Djokovic csak egy szettben volt méltó ellenfele Nadalnak a római döntőben

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Djokovic csak egy szettben volt méltó ellenfele Nadalnak a római döntőben

Rafael Nadal nyerte a római salakpályás tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben, három szettben (6-0, 4-6, 6-1) legyőzte a világelső Novak Djokovicot.

Olyan dolgot láthattunk a finálé első játszmájában, amelyet két klasszis korábbi 53 egymás elleni mérkőzésén nem: 6-0-s szettet. Az eddigi lejátszott 142 játszma során még nem nullázták le egymást, most viszont a spanyolnak sikerült.

Nadal ugyanis folytatta azt az ellenállhatatlan játékot, amelyet az egész héten bemutatott, miközben a döntőig valamivel nagyobb küzdelem árán eljutó Djokovic enerváltnak tűnt, így bántóan egyoldalú volt a mérkőzés első felvonása.

A második játszmára a szerb világelső óriásit javult, rögtön hozta adogatóként az első gémet, majd fogadóként is megizzasztotta Nadalt, bréklabdáig jutott 2-1-es vezetésnél, de nem tudta értékesíteni. 3-3-nál Nadal brékelhetett volna, de Djokovic semmi-negyvenről fordítani tudott. A spanyol adogatóként remegett meg a szett végén, a szerb ezt kihasználta és kiegyenlített.

Egy jellemző rontás Djokovictól, parádés védekezés Nadaltól:

Can you find the part of the court they didn’t cover in this rally? ?
We can’t! ????????

?: @TennisTV | @RafaelNadal | @InteBNLdItalia pic.twitter.com/Hl240lvfVW

? ATP Tour (@ATP_Tour) 2019. május 19.

Maratoni játékkal indult a harmadik játszma, amit aztán Nadal nyert meg fogadóként. Djokovicnak a folytatásban megint volt több rontása is, majd másodszor is elveszítette a szervagémjét, riválisa így már 4-1-re vezetett. A szerb láthatóan elfáradt a végére, pontatlanul játszott, Rafael Nadal így összességében magabiztosan nyerte meg a meccset, tulajdonképpen két megigása volt, a második szett közepén, majd a végén.

A spanyol klasszis karrierje során kilencedszer lett Róma bajnoka, összességében pedig 81. tornagyőzelmét aratta.

A két játékos egymás elleni különversenyében Djokovic áll jobban, 28-26-ra vezet.

A nőknél a negyedik helyen kiemelt cseh Karolína Plisková nyert. A világranglista hetedik helyezettje a magyar származású brit Johanna Kontát győzte le két szettben, 1 óra 27 perc alatt. Plisková a 25. döntőjét játszotta WTA-tornán, és 13. alkalommal nyert, Konta pedig a nyolcadik fináléjában ötödször kapott ki.

Eredmények – római tenisztorna

férfiak, 5,2 millió euró (1,6 milliárd forint) összdíjazás:
Djokovic (szerb, 1.)-Nadal (spanyol, 2.) 6-1, 4-6, 6-1

 

nők, 3,4 millió dollár (982 millió forint) összdíjazás:
Ka. Plisková (cseh, 4.)-Konta (brit) 6-3, 6-4

Nyitókép: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
A világ hó- és jégtakarója világszerte gyors ütemben olvad, a folyamattól pedig az Alpok gleccserei sincsenek védve
2020-01-19 08:03:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kate Beckinsale egy hollywoodi díjátadón járt járt a napokban, amit egyébként a Hollywood Palladiumban rendeztek meg
2020-01-19 07:54:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bakiparádé / A kékség / A bölcs macska
2020-01-19 07:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Minyonok és Gru 1-2 szombat esténként a TV2-n!
2020-01-19 07:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nicolás Maduro venezuelai elnök kijelentette, hogy kész közvetlen tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal
2020-01-19 07:27:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kutyafuttatás / Orson Csodaországban / Kizárólag macskáknak
2020-01-19 07:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez