Egri csillagok musical az Arénában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egri csillagok musical az Arénában

Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja diadalútját itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a pazar musicalt.  

Eddig 50 helyszínen mutatták be az egyedülálló látványvilágú előadást több mint kétszázezer néző előtt. Csíksomlyón százezeres tömeg gyűlt össze, az Egri Vár történelmi falai között pedig évről évre minden előadáson állva ünnepel a közönség.

A történet szerint 1552-ben Szolimán szultán seregei megtámadták Eger várát. Néhány napot jósoltak a bevételére. Dobó István vezetésével kétezer védő nézett farkasszemet a hetvenezres török sereggel, végül a hosszas, sokszor kilátástalannak látszó küzdelem után, harmincnyolc nap elteltével az ostromlók megfutamodtak. A magyarok megvalósították a lehetetlent, legyűrték a fenevadat.

Dobó István, az egri vár kapitánya megtartotta esküjét. Kevéssé ismert azonban, hogy 1569-ben Dobó Istvánt Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatták. Bizonyítékot nem találtak ellene, mégis, nagybetegen is börtönben tartották, és szabadulásának feltételeként hűségnyilatkozat aláírását szabták. Dobó erre sokáig nem volt hajlandó, joggal gondolta: egész élete szolgált hűségnyilatkozatul. E történelmi tény nyomán íródott a musical keretjátéka: a rab Dobó, s az őt meglátogató Bornemissza Gergely visszaemlékezik élete fordulópontjaira, és a magyar történelem egyik legemlékezetesebb diadalára?

A musical a hűséges szerelmesekről, a bosszúszomjas bégről, a hitvány árulóról, a kitartásról, a hősi önfeláldozásról, és a világraszóló győzelemről szól.

Színpompás és látványos csatajelenetek, az egri nők legendássá vált harca a bástyákon, a tűzkerék, mely utat vágott az ellenség soraiban, mind-mind a különleges élmény részei. Az egyedülálló produkcióban a darab mára klasszikussá vált zenéje és mozgósító erejű szövege alapozza meg a látvány összhatását.

A lenyűgöző előadás egyaránt maradandó élmény minden néző számára, a kisgyermekektől az idősebb korosztályig. Az Egri Csillagok musicalben több mint 120 szereplő játszik, közreműködnek az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei és a táncosok.

Rendező: MORAVETZ LEVENTE

A főbb szerepekben:

Idősebb Dobó István        KELEMEN CSABA Dobó István                     NAGY LÓRÁNT Bornemissza Gergely        DÓSA MÁTYÁS Cecey Éva                       SZÉLES FLÓRA Cecey Péter                     SZŐKE ZOLTÁN Ceceyné                          ZÁM ANDREA Jumurdzsák                     TUNYOGI PÉTER Szolimán szultán              KÓSA ZSOLT Gábor pap                       HALMI ZOLTÁN Sárközi                            RÁCZ JÁNOS Hegedűs István                HÜSE CSABA Izabella királyné               RÁCZ RITA Török Bálint                     EGYHÁZI GÉZA Lantos                            ZÁDORI SZILÁRD Vicuska                           SILLÓ SÁRA

Előadás: 2019. 05.26 18 óra, Budapest Aréna

Jegyek kaphatók a https://www.jegy.hu/program/program-103110  és az Interticket országos hálózatában, valamint a Broadway jegyirodákban.

The post Egri csillagok musical az Arénában appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sorozat nem volt mindig jó, de fantáziátlannak és unalmasnak senki nem nevezett volna egy MIB-filmet sem
2019-06-18 04:51:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Számomra a folyékony tűz, a láva nagyon fontos motívum, az életet jelképezi: a lávafolyam vékonyan indul, a közepe kiszélesedik, majd a vége lassan eltűnik
2019-06-17 17:28:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Szűcs Andrea színésznő Andrea Sooch néven olyan filmekben játszik, mint a John Wick 3, vagy a Will Smith főszereplésével készülő Gemini Man
2019-06-17 15:26:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Egy nappal az amerikai premier előtt nézhetjük a színész űrkalandját
2019-06-17 14:45:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez