Az internet stabil működtetéséről szavaztak az orosz felsőházban, amikor elszállt a webkapcsolat

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az internet stabil működtetéséről szavaztak az orosz felsőházban, amikor elszállt a webkapcsolat

A törvényhozás felső kamarája végül 20 perc késéssel kezdte meg ülését. A szenátus 151 támogató és négy elutasító szavazat, valamint egy tartózkodás mellett elfogadta a jogszabály tervezetét, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a webhasználat felett.

A törvényt az előterjesztők indoklása szerint azért kellett elfogadni, mert az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg. A jogszabály a tervek szerint javarészt november 1-jén lép majd hatályba, kivéve a kriptográfiai információvédelemre és a nemzeti domainnév-rendszerre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek 2021 januárjától lépnek majd érvénybe. A jogszabály olyan infrastruktúra létrehozását kezdeményezi, amely szavatolja az orosz internetes erőforrások működését abban az esetben, ha lehetetlenné válik az orosz távközlési szolgáltatók kapcsolódása az internethálózat külföldi gyökérszervereihez. A dokumentum egyebek között rögzíti a forgalomirányítás szabályait, valamint azt, hogy miként kell érvényt szerezni nekik.

Ha az orosz kormány úgy ítéli meg, hogy az internet országon belüli stabilitása veszélyeztetett, akkor a tömegtájékoztatás- és távközlésügyi hatóság (Roszkomnadzor) központi ellenőrzést vezethet be az általános felhasználású hálózatban, és intézkedéseket foganatosíthat majd a fenyegetések elhárítása érdekében. A rendkívüli helyzetekben a Roszkomnadzor lesz felelős a szolgáltatások elérhetőségéért és a szolgáltatók tevékenységének összehangolásáért.

A törvénytervezet értelmében az állami szervek és vállalatok informatikai rendszereinek kódolással biztosítanak majd pótlólagos védelmet. A szolgáltatókat mentesíteni fogják a tiltott tartalmakat közlő oldalakhoz való hozzáférés kötelezettségétől, ha a fenyegetések elhárítását szolgáló eszközöket fognak alkalmazni, a kormány által meghatározott módon. Ezen berendezések üzembiztos működéséért a Roszkomnadzor felel majd.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök egyébként március végén azt állította, hogy Oroszország nem fogja követni Kína példáját a világháló rá eső szegmensének szabályozásában. A kormányfő emlékeztetett rá: az internet történelmileg úgy alakult ki, hogy működését jelentős mértékben az Egyesült Államok, nem pedig nemzetközi szerződések határozzák meg.

Ezért meg kell védelmeznünk az érdekeinket, nem azért, hogy mi valamit lekapcsoljunk, hanem hogy bennünket ne kapcsoljanak le

– mondta Medvegyev.

A törvény hatályba lépéséhez már csak Vlagyimir Putyin elnök aláírása szükséges.

Kiemelt kép: Yuri KADOBNOV / AFP / Europress

folytatás

Legkedveltebb hírek
EASCY: erre az öt betűre koncentrál az autóipar összes szereplője
2019-05-22 17:23:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tegnap írtuk meg, hogy a Facebookon közölte az Örkény István Színház, hogy ?tekintettel a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére, ebben az évben nem nyújtanak be pályázatot új produkció létrehozására az NKA Színházi Kollégiumához?
2019-05-22 17:17:06 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elmarasztalta az ATV-t a Kúria, mert május 1. és 13. között egyszer sem hívták be a Munkás
2019-05-22 17:12:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ha az emberi test képességeinek korlátairól van szó, a tudósok gyakran hozzák fel azt az egyszerű tényt, hogy senki sem képes megnyalni a saját könyökét
2019-05-22 17:00:51 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola 138 fős tantestületéből 116-an támogatják a május 29-i munkabeszüntetést – írja a Népszava
2019-05-22 17:00:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elég vonzó ajánlattal rukkolt elő az Aldi Angliában és Walesben: harminc olyan önként jelentkezőt keres, aki hajlandó hat héten keresztül kóstolgatni az áruházlánc által ingyenesen rendelkezésére bocsátott borokat, és megosztani róluk a benyomásait
2019-05-22 16:46:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez