Meghan hercegné apja is megszólalt a szülés kapcsán

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Meghan hercegné apja is megszólalt a szülés kapcsán

Meghan hercegné születése kapcsán, apja, Thomas Markle is megszólalt, pontosabban kiadott egy közleményt, amiben érthetően örömét fejezte ki unokája megszületése miatt. A hercegné nem tartja kapcsolatot az apjával, aki egyébként otthagyta a családot, mikor Meghan még kicsi volt.

De nem ebből fakad a rossz viszony, hanem mióta Meghan bekerült a királyi családba, apja főként rémes nyilatkozataival hívta fel magára a figyelmet, illetve aprópénzért szolgáltatott ki fotókat Meghanékről a paparazziknak. Ezeket érthetően nem nézte jó szemmel a hercegné, és azóta nem beszél az apjával. A nyilatkozatban amúgy az áll:

Örömmel hallom, hogy minden jól ment, anya és fia pedig jól vannak. Büszke vagyok, hogy az unokám a brit királyi családba született, és biztos vagyok abban, hogy a brit koronát és a népet szolgálva nő majd fel, tisztességben, becsületben és méltóságban. Isten áldja meg őt, erőt és egészséget kívánok neki, és persze gratulálok csodás lányomnak, Meghannek és Harry hercegnek is. Isten áldja a Királynőt!

Valószínűleg ez is kevés lesz ahhoz, hogy a hercegné újfent szóba álljon apjával, aki legutóbb megint lenácizta vejét. Utóbbi születés-bejelentő nyilatkozatát itt szedtük ízekre:

Fogadjunk, nem figyelted, mi zajlott Harry herceg interjújánál a háttérbenAz újszülöttön kívül két másik tagot is megismertünk a királyi családból.

Kiemelt kép: Chris Jackson/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
A csodaszép sportolónő igazi finomságokat készített ezúttal is!
2019-08-22 10:00:01 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Magyar doku-reality sorozat
2019-08-22 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Chelsea ellen legutóbb gálázott hazai pályán a rekordbajnok, így a ?kiscsapatok" sem számíthatnak sok jóra
2019-08-22 09:51:10 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Két, az átigazolási piacon várakozáson felül szereplő csapat csap össze, ám a pályán csak az egyikük örülhet majd
2019-08-22 09:47:20 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Amerikai vígjáték-sorozat
2019-08-22 09:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az egyik oldalon Szaláh, Mané és Firmino, a másikon pedig Aubameyang, Lacazette és Pépé
2019-08-22 09:41:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez