24 éves férfi vitte el a 215 milliárd forint értékű lottónyereményt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
24 éves férfi vitte el a 215 milliárd forint értékű lottónyereményt

A 24 éves Manuel Franco nyerte az Amerikai Egyesült Államok történetének harmadik legnagyobb lottónyereményét, 768.4 millió dollárt, átszámítva körülbelül 215 milliárd forintot a Powerball Jackpoton, jelentették be egy keddi sajtótájékoztatón.

A Daily Mail beszámolója szerint a wisconsini származású fiatalember egy autópályán vette a győztes szelvényt márciusban.

Mint fogalmazott,

olyan ez, mint egy álom. Úgy érzem, bármelyik pillanatban újra az ágyamban fekszek majd és nagyon lehangoló lesz. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy olyan átlagos srác, mint én, megnyerheti a Powerballt.

Franco és a barátnője egyaránt tíz-tíz szelvényt vásárolt, hogy szerencsét próbáljanak, de a sorsolás napján meg se nézte, hogy nyertek-e. Ezt csak azután tette meg, hogy hallotta, a lottónyertes Wisconsinban játszott.

A barátnője egyetlen szelvénnyel sem nyert, de a 24 éves férfi már a harmadik mezővel négy dollárral gazdagodott, aminek nagyon örült. Aztán amikor megnézte az utolsó szelvényt, nem hitt a szemének: mind a hat tippje egyezett a kihúzott számokkal.

A szívem lüktetett, a vérem felhevült. Öt-tíz percig sikítoztam

– emlékezett vissza.

Franco nem árulta el, hogy mivel foglalkozik, de már másnap nem tudott koncentrálni a munkahelyén. A következő nap pedig fel is mondott.

Az elképesztő összegű lottónyeremény ellenére a férfi szeretne normális életet élni, amennyire lehet.

A 24 éves amerikai egyben kéri ki a teljes nyereményt, így adózás után 477 millió dollár, átszámítva megközelítőleg 134 milliárd forint lesz a számláján.

Francónak azért kellett jelentkeznie, mert Wisconsin államban a lottónyerteseknek fel kell fedniük a kilétüket. 180 napja volt, hogy jelentkezzen.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A tóparti településeket szidják a fürdőzők, amiért a szezonban újítják fel a partokat, holott a turisztikai ügynökség kötötte meg késve a szerződéseket
2019-06-20 18:04:11 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egy csekket is kiakasztott a villája kerítésére.
2019-06-20 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Van az úgy, hogy az ember hoz egy döntést, aztán rádöbben, hogy ez még igencsak kevés a jó kivitelezéshez
2019-06-20 17:34:25 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A rákkeltő anyagokat tavaly ősszel vitték el a pincéből
2019-06-20 17:34:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A gazdasági bizottság csekély ellenzéki érdeklődés mellett hallgatta meg a kabinetminisztert
2019-06-20 17:33:14 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Budapest Airport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tervezett nyolc hét leforgása alatt készültek el az 1,3 milliárd forintba kerülő felújítással
2019-06-20 17:32:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez