Kiengedték a börtönből a Makai Viktóriával erőszakoskodó H. Istvánt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kiengedték a börtönből a Makai Viktóriával erőszakoskodó H. Istvánt

Megszüntette a Fővárosi Törvényszék annak a 37 éves budapesti férfinak a letartóztatását, aki október 14-én meg akarta erőszakolni a budapesti Jászberényi úton Makai Viktóriát. H. István ügyvédje, Vidákovics Béla Zsolt lapunknak azt mondta, hogy a másodfokon eljáró bíróság helyt adott az előkészítő ülésen lévő fellebbezésüknek és a régi büntetőeljárásban házi őrizetnek hívott bűnügyi felügyelet alá helyezte ügyfelét. Ez azt jelenti, hogy a férfi csak bírói engedéllyel hagyhatja el az otthonát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a családapa a támadás során kétszer is kísérletet tett arra, hogy megerőszakolja Makai Viktóriát, ám nem volt merevedése, ezért ez végül meghiúsult. Ekkor ért oda a többgyermekes nő férje, aki véget vetett a támadásnak.

Az asszonynak felrémlett, hogy egy közeli üzletben már többször is látta a férfit. A részletes személyleírása után a nyomozók azonnal a futónő által említett bolt felé vették az irányt. Az üzletvezetőtől megtudták, hogy a férfi nemrég indult el a munkahelyi buliból, ahol alkoholt is fogyasztott.

A sors fintora, hogy H. István felesége pont akkor üzent férje főnökének, amikor az a rendőrökkel beszélgetett. Arról érdeklődött, hogy mi történt urával a céges bulin, mert véresen ment haza. A nyomozók azonnal tudták, hogy hova kell menniük. Amikor kiértek a lakáshoz, a férfi felesége nyitott ajtót nekik, H. Istvánt pedig a kamrában, a hűtő mögött találták meg anyaszült meztelenül. H. István részletes beismerő vallomást tett a rendőrségen. Azzal védekezett, hogy húsz éve nem ivott alkoholt és nem volt tudatánál a bűncselekmény elkövetésekor.

H. István a március közepén tartott előkészítő ülésen is beismerte a bűnösségét, sőt lemondott a tárgyalás jogáról is. A bírónő azonban a beszűkült tudatállapota miatt nem fogadta el a beismerő vallomását és tárgyalásra tűzte az ügyet. Az eljárási törvény ugyanis a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételeként határozza meg azt, hogy a vádlott beszámítási képessége felől ne merüljön fel semmilyen kétely.

Mivel az eddig rendelkezésre álló szakértői vélemény szerint H. Istvánt súlyos fokban korlátozta a kóros elmeállapota abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje, így esetében a beismerő nyilatkozat nem fogadható el. Azaz a bíróságnak tárgyalást kell tartania és bizonyítási eljárást kell lefolytatnia az ügyben.

Fotó: 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A november 1-jéig elrendelt kijárási tilalom alatt az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel
2020-10-24 12:43:17 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A momentumos EP-képviselő workshopot tartana a szabolcsi Biriben
2020-10-24 12:40:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelője azzal a céllal hirdetett pályázatot, hogy a zenei produkciók mögött láthatóvá váljon az alkotó és az alkotómunka
2020-10-24 12:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez