a környékre, és nagyon untam. Akkoriban kultúrversenyek voltak iskolákban, én pedig koreografáltam táncot a gyerekeknek, édesanyám zongorázott, és nyertünk is versenyeket.

Mégis jött tíz év, amikor nem tanított, hanem énekelt.

Sodort az ár. Az én bátyám operaénekesnek készült, de az édesapám nem örült neki, ezért inkább végül műegyetemre ment, de középiskolás koromban vele és egy unokatestvéremmel énekeltünk hárman, Toldy énekhármas néven. Akkor többen is mondták, hogy milyen jó hangom van, majd a rádióban volt egy zenekari meghallgatás, ahová a zenekarvezető elhívott énekelni, mondván, hogy nem én leszek a fontos, hanem a zenekar. Hát végül a zenekart elküldték, engem pedig felvettem a rádió tánczenei stúdiójába. El is kapott a gépszíj egyből: vittek rögtön Lipcsébe fesztiválra, ott is sikerem volt, vinni kezdett az ár, és el is felejtettem, hogy én tanítani akarok, egészen addig, amíg meg nem született a kislányom. Nekem akkor úgy nézett ki az életem, hogy reggel elmentem, éjszaka értem haza, és amikor a Postás Zeneiskolából hívtak, hogy nem akarok-e tanítani, egyből rávágtam, hogy nagyon szívesen. Nem is gondolkodtam, valószínűleg azért tettem így, mert régi álmom volt a tanítás.

A Táncdalfesztivál-győzelem mennyire változtatta meg az életét?

Én már azelőtt is ismert voltam, de akkor tényleg volt egy szintlépés. Az első fesztivál annyira a tévé elé ültette az embereket ?66-ban, hogy üres volt az utca, amikor kezdődött a döntő. Utána bármerre mentem, mindenki megfogta a kezem és megsimogatott, engem ez soha nem zavart.

Ez nem hiányzik azóta?

Még azért mindig megismernek, bár nem tudom, hogy honnan. Ami még nagyon jól esik, ha Andi bárhol lép fel, mindig odamennek hozzá, hogy hogy van a mamája? Az egész családot szeretik az emberek, és ha valaki fiatalabbnak bemutatnak, hozzáteszem, hogy úgy többet mond a nevem, hogy a Malek Andrea anyukája, vagy amikor a fiam az X-Faktorban volt mentor, akkor voltam a Malek Miklós anyukája is. Elég népszerű is lett a fiam, mert csinos, okos és ért is a zenéhez. Sajnos ma már külföldön él, még szerencse, hogy van Skype.

Egy korabeli kritikában úgy jellemezték, hogy ugyanazt a stílust képviselte, mint Kovács Erzsi és Sárosi Katalin, ami más volt, mint ahogy az ön után érkezők énekeltek. Egyetért ezzel?

Én Kovács Erzsivel nem érzem a hasonlóságot, ő más világ azért. Ugyanaz a generáció volt, mint Záray Márta, Hollós Ilona és Ákos Stefi. Sárosi Kati már utánuk jött, majdnem egy időben velem. És utánam pár évvel jöttek a többiek, de én inkább velük voltam egy nemzedék: Kovács Kati, Zalatnay, Koncz Zsuzsi – vele sokat énekeltem is együtt -, náluk valóban pár évvel idősebb voltam.

Ők viszont sokat dolgoztak beatzenekarokkal is, önnek ez miért maradt ki?

Nekem inkább ez az olaszos, lírai vonal állt jól, nem a rockos. De énekeltem én a Szörényi Leventéékkel is, például egy balatoni turnén, meg ahogy már mondtam, Bergendyékkel. A férfi pályatársak közül Németh Lehellel léptem fel sokszor, mielőtt kiment volna külföldre, aztán Németh József, Aradszky László, és persze Koós Jani, vele rengeteget mentünk együtt. Szívesen ültem be mellé, mert jól vezetett, gyorsan is ment, és élveztem a sebességet. Simcája volt, még arra is emlékszem.

Fotó: Fortepan

Melyik zeneszerzővel dolgozott a legtöbbet?

Az első férjemmel, Bágya Andrással, aki nagyszerű zenész és nagyszerű ember is volt, sok dalt írt nekem. A Rövid az életet pont nem, de a Más ez a szerelem, a Moszkva téri lányok, ezeket a slágereket ő írta.

Elég népszerű volt akkor, nagylemeze mégsem jelent meg, miért?

Én pont akkoriban hagytam abba, amikor már kezdtek jönni a nagylemezek. Egy Bágya-nagylemezre felkerült egy dalom, de nekem csak kislemezeim jelentek meg, majd jóval később egy CD-t is összeállítottak a dalaimból. Biztos jó lett volna egy nagylemez, de én nem is törődtem ezzel annak idején. Mire pedig szóba jöhetett volna, már egyébként is tanítani kezdtem, meg gyereket neveltem, és boldog voltam így, mert nagyon fontos nekem a család. Ha tovább folytatom az éneklést, nem tudtam volna így felnevelni a gyerekeket. Persze nem voltam én ilyen okos, hogy tudjam, hogy váltani kell, egyszerűen csak jól döntöttem, mert így még mindig dolgozom, és családom is van.

Akkor önnél a külföldi vendéglátózás sem került szóba soha.

Nem, én soha nem énekeltem vendéglátóiparban. Olyan persze volt, hogy valami étteremben léptem fel, és akkor mindig az volt a célom, hogy hagyják abba az evést, és próbáltam azt a csendet elérni, amikor mindenki szépen letette a virslit meg a villát. Kimentem a közönség közé, és mivel akkor még nem voltak ilyen hordozható mikrofonok, mikrofon nélkül énekeltem. Nem bírtam, ha nem figyeltek rám, akkor inkább kimentem volna.

De külföldre sokat járt azért fellépni.

Igen, a legtöbbször az NDK-ban, ahol látták az egyik első tévés fellépésemet az Intervízión, és nagyon megszerettek, havonta jártam ki hozzájuk. Én borzasztóan kislány voltam még akkor, mert amíg a szüleim éltek, nagyon vigyáztak rám, és mindenkiben megbíztam, de szerencsére nem is bántott senki. Egyszer a Szabad Európa Rádió is szerette volna, ha nyilatkozom nekik, de nem vállaltam, mert tudtam, hogy odahaza szeretnek, sikeres vagyok, most kezdjek el rosszakat mondani a hazámról? Én nem is voltam lázadozó soha. Csendes kislány voltam. De a politika mindig is távol állt tőlem, akkor is, most is. Egyébként is, nekem akkor tényleg nem lehetett egy szavam sem. A szüleimnek persze voltak problémái az ötvenes években, mint ahogy mindenkinek, de akkor én még kicsi voltam.

Azon kevesek közé tartozott, aki Londonban is felléphetett, ez hogy történt?

Igen, kinti magyaroknak adtunk elő régi magyar dalokat egy cigányzenekarral, és utána még volt is három napom kint. Ez nagy élmény volt, valamikor 1962-63 táján, emlékszem piros-fehérbe öltözött fociszurkolókra meg a Piccadilly Circusre.

Külföldi énekesek közül nem találkozott hírességgel?

Dehogynem, egyszer együtt léptem fel Paul Ankával Hamburgban. A Telefunken-Decca cég keresett magyar énekest lemezfelvételhez, és kettőnket találtak meg Koós Janival. Kimentünk, felvettük a két dalt, németül méghozzá, előtte tanítottak a helyes akcentusra is. Jött rajtunk kívül két csehszlovák lány, őket nem tudom, honnan hozták, de semmi kisugárzásuk nem volt, és hallottuk is, hogy van egy nagyon jó cseh énekes, Karel Gott, de őt nem engedték ki. Volt aztán egy záró koncert, ahol fellépett Paul Anka és Rita Pavone is, aki egy aranyos kislány volt még, nagyon szorgalmasan meg is tanulta a dalokat németül, a Paul Anka meg semmit, és inkább a mikrofonnal takarta a száját, de ő is nagyon helyes volt persze. Amikor beültünk a próbára, ki is szemelt magának, de az érdeklődése addig tartott, amíg fel nem álltam, mert jóval magasabb voltam nála.

Egy régi nyilatkozatban a hatvanas években azt mondta, hogy 500 ezer kilométert utazott már fellépőként, szabadságra viszont nulla kilométert. Ez nem azt jelentette burkoltan, hogy akkor már kezdett elege lenni az énekesnői pályából?

Nem. Eszünkbe se jutott akkor, hogy szabadságra menjünk. Akkor lehettem csak szabadságon, ha berekedtem, de egyébként nem is ismertük ezt a fogalmat. Nekem egyáltalán nem volt elegem a szakmából, nem vagyok az a típus, aki megun valamit vagy belefárad valamibe. Még most is majdnem minden nap tanítok 80 évesen, szabadnapjaimon pedig próbálok tenni az egészségemért, és úszom. Aludni mondjuk szeretek, és sokáig is alszom, de ezen kívül mindig rengeteg tennivalóm van. Most például az Operaház Billy Elliot előadásában szereplő gyerekeket tanítom, az Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójában.

Fotó: Fortepan

Az első magyarországi musicalképzést is ön indította el?

Azt hiszem, igen. Azóta volt egy ideig a Zeneművészeti Egyetemen is képzés, de úgy tudom, hogy most csak nálunk van akkreditált musicalképzés.

Egy 1992-es interjúban azt mondta, hogy itthon az operett van túlsúlyban a musicallel szemben, ez azóta változott valamit?

Ez így volt, hiszen operettország vagyunk. De a musical aztán meghonosodott, túlzottan is, mert az Operettszínház most megint az operett felé indult el újra. Én csak musicalt tanítok, de van olyan tanár, aki pedig operettet, mert már nem én vagyok az egyedüli tanár, de azt kértem, hogy én és a csapatom kapjuk meg az első osztályokat, és adjuk meg az alapokat a kezdő énekeseknek. Az elsősök lelkesek, szívesen tanítom őket, másodikban pedig már foglalkoztatják is őket a színházban.

Büszke arra, hogy manapság már lényegesen többen hivatkoznak önre tanárként, mint énekesnőként? Kik voltak a legismertebb tanítványai?

Nagyon sokan, nem is szívesen említek neveket, mert nem szeretnék megbántani senkit. De így hirtelen Nagy Sándor, Bereczki Zoltán, Bíró Eszter, Szinetár Dóra jut eszembe, és persze voltak még nagyon sokan. Van, akiből táncdalénekes lett, de a többségük színpadi musicalszínész ? ha a Madách Színházban vagy az Operettszínházban végignézi a fiatalokat, sokan vannak, akik hozzánk jártak iskolába. Tényleg büszke vagyok rá, hogy az én növendékeim. De arra is büszke vagyok, hogy tíz évig énekeltem és két fesztivált is nyertem.

Önt egy kerületi újság a XV. kerület leghíresebb lakójának nevezte, mióta lakik Pestújhelyen?

Azt nem tudom, én vagyok-e a leghíresebb, de én ebben a házban lakom születésem óta. A szüleim háza, amire férjemmel, Miklóssal később húztunk még egy emeletet, hogy legyen hely a gyerekeknek.

Biztosan felemlegették már mások is, miszerint az ön esetében pont nem igaz, amit a nagy slágerében énekelt az élet rövidségéről.

Hát tényleg nem lett igazam, hála istennek! Pedig a szüleim mind fiatalon elmentek: 18-19 éves voltam, amikor apám meghalt, és édesanyám sem élt sokáig, itt maradtam fiatalon árván. A bátyám is ötvenévesen meghalt, én meg még mindig itt vagyok nyolcvanévesen. Talán a sport segít, meg hogy békés ember vagyok.

Kiemelt kép: Bojár Sándor /MTI

Inkei Bence korábbi cikkei Rövidebbek és csendesebbek a dalok, és tök mindegy, ki játssza őketTömegek keresték Matula bácsit a Kis-Balaton nádasábanAnya lelépett, apa folyton dolgozik, mi lesz most?
folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Kórház a pálmák alatt vasárnap délutánonként a JockyTV-n!
2019-10-20 06:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Leslie Nielsen, Susan Clark, Richard Anderson, Jessie Royc
2019-10-20 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Eddie Murphy, Arsenio Hall, James Earl Jones, John Amos, Madge Sinclai
2019-10-20 05:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Lacey Chabert, Brennan Elliott, Heather Doerksen, Daniel Cudmore, Paul
2019-10-20 05:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Feleségcsere: szombat és vasárnap délutánonként a FEM3-on!
2019-10-20 05:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Jason Statham filmek péntek esténként a M?ozi+ -on! #filmekegesznap
2019-10-20 05:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez