Alonso máris megunta a sorozatot, ahova átigazolt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Alonso máris megunta a sorozatot, ahova átigazolt

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso új kihívásokra vágyik, ezért az idei Le Mans-i 24 órás verseny után otthagyja a megbízhatósági (endurance) világbajnokságot.

Csapata, a Toyota bejelentése szerint a 37 éves pilóta a június 15-16-i franciaországi versenyen vezeti majd utoljára a gyártó autóját, amellyel tavaly – a svájci Sebastién Buemivel, valamint a japán Nakadzsima Kazukival együtt – megnyerte a világ három legjelentősebb autóversenye között számon tartott megbízhatósági viadalt.

Alonso következő célja a május 26-án sorra kerülő indianapolisi 500 mérföldes futam megnyerése, ugyanis már csak az hiányzik a gyűjteményéből, miután győzött a Forma-1-es Monacói Nagydíjon és a Le Mans-i versenyen.

Az autósport történetében eddig csak egyetlen pilóta, a brit Graham Hill volt képes arra, hogy mindhárom trófeát megszerezze.

A spanyol versenyző a Toyotát nem hagyja ott, és várhatóan rajthoz áll a jövő januári szaúd-arábiai Dakar-ralin. A Toyotánál pedig várhatóan Brendon Hartley lesz az utódja.

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen
2019-06-25 12:01:04 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Hiába készült öt évvel ezelőtt film, amely jó színben próbálta feltüntetni a FIFA-t, pontosan tudja mindenki, milyen korrupt a nemzetközi futballszervezet
2019-06-25 11:55:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Igaz, ezúttal csak szerény 60 millióval kérnek többet a munkáért
2019-06-25 11:49:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Vigyázni kell, hiszen rengeteg hamis jegyet árulnak a nyári fesztivál és koncertszezon alatt
2019-06-25 11:45:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy új fesztivál, a hun királynak állított emlékmű és egy hagyományőrzősport-központ létrehozásának terve is felbukkan a hvg
2019-06-25 11:40:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással
2019-06-25 11:39:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez