A futásnak köszönheti szerelmét Kokó

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A futásnak köszönheti szerelmét Kokó

Kovács Kokó István el sem tudja képzelni, milyen ember lenne sport nélkül. A mozgás gyerekkora óta része az életének.

Kevesen tudják, de profi ökölvívó karrierje mellett szinte minden sportágat kipróbált és kisfiával is szeretné idejekorán megismertetni a szülei számára fontos sportágakat. Az olimpiai bajnok a megújult Fitbalance egyik arca, műsorvezetője, aki örömmel vesz részt május 4-én, a magyar sport fesztiválján.

Amilyen emberré lettem, aki most vagyok, azt a sportnak köszönhetem. Olyan szinten szerves része az életemnek, hogy a gondolataimat, cselekedeteimet is meghatározza, hogy sportolóként élek. Az, hogy a Fitbalance egyik műsorvezetője vagyok, szintén a sportmúltamra vezethető vissza. Nem tudok nem sportolóként élni, ez az éltető levegőm” -vallja Kokó, aki a golftól a kézilabdáig szinte minden sportágat kipróbált, majd a profi pályafutását követően amatőr triatlonosként is sikereket ér el.

“Amikor az élsportot befejeztem, hasonló erőpróbát kerestem. Először a futás jött, amihez a maraton lefutását tűztem ki célul. Az első néhány maratonom után újabb kihívásként kezdtem bele a triatlonba. Az Ironman, a teljes táv, a sportág csúcsa, ezt pedig már négyszer teljesítettem. A maratont tizenhétszer futottam le, Európa szinte minden nagyvárosában: Moszkvában, Berlinben, Madridban, Párizsban, Barcelonában, Rómában, Athénban, Bécsben sőt háromszor New Yorkban is, most éppen a hamburgi versenyre utazunk a párommal” ? mesélte a sportoló, aki szerelmét is a futásnak köszönheti.

Kata a maratonfutásban szakmailag a magyar élvonalat képviseli, két hete a bécsi félmaratont nyerte meg hatalmas idővel és jelenleg is ő a magyar ranglistavezető. Április 28-án Hamburgban is együtt állunk rajthoz, ő a korosztályában még a győzelemre is esélyes. Nagyon céltudatos atléta az életem párja, akiben ugyanazokat a tulajdonságokat fedezem fel, mint magamban. A kisfiunk is elképesztően aktív, hogy sportoló lesz-e belőle, majd kiderül. A két nagyfiamnál sem határoztuk meg előre, hogy mit mozogjanak, de az biztos, hogy minden olyan sportággal megismertetjük őt, ami a gyerekeknek fontos. Úszni mielőbb szeretnénk megtanítani, aztán jöhet a futás és az atlétika” ? vázolta terveiket Kovács István.

Fitbalance ? május 4. Papp László Budapest Sportaréna

The post A futásnak köszönheti szerelmét Kokó appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A korábbi győztes, George Clooney ezúttal be sem került az első tízbe a Forbes listáján
2019-08-21 19:56:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Ha még nem fesztiváloztad volna ki magad, mától 25-ig rendezik meg ötödik alkalommal a Gyüttment Fesztivált a Szekszárd melletti Sötétvölgyben
2019-08-21 19:05:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
A Blumhouse stúdió szerint legalábbis egyelőre biztos ne várjuk az ötödik részt
2019-08-21 18:47:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Augusztus 25-én rendezi meg első közösségi piknikjét a Mit játsszunk? társasjátékos blog csapata a Margitszigeten
2019-08-21 15:51:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Sokan küzdenek alkalmanként vagy akár gyakrabban jelentkező izomgörccsel, amelynek oka legtöbbször ismeretlen
2019-08-21 15:45:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Az Akik maradtak egy magányos nőgyógyász és egy dacos kamaszlány kapcsolatáról szól
2019-08-21 15:30:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez