A Mortal Kombat még 27 év után sem okoz csalódást

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Mortal Kombat még 27 év után sem okoz csalódást

Furcsa érzés egy olyan programmal játszani, ami már akkor toborozta a fatalityre éhes rajongókat, amikor én még kósza gondolat se voltam. Az idén 27. születésnapját ünneplő Mortal Kombat-szériának sok hullámvölgye volt, ami már csak a sorozat korából adódóan is elnézhető, főleg úgy, hogy az újraindítás óta megjelent két részre nemigen lehetett panaszunk.

A 2011-es Mortal Kombat a könnyen megtanulható, de brutális harcokkal, és egy meglepően élvezetes sztori móddal lopta be magát a régi, illetve új rajongok szívébe, hogy a pár évvel később megjelenő MK X-ben már a szereplők egy új generációját mutassa be (új harcstílusokkal), az előző részben megkezdett történet továbbszövésével. Végül elérkeztünk a most megjelent Mortal Kombat 11-hez, ami rengeteg testreszabási lehetőséggel és továbbra is élvezetes történettel csábítja a játékosokat – kár, hogy egy dizájnbéli döntés csúnyán belerondít az egyébként kifejezetten szórakoztató összképbe.

Kombat-krónika

A történet ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt. Shinnok legyőzetett, fogságra van kárhoztatva, a kissé megborult Raiden a szerencsétlen rab fejének levágásával magára haragítja Kronikát, az idő őrzőjét, aki nem rest bosszút esküdni fia haláláért. Terve nemes egyszerűséggel annyi, hogy létrehoz egy olyan alternatív idősíkot, ami 100%-ig Raiden mentes lesz. Ennek az időmanipulálásnak köszönhető, hogy jelen és múltbéli karakterek is feltűnnek, és egy közel 5-6 órás, 12 fejezetre tagolt kampány meséli el, ahogy a hősök szedett-vedett csapata megpróbálja megakadályozni Kronika tervét.

Már az előző két rész történetére sem lehetett panasz, de az MK11 még azokra is simán rátesz egy lapáttal. Az időmanipulálás ugyan erőltetett, de ennek hála jó pár korábban elhalálozott népszerű karakter visszatér, továbbá az ebből fakadó humorfaktor tovább növeli a jól felépített, és látványos sztori színvonalát ? külön figyelmet érdemelnek például a fiatal és öreg Johnny Cage párbeszédei.

Fotó: WBIE Bunyózni óraszám

A harcrendszer kapott három kisebb változtatás, de nagy vonalakban így is megmaradt egy könnyen elsajátítható, ám a mozdulat-kombinációknak hála rengeteg lehetőséget biztosító szisztéma. Lényegében családunk bármelyik tagját meginvitálhatjuk egy barátságos ?ki vigye ki a szemetet?? tematikájú meccsre,

és jó eséllyel még így is fel kell majd kötnünk a gatyánkat.

A legfontosabb változtatás, hogy a Mortal Kombat 11-ből kikerült a 2011-es epizódban bemutatkozott, a brutális roncsolásokat lassított röntgenfelvételekkel bemutató X-ray rendszer. Ennek a helyére érkezett a Fatal Blows, ami szintén a véres részletekre épít, de ezt már csak 30% alatti életcsíkkal rendelkező karakterekkel tudjuk előhívni, ráadásul harconként mindössze egyszer.

A további változások a special metert érintik, ami ezúttal két részre lett bontva: egy támadó, és egy védekező csíkra. Előbbivel speciális mozdulatokat tudunk előhívni, míg az utóbbival akár az ellenfelünk spéci támadásait is megtudjuk szakítani, hogy aztán azonnal ellentámadásba lendülhessünk.

Az utolsó komolyabb újdonság a Krushing Blow megjelenése: a Fatal Blowshoz hasonlóan ez is egy erősebb, speciális támadást eredményez, de harconként ezt is csak egyszer tudjuk használni, ráadásul minden karakter esetében egyedi kritériumnak kell hozzá megfelelni ? rendszerint valamilyen ellentámadást kell összehozni a sikeres bevetéséhez.

Fotó: WBIE

Játékmódok tekintetében – egy apróbb névváltoztatástól eltekintve – nem történt komolyabb változtatás, így most is lokális/online/AI elleni összecsapásokban vehetünk részt, továbbá  Tournament, Tower és Towers of Time (az előző részben behozott Living Towers átnevezett változata) módok várnak ránk, amiknek 24 ( 1 előrendelői DLC) karakterrel eshetünk neki.

Apropó, karakterek: kaptunk egy elég komoly testreszabási rendszert, ami az egyik legjobb újdonsága lehetne a programnak, ám itt nagyon csúnyán mellélőttek a készítők. Visszatért ugyanis a Krypt, ahol tárgyakat és módosítókat készíthetünk (pl. nagyobb sebzés, immunitás XY ellen, stb.), továbbá véletlenszerű tartalommal bíró ládákat nyitogathatunk, amik a nyersanyagok mellett egyedi kinézeteket és kivégzés animációkat, illetve további kozmetikai cuccokat tartalmaznak.

A ládákért viszont kifejezetten borsos árat kell fizetni,

ráadásul nemcsak a program fő valutája (Koin), hanem más is szükséges (pl. Time Crystal) a kinyitásukhoz, ami nem túl motiváló, főleg úgy, hogy aktív pofozkodás mellett is csak lassan csordogál a szükséges pénz. Ha türelmetlenek vagyunk, akkor persze valódi pénzért is nyitogathatók ládákat, csak ennek fényében az előbb taglalt megoldás még bosszantóbbá válik.

Ezen – ha csak a kozmetikai cuccokat nézzük ? gyorsan túllendültem, hiszen számomra teljesen mindegy, hogy kinek milyen színe vagy maszkja van. A problémák a Tower of Time-nál kezdődtek, ahol minden mérkőzésnél különböző szivatásokkal találkozhatunk (pl. hőkövető rakéta), amik valamilyen szinte megnehezítik az amúgy sem könnyű meccset. Ezeket viszont csak a korábban említett, általunk készített módosítókkal lehet kivédeni, azokhoz viszont ládákat kell farmolni, különben életképtelenek leszünk a ToT játékmódban. Tegyük hozzá, hogy a fejlesztők átdolgozást ígérnek ezen a téren, így a probléma remélhetőleg csak átmeneti, és nem marad így örökre.

Finish him!

Megdöbbentő, de a technikai oldalon, még mindig a 13 éves Unreal Engine 3 erősen módosított változata teljesíti a szolgálatot, és bár helyenként látni a motor korlátait, azért még így is bámulatos, hogy a fejlesztők mi mindent tudtak kihozni belőle, legyen szó akár a pályákról, akár a karakterekről.

A félrecsúszott ládás rendszer ellenére a Mortal Kombat 11 méltó folytatása elődeinek, hiszen minden benne van, amit egy veterán játékos vágyhat. A mikrotranzakció és a Tower of Time problémája ugyan még a cikk születésének pillanatában is fennáll, a javítás érkezéséig viszont adott az élvezetes sztori mód, a rengeteg karakter, a brutális csonkítások és a klasszikus játékmódok. Kell ennél több?

Láving Dániel

A Mortal Kombat 11 április 23-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re, Nintendo Switch-re, és Xbox One-ra. Tesztünket a Playstation 4-es változat alapján készítettük.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Bridget Jones filmek vasárnap esténként a SuperTV2-n!
2019-11-19 01:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A hónapok óta terjedő pletykák igaznak bizonyultak: a Steam digitális játékáruházat üzemeltető és játékfejlesztéssel is foglalkozó Valve hivatalosan is bejelentette, hogy új Half-Life-játékon dolgoznak, amit először csütörtökön fognak bemutatni a nagyköz&oum
2019-11-19 01:03:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Rendező: Kathryn Bigelow Szereplők: Patrick Swayze, Keanu Reeves, Gary Busey, Lori Petty,
2019-11-18 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A mai napon egy újabb családot ismerhetünk meg, akiknek az újratervezők csapata átalakítja és felújítja otthonát
2019-11-18 23:05:20 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A család újpesti otthona teljeskörű felújítása kezdetétt vette
2019-11-18 23:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Krimi esték vasárnap esténként az IzauraTV-n!
2019-11-18 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez