Pilótaképző-központot nyitnak norvég befektetők Hévízen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Pilótaképző-központot nyitnak norvég befektetők Hévízen

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére. Rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség.

A miniszter elmondta, hogy Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével. 

A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés Hévizen ? mondta Szijjártó Péter.

A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés, Tavaly Debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad ? tette hozzá.

A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben – például az energia- és védelempolitika területén – szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat ? mondta Szijjártó.

Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott. Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont.

Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország ? földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt ? kiváló helyszín.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az egykori katonai repülőtér fejlesztése stratégiai jelentőségű a Dunántúl számára.  Keszthely-Hévíz térsége Budapest után a második legnagyobb turisztikai célpont Magyarországon, a befektetés magas szintű technológiát, szakképzést jelent, és további beruházásokat generálhat ? mondta.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/Czika László)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Szakértők egy csoportja a Nazca-vonalak 16 madárt ábrázoló geoglifáját tanulmányozta – írja a Live Science
2019-06-20 15:56:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kiállítás Földünk közel hatvanmillió éves történetébe kaphat betekintést az, aki ellátogat Gyöngyösre, az MTM Mátra Múzeumában megnyílt természettudományos élménytérbe
2019-06-20 15:52:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ábel Anita kamaszként egy szatírnak: Ezt azért nem mutogatnámÉs kiderült, miért kisebb Hadas Kriszta egyik szeme
2019-06-20 15:48:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Miután kedden beszámoltunk róla, hogy Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti vállalkozó kisebbik lánya és annak férje érdekeltségébe került egy impozáns budaligeti villa, Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje személyesen kereste fel az ingatlant, hogy a ?Tiborcz-adóról? szóló csekket átadja a tulajdonosoknak
2019-06-20 15:42:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A napsütés mellett a hétvégén is országszerte lehetnek záporok, zivatarok
2019-06-20 15:38:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ha mértékegységekről beszélünk, nekünk, magyaroknak értelemszerűen a tíz hatványain alapuló, metrikus SI-alapegységek jutnak eszünkbe: a méter, a kilogramm, a másodperc és társai, az angolszász (imperial) rendszertől pedig épp úgy idegenkedünk, mintha élő tücsköket kellene ennünk
2019-06-20 15:38:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez