Előbb teszünk közzé posztot temetésről, mint erotikus képet magunkról

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A Huawei legújabb, több mint 5000 magyar felhasználó bevonásával készült kutatása szerint az online térben leginkább az erőszakos, illetve a szexuális tartalmú posztoknál húzódik a digitális intimszféra határa. A megkérdezettek közül azonban körülbelül egy iskolás osztálynyi felhasználó többször, több felületen is osztott már meg magáról, illetve partneréről erotikus képet vagy videót.

A felhasználók több mint fele úgy nyilatkozott, hogy sosem posztolna nyíltan agresszív, illetve pornográf témájú tartalmakat, a temetés vagy a párjukkal való szakítás dokumentálása azonban csak a megkérdezettek harmadának nem fér bele.

Forrás: Huawei

A válaszadók szerint a szülőszobából való tartalommegosztás az intim helyzetben készült közösségimédia-tartalmak közül a legmindennaposabb, ezt mindössze 7 százalék kifogásolta.

Online maradni, minden körülmények között

A kutatásból kiderült, hogy a magyar felhasználók egészen extrém és veszélyes helyzetekben sem riadnak vissza a posztolástól. A felmérésben résztvevők közül mintegy 100 válaszadó rögzített már valamilyen balesetet, erőszakos szituációt, vagy verekedést az okostelefonjával, majd az így készült tartalmat feltöltötte a közösségimédia-felületeire.

Míg a legtöbben (55 százalék) a családjukkal, barátaikkal, ismerőseikkel privát beszélgetések keretében osztották meg a megrázó képi- vagy videós anyagokat, a megkérdezettek több mint harmada nyilvános posztban tette közzé azokat, további 25 százalék pedig valamilyen csoportban.

A mérték az érték

Hevesi Krisztina szexuálpszichológus szerint nem csak a közösségi média formálja a felhasználók online viselkedését, de az utóbbi is visszahat az internetes platformokon megjelenő tartalmakra. Bizonyos trendeket, akármennyire promotálják is őket (#aftersex kampány), nem szívesen követnek a készüléktulajdonosok, az ilyen tartalmakat a kutatásban résztvevők is túl intimnek ítélték meg.

Akik intim tartalmat osztanak meg magukról a közösségi médiában, azokat jellemzően a különlegesség érzése utáni vágy hajtja. ?A születés csodáját örömmel osztjuk meg a nagyvilággal, hiszen ez egy boldog pillanat, de például a gyászfolyamatban is segíthet, ha a közösségi oldalakon ?társas támogatást? kapunk.?

Hevesi Krisztina, szexuálpszichológus – Forrás: Huawei

Krisztina szerint az okostelefonunk használatakor is vannak bizonyos erkölcsi normák, de néha hasznunkra is lehet, ha különleges helyzetekben posztolunk:

?Az okoskütyünk állandóan nálunk van, ezért azonnal tudunk reagálni a körülöttünk zajló eseményekre. Egy baleset vagy verekedés rögzítése, és az arról készült tartalom feltöltése a közösségi oldalakra – amellett, hogy a készítő szándéka ezzel az, hogy a bennfentességét fitogtassa – akár társadalmilag hasznos is lehet. Ezek az információk segítséget nyújthatnak a hatóságoknak akár katasztrófák idején is, mert a lakosság előbb értesül a bajról, ha ezek a hírek a Facebookon vagy az Instagramon is megjelennek.  Az okostelefon akkor tud jó társa lenni az embernek, ha a használat során a mérték az érték? ? mondta a szakember.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Előbb teszünk közzé posztot temetésről, mint erotikus képet magunkrólMegváltoznak az értékelések a Google Play áruházbanJönnek a 64 megapixeles kamerával felszerelt mobilok
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az elnök piaci összeomlással fenyeget.
2019-06-15 20:39:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A legújabb technológiákkal egyre könnyebb felidézni egy nem létező tér hangzásvilágát
2019-06-15 20:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A gép német pilótája meghalt.
2019-06-15 18:54:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Idővel mesterséges zátony lesz belőle, amelynél a remények szerint szívesen búvárkodnak majd a pénzes turisták
2019-06-15 17:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A két telefont azért is érdemes összevetni, mert itthon nagyjából egy időben jelentek meg és hasonló célközönséget ? fiatalos, kisebb büdzséből gazdálkodók ? céloznak meg
2019-06-15 16:05:48 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Egy apró angliai épület, amelyben egykor boszorkánysággal gyanúsított személyeket tartottak fogva, ma már lakóház, amely új tulajdonosára vár
2019-06-15 13:34:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez