Ferenc pápa kötelezővé tette a szexuális visszaélések bejelentését

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ferenc pápa kötelezővé tette a szexuális visszaélések bejelentését

Ferenc pápa kötelezővé tette a papok számára, hogy jelentsenek az egyháznak minden egyházi személy által elkövetett szexuális zaklatást, és azt is, ha megpróbálják elfedni az ilyen eseteket ? tudósít a BBC. Az egyházfő apostoli levelében azt is világossá tette, hogy minden szexuális közeledésre zaklatásként tekintenek, amit hatalmával visszaélve követ el valaki.

A pápa a szexuális visszaélés három formáját jelölte meg. Az egyik, ha valakit erőszakkal, fenyegetéssel, vagy hatalommal visszaélve kényszerítenek szexuális cselekményre, a másik, ha kiskorúval vagy kiszolgáltatott emberrel követik el azt. A harmadikba tartozik egyrészt, a gyermekpornográfia készítése, bemutatása, birtoklása vagy terjesztése, másrészt ha valaki kiskorúnak vagy kiszolgáltatott személynek mutat pornográf tartalmat.

Ferenc pápa az apostoli levélben arra is felszólítja a papságot, hogy tartsák be a világi törvényeket is, és teljesítsék bejelentési kötelességüket a hatóságok felé. Korábban a papok és más egyházi tisztviselők belátására volt bízva, hogy a tudomásukra jutott visszaéléseket jelentik-e.

A cikkben idézik Kurt Martens, az Amerikai Katolikus Egyetem egyházjog professzorának Twitter-bejegyzését, amelyben a szakértő forradalminak tartja, hogy védelmet biztosítanak a visszaéléseket jelentők számára, emellett a világ összes egyházmegyéjének nyilvánosan hozzáférhető bejelentési módot kell biztosítania.

The new law offers whistle blower protections for all victim reporters and requires that every diocese in the world have publicly accessible ways to report abuse. That is simply revolutionary.

— Kurt Martens (@DrKurtMartens) May 9, 2019

(Fotó: Europress – Filippo MONTEFORTE / AFP)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sportember szerdán bekövetkezett haláláról a Magyar Atlétikai Szövetség számolt be a Facebook-oldalán
2020-08-12 20:47:56 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Pumped Gabo a szponzorruháiban feszítve ajánlgatja az egyik üzlet termékeit, de nem biztos, hogy jó ötlet volt vele reklámozni
2020-08-12 20:35:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajítónk, írta szerdán a Magyar Atlétikai Szövetség
2020-08-12 20:28:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Csillagösvény, Oscar-tabló, nagy ígéretek és bizakodó szakmai álláspontok az Origó filmstúdió tizedik születésnapján
2020-08-12 20:15:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Nem jönnek az ígért állami pénzek, le kellett zárni a szentendrei belváros egy részét Másodszor is felfüggesztették Göd momentumos polgármesterét Simonka György kizárását kezdeményezték a Fideszből Az alpolgármester saját zsebre eladta a telket, Badacsonyban kitört a belháború Amerikai jövőjét választotta alelnökjelöltnek Joe Biden Áramkimaradások keserítik négy város lakóinak életét, hiába panaszkodtak eddig az Elműnél Soros György: Orbán Viktor is az EU ellensége Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról Éles lőszerrel lőttek a tüntetőkre a rendőrök Bresztben A nagymamát bevitték a kórházba, aztán elfelejtettek neki inni és enni adni Negyven éve még Gül baba türbéje köré álmodták meg a fővárosi bulinegyedet Több mint tízmilliárdba kerül az állami médiának Forma-1-et közvetíteni Kiemelt kép: a Kárpát-medence Aratókoszorúja a Szent István-bazilikában
2020-08-12 20:08:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A szerdai tisztújító közgyűlésen alelnöknek választották Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját, Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjét és Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát
2020-08-12 20:07:45 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez