Kémkedést tiltó szerződést ajánlott a Huawei Németországnak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kémkedést tiltó szerződést ajánlott a Huawei Németországnak

Kémkedést tiltó szerződést ajánlott fel a Huawei Technologies alapító elnöke Németországnak az ötödik generációs mobil hálózati berendezések biztonsági kockázataival szemben felhozott aggályok eloszlatása érdekében – írja az MTI.

?Jeleztük a német belügyminisztériumnak, hogy a Huawei kész egy kémkedéstilalmi szerződést aláírni a német kormánnyal – nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) a német Handelsblatt lapnak adott interjúban. A Huawei eszerint szerződésben kötelezné el magát amellett, hogy nem épít szoftveres behatolásra lehetőséget adó ?hátsó ajtókat” mobil távközlési berendezéseibe. 

A cég elnöke hangsúlyozta: ha a Huawei valaha is ilyen ?hátsó ajtókat” épített volna be távközlési hálózati berendezéseibe, azzal a világ 170 országában kiépített üzletét és összes alkalmazottjának a munkahelyét kockáztatta volna, ami ?még a halálnál is rosszabb gondolat számomra” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy kész közbenjárni a kínai kormánynál is annak elősegítése érdekében, hogy Peking és Berlin is kössön kémkedéstilalmi megállapodást egymással. Hozzátette: a szerződésben Peking elkötelezhetné magát az uniós adatvédelmi irányelvek betartása mellett is.

Az Egyesült Államok biztonsági szempontokra hivatkozva a Huawei és más kínai hálózatiberendezés-gyártó cégek kizárására akarja rávenni szövetségeseit az ötödik generációs mobil hálózatfejlesztési tenderekből. Németország viszont azon az állásponton van, hogy a hálózati biztonságot leginkább a beszállítók diverzifikálásával lehet fokozni, ezért nem is igazán hajlik egyes cégeket eleve kizárni a versenyből.

Az amerikai álláspontról szólva Ren Zhengfei a német lapnak megjegyezte: ?az 5G technológiát az amerikaiak sajnos stratégiai fegyverként kezelik. Egyfajta atombombaként tekintenek rá”. Mi ezt másként látjuk – mondta. Hozzátette: a mi felfogásunk szerint a Huawei hálózati berendezései leginkább nagynyomású csővezetékhez hasonlítanak, amelyen nagymennyiségű anyagot lehet gazdasági körforgásba hozni, mindenkihez eljuttatni.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Kémkedést tiltó szerződést ajánlott a Huawei NémetországnakIngyen bebarangolható a virtuális Notre-DameÚj Xbox-konzolt dob piacra a Microsoft
folytatás

Legkedveltebb hírek
Donald Trump viszont nemrég azt közölte, ő megelőzésképpen szedi a szert
2020-05-25 21:02:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Szibéria nyugati részén olyan forróság volt a múlt héten, mint Magyarországon nyáron
2020-05-25 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Norimaki Synthesizer néven készített egy különleges eszközt a japán Meidzsi Egyetem kutatója, ami az öt alapvető ízt variálva csapja be a nyelvünket és az agyunkat
2020-05-25 19:08:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A főként nőügyeiről híres Károly trónörökös és a meseszép Diana 1981
2020-05-25 18:57:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Az éppen biztonsági problémák miatt sokat kritizált Zoom most biztonsági gondra hivatkozva távolította el rendszeréből a rövid mozgóképeket
2020-05-25 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Keveseknek adatik meg az a megtiszteltetés, hogy egy nem létező helyet elhelyezzenek a térképen, I
2020-05-25 17:48:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez