Szarba, pisába merült alá a tanár, így úszta meg a legyilkolást

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szarba, pisába merült alá a tanár, így úszta meg a legyilkolást

Rabo Karabekian vagyok, a hajdani amerikai festő. Csak egy szemem van. Bevándorló szülők gyermekeként a kaliforniai San Ignacióban születtem 1916-ban. Jelen önéletrajz megírásának hetvenegy évvel később láttam neki. Tájékoztatásul azok számára, akik a matematika ősi rejtelmeiben kevéssé járatosak: az idei esztendő 1987.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Kettő szemmel születtem. Egy műszaki alegység parancsnokaként vesztettem el a bal szememet. Bármilyen különös, a szakasz tagjai a polgári életben mind egy szálig amolyan művészfélék voltak. A második világháború vége felé Luxemburgban harcoltunk. Mindnyájan az álcázás mestereinek számítottunk, de speciel a szemem elvesztésekor sima gyalogosként küzdöttünk az életünkért. Egységünket azért állították össze csupa művészből, mert a hadseregben valakinek az a rögeszméje támadt, hogy álcaszakértőként egészen remekül lehetne hasznosítani bennünket.

És igaza is lett! De mennyire! Micsoda érzéki csalódásokat keltettünk a németekben! Hogy a vonalaink mögött óriási veszélyek leselkednek rájuk, vagy éppen fordítva. Igen, és azt is megengedték nekünk, hogy úgy éljünk, mint az igazi művészek. Röhejesen fittyet hánytunk az uniformisra, meg a tisztelgés alaki előírásaira. Soha nem vezényeltek bennünket valamely közönséges egységhez, mondjuk hadosztályhoz, de még hadtesthez sem. Közvetlenül Eisenhower főparancsnok stábjától kaptuk a parancsokat. Egyes tábornokokhoz eljutott elképesztő trükkjeink híre. Valamelyikük időről időre kikért bennünket. Egy darabig ő lett a gazdánk. Ránk hagyott mindent, csak ámult és bámult, végül pedig hálálkodott.

Aztán más helyszínekre vetődtünk.

Mire az Egyesült Államok belehátrált a világháborúba, immár két éve katonáskodtam.?Hadnagy lettem. A végére akár alezredességig is vihettem volna, de én beértem a kapitányi ranggal. Minden komolyabb előléptetést elhárítottam, csak hogy harminchat férfiúból álló boldog családom tagja maradhassak. Ekkora nagy család élményében odáig még soha nem volt részem. A második ilyen élményt a háború után éltem meg. Amerikai festők egy csoportjában találtam magam. Barátjuk lettem. Látszatra én is közéjük tartoztam, velük azonos szintet képviseltem. A művészet történetében ma az absztrakt expresszionista iskola megteremtőiként tartanak számon minket.

*

Anyámnak és apámnak ama régi világban nagyobb családja volt, mint a magam két famíliája. És persze csupa vér szerinti rokon. Csakhogy a törökök birodalma az összes vérrokonukat kiirtotta, tekintettel arra, hogy a törökök az országukban élő mintegy milliónyi örményt két okból is árulónak gondolták. Egyrészt, mert eszesek és képzettek voltak, másrészt, mert rengeteg törökországi örménynek a határon túl, a szomszédos Orosz Birodalomban is éltek rokonai. Az Orosz Birodalom a Török Birodalom ellenségének számított.

Az az időszak a birodalmak kora volt. A mostani is az, csak sokkal kendőzetlenebbül.

*

A Német Birodalom szövetségre lépett a Török Birodalommal. Rezzenéstelen arcú katonai megfigyelőket küldtek a század első népirtásának felmérésére. Népirtás. Akkoriban a kifejezés még egyetlen nyelvben sem létezett. Manapság mindenütt értik a jelentését. Gondosan eltervezett művelet, amelynek célja, hogy az emberi faj valamely elhatárolható alfajának minden egyes tagja kiirtódjon, mindegy, hogy az illető férfi, asszony vagy gyermek.

Eme nagyszabású vállalkozásokkal csak az a baj, hogy komoly technikai gondokkal járnak. Miként lehet ilyen mennyiségű, nagy méretű és találékony emlőst gazdaságosan és gyorsan leöldösni? Ráadásul egytől egyig, mind az összeset. Hogy senki se úszhassa meg. Utána persze ott áll hegyekben az a sok hús meg csont. El kell az egészet tüntetni. Úttörő vállalkozásuk idején a törökök az efféle igazán jelentős dolgokra még nem voltak képesek. Megfelelő célszerszámokkal sem rendelkeztek. Alig negyedszázad múltán a németek mindkettő mintapéldáját bemutatják majd. A törökök fogták magukat, és szépen összeterelték azt a tömérdek örményt. A lakásukból, a munkahelyükről, a nyaralásból vagy a templomukból, az iskolákból vagy máshonnan elfogták, akit csak tudtak, és kihajtották őket a természetbe. Gondoskodtak arról, hogy ne juthassanak ennivalóhoz meg vízhez, s hogy ne legyen tető a fejük fölött. Lőtték és kaszabolták őket, satöbbi. Ezt mindaddig csinálták, míg az összes örményből szemmel láthatólag halott nem lett. A takarítás a kutyákra meg a keselyűkre, rágcsálókra satöbbi maradt, végül pedig a kukacokra.

Az anyám akkor még nem volt az anyám. A hullák között fekve hullának tettette magát.

Az apám akkor még nem volt a férje. Az iskola mögötti budiban alámerült a szarba és pisába. Tanár volt ebben az iskolában. Jöttek a katonák. A tanítás már befejeződött. Leendő apám egyedül maradt az épületben. Verset írt. Ezt később mesélte nekem. Meghallotta a katonákat, és rájött, hogy mi járatban vannak. Apám magát a vérengzést soha nem hallotta, nem is látta. Mire leszállt az éj, ő volt a falu egyetlen lakója. Apa számára a mészárlás legrettenetesebb emléke a szarral és pisával bevont csönd.

*

Apámhoz képest anyám iszonyatosabb emlékeket őrzött az óhazából, tekintettel arra, hogy pont ott tartózkodott, ahol az öldöklés zajlott. És mégis, neki valahogy sikerült túljutnia rajtuk. Számos dolgot kedvére valónak talált az Egyesült Államokban. Arról ábrándozott, hogy ebben az országban egyszer még családja is lesz.

Apa soha nem jutott túl.

*

Özvegyember vagyok. Második feleségem, a néhai Edith Taft két esztendeje hunyt el. Tőle maradt rám ez a tizenkilenc szobás ház itt a Long Island-i East Hamptonban, a tengerparton. Az ohiói Cincinnatiből való angolszász családja három nemzedék óta lakta a palotát. Feleségem ősei bizonyára álmukban sem tudták volna elképzelni, hogy az épület valaha is egy Rabo Karabekian nevezetű egyén kezére jut. Micsoda név!

Amennyiben ezek az ősök kísértetként bolyonganak a kastélyban, végtelenül viktoriánus tapintattal teszik. Eddig még senki sem futott össze velük. És ha valamelyikük árnyával szembetalálkoznék a széles lépcsőházban, és ő a tudtomra adná, hogy szerinte nem jogos jussom a ház, ezt mondanám neki: ?Hibáztassa a Szabadság-szobrot!?

*

Drága Edithemmel húsz évig éltünk boldog házasságban. Edith távoli unokahúga volt annak a William Howard Taftnak, akit az Amerikai Egyesült Államok huszonhetedik elnökévé, továbbá a Legfelsőbb Bíróság tizedik főbírájává is megválasztottak. Edith első férje, Richard Fairbanks Jr., Cincinnati szülötte, sportoló és befektetési bankár, Charles Warren Fairbanks leszármazottjának vallhatta magát, aki először Indiana Állam szenátora lett, utóbb pedig alelnök Theodore Roosevelt oldalán.

Richard Fairbanks Jr. még javában élt, mikor megismerkedtem a párral. Rábeszéltem őket, hogy adják nekem bérbe üresen álló krumplitároló hodályukat. Műteremnek akartam használni. A birtok egyedül Edithé volt, nem pedig közös vagyon. Természetesen soha egyikük sem termesztett krumplit. Egyszerűen kivásárolták északi szomszédjuk, egy parasztgazda földjét. Bár nem vízparti terület volt, inkább megvették, nehogy valaki beépíthesse. így került hozzájuk a krumplitároló hodály.

Edith meg én csak futólag ismertük egymást. Aztán meghalt a férje, első feleségem, Dorothy, és két fiam, Terry és Henri pedig elköltözött tőlem. Volt egy házam Springs faluban, alig tíz kilométerre Edith birtokától, azt eladtam. Edith hodálya immár nem csupán műteremként, de otthonomként is szolgált.

Mellesleg ez a képtelen lak a főépületből nem látható. Most is benne írok.

*

Edithnek első férjétől nem születtek gyermekei. És midőn Mrs. Richard Fairbanks Jr.-ból közreműködésemmel átvedlett Mrs. Rabo Karabekianná, koránál fogva többé nem is lehettek kisbabái.

Apró család volt a miénk ott, abban az irdatlan nagy házban, amelyhez két teniszpálya is tartozott, meg uszoda, kocsiszín, a krumplitároló hodály, továbbá az Atlanti-óceán száz méter hosszú partszakasza.

Egyik fiam, Terry, legjobb barátom, Terry Kitchen iránti tiszteletem bizonyságaként kapta a nevét. A másikból azért lett Henri, mert a néhai Terry, ez a nagy művész, csakúgy, mint én, leginkább Henri Matisse-ra irigykedtünk. Terry fiamnak két saját fia van, Henrinek pedig egy leánya. Az ember azt hinné, hogy Terry és Henri örülnének, ha családostul nálam lakhatnának.

Csakhogy nem állnak velem szóba.

? Hát ne álljanak! Ne álljanak! ? bömbölöm eme szépen nyírott vadonban. ? Ki nem szarja le! ? Elnézést! Elragadtattam magam.

*

Mint minden valamirevaló Ősanya, az én drága Edithem sem egyetlen ember volt, hanem rengeteg sok. Olyankor is szeretettel és vidámsággal melengette angolnál is angolabb bárkánkat, amikor csupán kettecskén maradtunk, meg a személyzet. Még a házimunkából is kivette a részét. Egész életében a legkiváltságosabbak közé tartozott, mégis együtt sütött-főzött a szakáccsal, gereblyézett a kertésszel, és maga járt el bevásárolni az összes ennivalónkat. Ellátta a kutyát és a macskát, magot szórt a madárkáknak. Mély baráti viszonyt ápolt a vadnyulakkal, mókusokkal és mosómedvékkel.

Persze jó sok társasági viháncot rendeztünk. A vendégek olykor hetekig elidőztek nálunk. Elsősorban Edith barátai és rokonai jöttek hozzánk. Már említettem, miként alakult, és milyen a mostani helyzet saját kicsiny vérrokonságommal.?Leszármazottaim egytől egyig elfordultak tőlem. Mesterséges rokonaim, vagyis katonatársaim közül többen elestek abban a jelentéktelen ütközetben, amelyben egyik szememet elvesztettem, és fogságba estem. A túlélőkről azóta sem hallottam, nem is találkoztam velük. Elképzelhető, hogy jobban kedveltem őket, mint ők engem.

Megesik az ilyesmi.

És másik mesterséges családom, az absztrakt expresszionista festők? Túlnyomó részük elhunyt. Sok minden pusztította őket. Kit egyszerűen az öregség ölt meg, mások saját magukat. Az a pár túlélő, akárcsak vérrokonaim, többé nem állnak velem szóba.

? Hát ne álljanak! Ne álljanak! ? bömbölöm eme szépen nyírott vadonban. ??Ki nem szarja le! ? Elnézést! Elragadtattam magam.

*

Nem sokkal Edith halála után minden cselédünk felmondott. Közölték, hogy ez a hely túlságosan magányos lett számukra. így azután felvettem néhány új embert. Rengeteget fizettem nekik azért, hogy elviseljenek engem, meg ezt az itteni nagy-nagy magányosságot. Míg Edith élt, és a házat is élettel töltötte meg, velünk lakott a kertész, a két szobalány és a szakács. Most viszont egyedül a szakács költözött be. Mármint az új szakács, mint említettem. A személyzet számára épült oldalszárny teljes harmadik emeletét birtokba vette. Idehozta tizenöt éves lányát is. Az új szakács elvált asszony. Negyvenévesnek mondanám. Idevalósi, East Hamptonba. Celeste, a leánya nem nekem dolgozik. Csupán nálam lakik, megeszi az ennivalómat, és szórakoztatja harsány barátait, akik elszántan védelmezik műveletlenségüket. Teniszeznek a teniszpályámon, úszkálnak az uszodámban, sütkéreznek százméteres tengerpartomon.

Celeste és a barátai levegőnek néznek. Mintha valami rég elfeledett háborúság gyagyás obsitosa lennék, múzeumi teremőr, aki ábrándozással tölti azt a csekély kis időt, ami maradt neki. Miért húznám fel ezen az orrom? A házam nem egyszerűen lakás, hiszen benne található az absztrakt expresszionisták legrangosabb magángyűjteménye. Tekintettel arra, hogy immár évtizedek óta semmiféle hasznos munkát nem végzek, voltaképpen csakugyan múzeumi teremőr volnék, mi más?

És pontosan azt teszem, amit a múzeumi teremőrök is tennének. Legjobb tudásom szerint válaszolok a kérdésre, amit a látogatók sorra-rendre nekem szegeznek. Különböző módon, de ugyanazt tudakolják: ?Vajon ezek a képek itt mégis mit akarnak jelenteni??

*

A kiállított festmények semmi egyébről nem szólnak, csakis saját magukról.?Jóval azt megelőzően kerültek a tulajdonomba, hogy feleségül vettem Edithet. Értékük legalább olyan hatalmas, mint a vagyon, amelyet Edithtől örököltem, beleértve az ingatlanokat, részvényeket és kötvényeket, továbbá a Cincinnati Bengals professzionális futballklub egynegyednyi tulajdonrészét. Szóval az amerikai hozományvadász bélyegét nem süthetik a homlokomra.

Lehet, hogy tetű kis festőcske vagyok, ellenben műgyűjtőként igazán sokra vittem.

Forrás: Helikon

Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Helikon, 2017

Kiemelt kép: AGMI / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Amerikai animációs vígjáték
2019-06-19 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd meg
2019-06-18 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A 42 éves agárdi kertészt népes családja kísérte el a Ninja Warriorba
2019-06-18 23:48:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Netflix nagyon sok pénzt fizetett azért, hogy továbbra is elérhető legyen a platformon a Jóbarátok, úgyhogy aljas módon rá is próbálnak venni mindenkit, hogy minél többen újra és újranézzék a ku
2019-06-18 22:07:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kórház rendszeres látogatója vagyok, ma is ott voltam kezelésen, és hallottam, hogy a nővérek arról beszélgetnek, hogy szombaton kirabolták az endoszkópiát
2019-06-18 22:03:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez