Egy pöcegödörben erőszakolta meg a lányt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy pöcegödörben erőszakolta meg a lányt

Egy Marguerite Brueysse nevű francia szolgálólány 1600 decemberében azt állította, hogy gazdája, Anthoine Bonnet teherbe ejtette. Anthoine, aki ekkor ötvenes-hatvanas éveiben járhatott, befolyásos ember volt. Amikor a Languedocban fekvő Nîmes városának konzisztóriuma (hugenotta egyházi bírósága) elé idézték, hogy a vádakra reagáljon, Anthoine mindent tagadott, és szajhának nevezte Marguerite-et. Azt is kijelentette, hogy a lány a közelben lakó André Fauchier vargától esett teherbe. Távozása előtt még egy nyilatkozatot is bemutatott, amelyet ? úgy tűnt?, Marguerite tett egy bíró előtt, Fauchier-nek tulajdonítva az apaságot.

Ezzel azonban az ügy még nem ért véget. A konzisztórium többet akart tudni, ezért felszólította Marguerite-et, hogy mesélje el a történteket. A lány először azt mondta, Anthoine ?szavakkal és ígéretekkel győzte meg, illetve vette rá?, hogy szeretkezzen vele, és 50 tallért ajánlott neki (amit sohasem adott oda), ha teherbe ejtőjeként Fauchier-t nevezi meg. A konzisztórium ? a bizonyítási eljárás során ? megkérdezte a lányt, hogy gazdája szemébe mondaná-e ezeket a vádakat. Ő azt felelte, hogy megtenné.

A lány kitartott

Egy hét múlva szembesítették őket, és a konzisztórium ? Anthoine társadalmi rangját tiszteletben tartva ? megengedte, hogy a férfi keresztkérdéseket tegyen fel Marguerite-nek. Anthoine felszólította a lányt, hogy ?Istenre és saját igaz lelkére? mondja meg az igazat. A lány azt felelte, ?Istenre és saját igaz lelkére kijelenti, hogy ő [Anthoine] közösült vele?, és ejtette teherbe.

A férfi megkérdezte, hogy hol közösült vele először és hogyan bírta rá erre. A lány elmondta, hogy ?egy nap, amikor éppen a dolgát tette a Bonnet kertjében a szennyvízároknál?, Anthoine a pajtába rendelte őt, ahol ?egy szalmakupacra lökte és erőszakkal magáévá tette, száját zsebkendővel betömve, hogy ne tudjon kiabálni?.

Anthoine viszonzásképpen leszólta Marguerite erkölcseit, és felvetette, hogy a lányt a fivére vette rá az ő megvádolására. A lány tagadta, hogy bárki mással viszonya lett volna, illetve, hogy a fivére beszélte volna rá a vádra. Amikor Anthoine másodszor is arról kezdte faggatni, hogy milyen körülmények között tett neki ajánlatot, a lány elvesztette önuralmát, és dühében a hivatalos franciáról provanszál anyanyelvére váltva, így szólt:

ahogy akarta: egy pöcegödörben, Rodilhanban.

Tíz nappal később a konzisztórium összeült, hogy megvitassa a dolgot. Beidézték Anthoine-t és felszólították, mondja el az igazságot. A férfi megesküdött, hogy hamisan vádolják, a konzisztórium azonban nem hitt neki. Egyhangú ítéletük az volt, hogy Anthoine-tól megtagadják az oltáriszentséget. A férfi halálsápadtan, ?minden szenvedélyével és dühével? azt ordította:

nagyot vétenek ellene, amikor inkább hisznek egy szajhának, mint egy jóravaló embernek.

A bizonyíthatatlan erőszak?

Nem meglepő, hogy Anthoine dühös volt. A háztartásokban dolgoztatott legtöbb női szolgáló tizenéves volt vagy húszas éveinek elején járt, ezért különösen könnyen válhattak férfi munkaadóik szexuális visszaéléseinek áldozatává. A nemi erőszakkal kapcsolatos nyomozások aránya pedig igen alacsony volt.

A nőknek bizonyítaniuk kellett a lehetetlent: azt, hogy a támadás során fizikailag mindvégig aktívan ellenálltak.

Azon kívül, hogy a nőket fizikailag, erkölcsileg, szellemileg és érzelmileg gyengébbeknek tartották a férfiaknál, különös hajlamot tulajdonítottak nekik a testi gerjedelemre és a bujálkodásra. Feltételezték, hogy a legtöbb csábításban vagy a nő volt a kezdeményező, vagy saját jószántából ment bele.

Az orvosi hiedelmek még inkább a férfiak javára billentették a mérleget. Úgy gondolták, hogy a nőknek a fogantatáshoz el kell érniük az élvezet csúcsát, ezért ha egy várandós nő azt állítja, hogy megerőszakolták, akkor ez biztosan nem igaz. Ily módon a legtöbb erőszaktevő büntetlenül megúszta. Mi több, egy férjezett nőnek nem volt a férjétől független jogállása; egy nő vallomása lényegesen kevesebbet ért, mint egy férfié.

Elsősorban a nőket felügyelték

Anthoine Bonnet és Marguerite Brueysse esetében a protestáns egyház elöljárói mégis inkább az alacsony sorból való fiatal szolgálólánynak hittek, mint az idősebb, befolyásos férfinak. A konzisztóriumot ? az egyház erkölcscsősz intézményét ? azonban eredetileg nem ezért hozták létre. Jóllehet a konzisztórium a helyi egyház irányító testülete és szociális ellátó központja is volt, idejének zömét mégis az erkölcsök felügyeletével, kihallgatásokkal és megrovásokkal töltötte.

A protestáns Languedocban mindenütt a presbitereket bízták meg a néhány utcából álló körzetek ellenőrzésével: jelenteniük kellett, ha bármilyen erkölcsi hibát tapasztalnak. A protestáns városok konzisztóriumát alkotó lelkipásztorok, presbiterek, segédlelkészek és írnokok pedig, enyhén szólva, igen buzgók voltak. Kivizsgálták a szokványos pletykákat, feljegyezték az összes illetlenséget és jelentettek minden helytelen viselkedést.

Olyan közösséget igyekeztek létrehozni, amelyet láthatóan ?szentsége? különböztet meg a többitől. E szentségről azt tartották, hogy a babona, a varázslás, a jóslás, a hazárdjáték, a tánc (amit ?romlott és botrányos, paráználkodásra csábító? dolognak véltek), a verekedés, az erőszak, a bántalmazás és ? mindenekfölött ? a szexuális bűn gyökeres kiirtásával érhető el.

Mivel a szexuális és más bűnökért elsősorban a nőket tartották felelősnek, az erkölcsök felügyelete a nők felügyeletét jelentette.

A konzisztórium alapvetően patriarchális intézmény volt, amit azzal a szándékkal hoztak létre, hogy fenntartsa a létező társadalmi hierarchiát, megerősítse a férjek és apák tekintélyét.

A női lelemény?

E morális fegyelemnek azonban akaratlan következményei is voltak. Mindenekelőtt az, hogy a nők gyakran jelentek meg a konzisztórium előtt. Tíz languedoci kis- és nagyváros (összesen 25 kötetnyi, több mint 1200 esetet tartalmazó) konzisztóriumi jegyzőkönyveinek áttanulmányozásával ezernél jóval több nőkről szóló, illetve ? ami lényeges! ? nők által tett vallomást találtam. E nők zöméről semmi más írásos anyag nem maradt fenn az utókorra.

A konzisztóriumi rendszernek egy másik ? egészen különös és véletlenszerű ? eredménye is volt: Languedoc női lakosai öntudatra ébredtek. Hamar megtanulták, hogyan használják a konzisztóriumot a maguk javára: feljelentették az őket meggyalázókat, a férfiakat házassági ígéreteik betartására kényszerítették, és olyan történeteket dobtak be a köztudatba, amelyekről tudták, hogy a presbiterek le fogják nyomozni.

Röviden: az egyházi bíróságokat arra használták, hogy kiharcolják maguknak az igazságot, megvédjék házasságukat, és biztosítsák gyermekeik ellátását.

Ez a megnövekedett öntudat tükröződik a konzisztóriumi jegyzőkönyvekben, ami arra utal, hogy a nők még egy olyan korszakban is tudtak függetlenek és önállóak lenni, hangjukat hallatni, amikor jogaikat korlátozták, elzárták őket a közhivataloktól és a magasabb képzéstől, továbbá nem játszhattak hivatalos szerepet az egyházi bíráskodásban és az igazgatásban.

Ez azonban nem volt diadalmenet. A nők által indított perek korántsem voltak mindig sikeresek, a nőket gyakran bántalmazták, kényszerítették olyasmire, amit ők nem akartak és megbüntették őket tetteikért. Kutatói tapasztalataim mégis arra utalnak, hogy újra kell értelmeznünk a korabeli női hatalmat, mert így ismerhetjük fel, hogy ez nem mindig egyezik meg a ?rejtett, fondorlatos befolyásolás? sztereotípiájával. A nők vakmerők, erőszakosak és nagyhangúak is voltak, így sokkal nyilvánosabb és közvetlenebb hatalmat gyakoroltak annál, amit a történészek korábban elismertek.

Megszégyenítő társadalom

A konzisztóriumi iratokban talált összes bizonyíték közül talán azok a legmeglepőbbek, amelyek a női erőszakba nyújtanak betekintést. Az egyik eset, amikor egy nő ölre ment, 1562-ben történt: Jehanne Laudane ekkor egy bottal megütötte Jehanne Liborde-ot, aki, állítása szerint, ököllel rácsapott.

1582-ben Honorat Cany felesége úgy megütötte Donne Coderque-ot és lányait az utcán, hogy kiserkent a vérük. Coderque azt állította, hogy Cany felesége éppen együtt találta a férjét az ő unokahúgával. Coderque véletlenül annak is fültanúja volt, amikor Cany felesége durván azt ordította a férjének, hogy

dugja inkább egy tehén segglyukába.

Cany asszony a házból kirontva dühében rátámadt az utcán tartózkodó Coderque-ra és lányaira.

Férfiak is válhattak a női erőszak áldozatává. 1587-ben Pont-de-Camar?s településen Jehan Costeplane azt állította, hogy a menye egy labdaütővel úgy fejbe vágta, hogy vérezni kezdett. Alix Toulouse-t 1592-ben megfeddték, amiért ?gyakran a nyílt utcán veszekszik a férjével, durván sértegetve őt?, míg Sarra de Bely-t a montaubani konzisztórium 1596-ban azért büntette meg, mert úgy viselkedett,

mint egy vadállat [?] veszekedett a szomszédokkal [?] és ? sok jó ember megbotránkozására ? megvetően bánt a férjével.

Ahogy ezek a történetek is bizonyítják, a languedoci konzisztóriumi jegyzőkönyvek kivételes értéket képviselnek. A nők 16. századi fellépését élesebb megvilágításba helyezik, mint bármely más forrás. Kiderül belőlük, hogy a nők pereket indíthattak, amit máshol nemigen tudtak megtenni. Ráadásul a kereset benyújtásáért nem kellett fizetni, ezért ezt most már szegény asszonyok egész hada tehette meg.

A teljes cikk a BBC History legújabb, 2019. májusi számában olvasható.

Kiemelt kép: Joachim Beuckelaer – A hanyagság allegóriája című festmény / Royal Museum of Fine Arts Antwerp

folytatás

Legkedveltebb hírek
Június 24-e és július hetedike között Pannonhalmán minden a francia levendula körül forog
2019-06-21 00:48:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A hazai bencés gyógynövénykultúra egyidős a pannonhalmi monostorral
2019-06-21 00:20:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az emberek fejében sokszor furcsa kép él a monostorokról és lakóiról: szigorú szabályok szerint élő, a világ felé nem igazán nyitó közösségeket képzelnek el a falak mögé, pedig ennél távolabb semmi sem állhat a valóságtól
2019-06-21 00:13:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pannonhalmáról a legtöbb magyarnak jó eséllyel csak az iskolában megtanultak jutnak eszébe: az ezeréves apátság, illetve a legfontosabb magyar szórványemlék, az ötvennyolc magyar szót ? így a?fehervaru rea meneh hodu utu rea”, azaz ?Fehérvárra menő hadi útra” mondatrészt is ? magában foglaló tihanyi alapítólevél, amit az épületegyüttes levéltárában őriznek
2019-06-21 00:13:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Anne Baxter, Mel Ferrer, Pippa Scott, Kevin McCarthy
2019-06-21 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd meg
2019-06-20 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez