Kiderült, hova öntik a bankok a legtöbb hitelt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kiderült, hova öntik a bankok a legtöbb hitelt

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2018-ban összesen mintegy 1302 milliárd forint értékben kötöttek új hitelszerződést a magyar háztartások. Ebből 850,35 milliárd forint lakáshitel, 451,41 milliárd forint pedig személyi kölcsön volt. Azaz a teljes hitelkihelyezés 65 százaléka volt lakáshitel tavaly, a maradék 35 százalékot a fogyasztási hitelek tették ki.

Nagyobb az érdeklődés a lakáshitelek iránt

A hitelkalkulációs weboldalon a folyósításhoz képest meglepő eltérések mutatkoztak az érdeklődéseknél. Összesen 76,2 milliárd forint értékben kerestek kölcsönöket az ingyenes hitelkalkulátor felhasználói a vizsgált időszakban, amelyből 21,12 milliárd forintnyi volt személyi kölcsön érdeklődés (27,7%), 55,08 milliárd forintnyi kalkuláció (72,3%) pedig lakáshitelre irányult.

Az oldal szakértői szerint mindez arról árulkodik, hogy az ügyfelek érzékelik a jelzáloghitel-felvétel akár évtizedekre meghatározó súlyát és megpróbálják már előre felmérni a legjobb lehetőségeket egy kalkulátor segítségével.

Jól látszik az is, hogy erősen érdeklődnek az új, 2019. júliusától igényelhető babaváró hitel, illetve CSOK-konstrukció iránt is, napi szinten több száz érdeklődést kezel az aggregátor oldal.

Budapest a hitelfőváros

Bár Budapesten az egy főre jutó GDP nagyjából kétszer akkora, mint az országos átlag, és az ország népességének nagyjából egyharmada is itt él, még így is óriási a főváros felülreprezentáltsága: a kalkulálók 37,49 százaléka a fővárosból kereste a legkedvezőbb kölcsönöket.

Jelzáloghiteleknél még nagyobb Budapest aránya (39,48%), a fővárost Pest megye követi (9,34%), majd a fejlettség tekintetében kiemelkedő Győr-Moson-Sopron megye (4,50%) és Borsod-Abaúj-Zemplén (4,49%), ezt követően viszont a kevésbé fejlett Hajdú-Bihar és Borsod adta a legtöbb érdeklődőt az oldalnak. Hasonló a helyzet a személyi kölcsön-érdeklődések terén is, igaz, a fővárost (36,75%) és Pest megyét (9,75%) itt Borsod követi (5,35%), majd Győr-Moson-Sopron (4,03%), Hajdú-Bihar (3,63%), Komárom-Esztergom (3,59%) és Fejér megye (3,53%) jön a sorban.

A portál adatai alapján Nógrád megyében a legalacsonyabb a hitelek iránti érdeklődés, alig több, mint 1 százalék az összes kalkulációhoz képest.

Kiemelt kép: Thinkstock

folytatás

Legkedveltebb hírek
Zsarolási kísérlet volt a vád. Az Indexnek azt mondta, azért is tett beismerést, mert "abban a világ
2019-06-25 14:01:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A magyar kormány nem adott magyarázatot a dokumentum visszatartására
2019-06-25 13:47:49 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Bár sokan nem gondolták volna róla, a szépségkirálynő mégis megmutatta, mire képes az Exatlon Hungary-ben
2019-06-25 13:45:05 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez