Roma szervezetek szólítják fel a pártokat, hogy ne gyűlölködjenek a kampányban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Választási emberi jogi minimumot hirdetett az Állandó Roma Értekezlet honlapján közzétett petícióban a Setét Jenő roma polgárjogi aktivista által vezetett Idetartozunk Egyesület, valamint több csatlakozó szervezet és magánszemély.

Alulírott roma és nem roma, kisebbségi és többségi, konzervatív és baloldali, demokrata és hazafi, magyar választó és választható állampolgárok az elmúlt évtizedek során gyakran szembesültünk azzal, hogy a választási kampányok idején a társadalmilag sérülékenyebb csoportok, közöttük feltűnően a romák, miként válhattak a gátlástalan uszítás, a politikai haszonszerzés eszközeivé

? áll a felhívásban, hozzátéve, hogy ez ellen csak a kampányokban és politikai versengésben résztvevő szereplők, pártok és jelöltek tudnak fellépni. Ennek érdekében a kampányban és választásban résztvevő pártokat arra kérik, hogy kötelezzék el magukat a felhívásban meghirdetett hatpontos értékrend mellett.

Eszerint a pártoknak vállalniuk kellene, hogy sem versenytársaik, sem egyetlen sérülékeny társadalmi csoport nemzethez tartozását nem vonják kétségbe, minden választópolgár alapvető emberi méltóságát tiszteletben tartják, a kampányban nem használnak sem egyénekkel, sem társadalmi csoportokkal szemben megalázó, megbélyegző, bűnbakká tevő retorikát ? sem osztály, sem nemzetiség, sem vallás, sem világnézeti, sem szexuális hovatartozás alapján.

Ilyennek ítéljük például a ?cigánybűnözés?, a ?megélhetési gyermekvállalás?, az ?integrálhatatlanok?, a ?törzsi viszonyok között élők?, a ?döngölt padlóra szül? kifejezéseket

? szögezik le. Azt is elvárják a pártoktól, hogy elkötelezzék magukat amellett, hogy politikai versengésük alapja a programjaik és társadalmi ajánlataik lehetnek, nem pedig a félelem- és gyűlöletkeltés. Vallják, hogy méltatlan a nemzet képviseletére az a párt, csoport vagy politikus, aki ezeket az alapelveket nem tartja tiszteletben.

Emellett azt is kérik a pártoktól: vállalják, hogy a roma közösségek vagy más kisebbségi csoportok támogatásáért politikai vállalásaikkal és ajánlataikkal versengenek, nem pedig választási és szociális korrupcióval, mint szavazatvásárlás, csomagosztás vagy személyre szóló közmunka ígérete. (Archív fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Bár az ellenzéki szavazóknál kevesebben gondolják úgy, hogy az ember tehet róla
2019-09-19 15:22:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Két hónap alatt annyit fizettek ki babaváró hitelre, mint amennyit egymillió gyermekes családnak utaltak január óta családtámogatásra
2019-09-19 15:16:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték a polgármestert
2019-09-19 15:12:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Brit kutatók először bizonyították, hogy a születés módja befolyásolhatja a baba mikrobiomját, vagyis a szervezetében található baktériumok és egyéb mikrobák összességét
2019-09-19 15:10:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Fővárosi ítélőtábla csütörtöki döntésével a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfelének, Joó Hajnalka újságírónak adott igazat: már nincs akadálya annak, hogy a közvélemény is megismerje, milyen anyagokat készíttetett 6,1 milliárd forintért a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Századvéggel
2019-09-19 15:05:11 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Az ifjúsági kereszténydemokratáknak ugyanazon a helyszínen kell penitenciát tartaniuk, ahol hazugságokat állítottak a civil szervezetekről
2019-09-19 15:05:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez