3 év alatt sem bomlik le a biozacskó

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
3 év alatt sem bomlik le a biozacskó

Egy brit tengerbiológus arra volt kíváncsi, hogy vajon a biológiailag lebomló zacskók tényleg olyan környezettudatosak-e, mint ahogyan hirdetik őket. Ezért még 2015-ben arra kérte a diákjait a Plymouth Egyetemnél, hogy ássanak el néhányat. Most ásták ki őket, és megnézték, mi maradt belőlük – kiábrándítóan sok valójában.

Sőt, nemhogy látszólag sértetlenek maradtak, de még több mint 2 kilót el is bírtak, amikor beléjük pakoltak a diákok.

A National Geographic cikkéből kiderül, hogy Richard Thompson és csapata nagyon meglepődött, amikor nemhogy nem esett szét a zacskó, de még használatra is tökéletesen alkalmas volt. ?Nem voltak ugyanolyan erősek, mint amikor eltemettük őket, de nem bomlottak le számottevően? – mondta.

Ez egyébként csak az egyik eredménye az Environmental Science & Technology tudományos folyóiratban megjelent tanulmánynak, ami öt különböző bevásárló táska bomlását vizsgálta, méghozzá vízben, földben, vagy csak simán a levegőben, mintha hagyományos háztartási hulladék volna. A kutatásból kiderült, hogy egyik fajta táska, még a biológiailag lebomló sem bomlott három év alatt annyit, hogy jobbnak lehessen tekinteni a hagyományosoknál.

Fotó: Thinkstock

A kutatók azt is megjegyezték, hogy a biológiailag lebomló jelző megtévesztheti a vásárlókat, mert azt hiszik, hogy a zacskó simán lebomlik, ahogy eldobják. Pedig, ahogy a kutatás is mutatja, ez egyáltalán nem így van. Ez pedig azzal járhat,  hogy újabb és újabb ilyen zacskót vesznek ahelyett, hogy

hagyományos műanyagot vásárolnának, és többször újrahasználnák, ami még mindig jobb megoldás volna.

A kutatás megjelenése után a zacskó gyártója persze támadta az eredményt, de Thompson kiáll a csapata kutatása mellett.

Egyelőre nem létezik olyan, zacskóhoz használható anyag, ami rövid időn belül lebomlik, figyelmeztetnek szakértők. így még mindig jobban járunk, ha újrahasználjuk a zacskóinkat, mintha nem megfelelő módon, a háztartási hulladékba dobjuk a biológiailag lebomló, komposztálódónak hirdetett táskákat, mert azok jó eséllyel csak ipari körülmények között fognak újra hasznosulni.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Amerikai animációs vígjáték
2019-06-19 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd meg
2019-06-18 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A 42 éves agárdi kertészt népes családja kísérte el a Ninja Warriorba
2019-06-18 23:48:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Netflix nagyon sok pénzt fizetett azért, hogy továbbra is elérhető legyen a platformon a Jóbarátok, úgyhogy aljas módon rá is próbálnak venni mindenkit, hogy minél többen újra és újranézzék a ku
2019-06-18 22:07:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kórház rendszeres látogatója vagyok, ma is ott voltam kezelésen, és hallottam, hogy a nővérek arról beszélgetnek, hogy szombaton kirabolták az endoszkópiát
2019-06-18 22:03:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez