Megújul a 90-es évek legcukibb hülyesége

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megújul a 90-es évek legcukibb hülyesége

A japán Bandai két éve ismét kiadta a 90-es évek elektronikus zsebállatkája, a Tamagotchi első verzióját, hogy aki annak idején kimaradt volna az őrületből, haladéktalanul pótolhassa. Ha valaki nem emlékezne: ez volt az a kütyü, ami sok fiatalt (és felnőttet?) ismertetett meg a felelősségvállalással, a gondoskodással, és megtanította azt is, hogy az állatainkat etetni kell ahhoz, hogy ne haljanak éhen, hiába virtuálisak.

A Bandai America idén még tovább merészkedik, és zsebtojás egy olyan újgenerációs változatát dobja piacra, ami a mai gyerekek figyelmét is hosszabb időre lekötheti. A Tamagotchi On néven megjelenő játékszer ugyanis már okostelefonnal is összekapcsolható lesz és méretében is megnő. Egy infravörös érzékelőt is építenek bele, így képessé válik a más, hálózatba kapcsolt eszközökkel való kommunikációra ? igaz, csak korlátozott távolságban.

A játékosok így közösen használhatnak különféle közösségi funkciókat, például megetethetik a barátjuk állatkáját, sőt össze is házasíthatják őket. Ha mindkét tamagocsi kimondja a boldogító igent, szerelmük egy újabb tojásban teljesedhet ki. Ez egészen addiktív fejlesztésnek tűnik, mivel egyetlen eszközön akár 16 generációt is felnevelhetnek a játékosok. Kialakítás terén a gyártó mégis próbált hű maradni a régi eszközhöz: ugyanúgy egyszínű kütyüt kapunk, három gombbal, amikkel a menüt, a beállításokat, illetve az opciókat hívhatjuk elő.

Az év későbbi részében egy mobilapp is letölthetővé válik, amivel a Tamagotchi On kütyük világszerte összekapcsolódnak egy nagy internetes közösséggé. A Bandai hozzátette, hogy kiemelten figyelnek majd arra, hogy zaklatók ne használhassák ki a lehetőséget.

A Tamagotchi On júliusban jelenik meg 60 dolláros áron, azaz körülbelül nettó 17 ezer forintért. Mivel a két éve kiadott tamagocsi nálunk is kapható, ezért nagy esélyt látunk rá, hogy az újgenerációs változat is eljuthat hozzánk.

Ennyi mindent lehet csinálni az új tamagocsikkal – Forrás: Bandai Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Megújul a 90-es évek legcukibb hülyeségeOrbán kritikusa szerint úgy élünk, mintha a levágott fejünket a hónunk alá csaptuk volnaEurópa szívéből érné el a Google, hogy bízzunk benne
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az értelmi fogyatékos, állandó gondozásra szoruló férfit tüdőgyulladással kezelték
2019-05-20 19:20:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár hétfőn Bécsben bejelentette, hogy Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter menesztését javasolja, írja az MTI
2019-05-20 18:56:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Hétfőn az utolsó, 7. csoportkör is elkezdődött a szlovákiai jégkorong-világbajno
2019-05-20 18:46:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ha esetleg volt valaha olyan nagyon specifikus vágyad, vagy akár kinked, hogy nagyon szeretnéd látni egyszer a Jonas Brothers egyik tagját és a Trónok harca egyik szereplőjét közösen banánnak öltözve, akkor van egy csod
2019-05-20 18:31:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kárpátaljai magyarok gondjairól is beszélt a magyar köztársasági elnök az új ukrán államfővel hétfőn, Volodimir Zelenszkij beiktatása után Kijevben
2019-05-20 18:21:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A vidra és az olaj
2019-05-20 18:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez