Egy egyszerű trükkel jobb lehet a szexuális életünk

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy egyszerű trükkel jobb lehet a szexuális életünk

Sokan gondolkoznak úgy, hogy valami csavart kell belevinniük, hogy élvezetes legyen a szexuális életük. Pedig nem szükséges, egy semennyibe nem kerülő trükk elég hozzá.

Nyögni kell.

A New Yorki Egyetem professzora, dr. Zhana Vrangalova a Refinery29-nek azt mondta, hogy a nyögdécselés azért fontos a szex közben, hogy tudassuk a partnerünkkel, valami jót csinálnak és segít nekik eligazodni abban, miből szeretnénk még többet. Ez mindkét félnek jó

mert mind a ketten azt szeretnék, ha a másik boldog lenne, és mert  tudni akarjuk, hogy valamit jól csinálunk azért, hogy boldoggá tegyük.

És ahogy a több nyögdécselés azt jelzi, hogy valamiből többet szeretnénk, a hiánya azt, hogy ?ezt köszi, de inkább nem?.

A nyögés nem mindig jelent azonban jót, egy nemrégiben megjelent tanulmány arra jutott, hogy heteroszexuális nők arra is használják, hogy partnerük egóját növeljék, párjuk gyorsabban jusson el az orgazmusig vagy szimplán csak azért, mert unatkoznak.

Másfelől viszont egy másik tanulmány arra jutott, hogy mindkét nem tagjai közül, azok, akik nyögnek, azoknak jobb a szexuális életük.

Milyen a szexi nyögdécselés? ? kérdezi a Refinery29. Amire a boldogság tanácsadó Gabi Gee azt mondja, ami őszintén tör elő belőlünk, de hatásosak a halk zajok és lihegés is. Ezen a véleményen van a szexmunkás és ?szerelemboszorkány? Jinx Lierre is:

Az igazán jó nyögdécselés kulcsa az, hogy nem törődünk azzal, hogyan hangzik, hogy valóban megélhessük azt a pillanatot. Szeretem hallani a nyögéseket párosulva nyöszörgéssel, röfögéssel, szűköléssel, káromkodással, könyörgéssel, sírással. Mindennel, ami jónak érződik abban a pillanatban

Hozzátette, aki nem elég biztos a nyögdécselésében, az gyakoroljon.

Próbálj nyögni a kilégzésedkor! Először csak egy sima ?ó?-val,aztán enged a hangod magasabbra és mélyebbre menni, válaszul az érzésekre. Igazán profi ó-t szeretnél? Készíts hangfelvételt, amikor magaddal játszol, és hallgasd vissza azt a részét, amikor legérzékibben érezted!

Kiemelt kép: iStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Rémes sztorik vasárnap éjjel a Humor+ -on!
2019-06-17 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Veszélyes tanerők vasárnap esténként a Humor+ -on!
2019-06-17 22:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A nézőket zaklatták, kamerát nyomtak az arcukba, aztán a mosdót is szétverte valaki
2019-06-17 22:45:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Egy hete valaki le is szedte.
2019-06-17 22:36:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A rendőrök álladvédők bejelentése alapján intézkedtek
2019-06-17 22:13:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ajánló - Szereplők: Robert De Niro, Ben Stiller, Dustin Hoffman, Barbra Streisand, Owen Wi
2019-06-17 22:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez