Az öregkorban is fontos a jó szexuális élet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az öregkorban is fontos a jó szexuális élet

Az egyik kliensem adta az ötletet a témára, amikor elmondta, hogy megkérdezte a harmincéves barátnőjét, milyennek képzeli el a szexet húsz év múlva kettejük közt. A válasz az volt, hogy ugyan, már annyira öregek leszünk, hogy hol fog minket érdekelni a szex, mire rávilágítottam, hogy ez bizony nem így lesz, sőt. Minél idősebbek leszünk, annál inkább elégszünk meg önmagunkkal, a saját életünkkel, és eljön az a kor, amikor már sem a gyerekekről nem kell napi szinten gondoskodni, sem a megélhetést és egzisztenciát nem kell annyira hajkurászni, mint harmincévesen. A szexuális életen ez meglátszik, és igen, az öregemberek is vágynak az intimitásra, megélik, szeretik, elégedettek vele.

A szex és az öregkor valamiért nem éppen a legkedveltebb téma, talán amiatt is, mert valójában senki nem szeretné tudni, hogy a szülei, nagyszülei is szerelmeskednek. Pedig az öregkorban is fontos a jó szexuális élet, ami megváltozik idővel, átalakul és mind a férfiak, mind a nők másképpen állnak hozzá, mint fiatalkorban. Az idősebb korosztály szexuális életéről viszonylag kevés felmérés készült eddig, pláne itthon, mondhatni ez még kiaknázatlan terület a szexológiai kutatásoknál. Az elmúlt években viszont az online módszerekkel végzett felmérésekkel több információt tudni ma a témában.

Az amerikai Kinsey Intézet kutatói 1522 fő, 21 és 92 év közötti embertől kérdezték meg, hogyan állnak a szexhez, az eredményeket pedig az Evolúciós Viselkedéssel foglalkozó folyóiratban tették közzé. A megkérdezettek egyedülállóak voltak, vagy éppen a radizgatás fázisában álltak, tehát nem házas vagy párkapcsolatban élő embereket kérdeztek meg. A kérdések zöme a szexuális viselkedésre és az attitűdre összpontosult, azaz arra, hogy milyen gyakran szexeltek az előző évben, milyen gyakran szeretkeznének, mi lenne az ideális számukra, mennyire elégedettek és mennyire nyitottak. A válaszokat Justin Lehmiller szexulpszichológus összegezte a blogjában:

A szexuális élet korfüggő és mindkét nemnél csökkel idővel a szex mennyisége. Például a harmincéveseknél az ideális szex mennyisége havi 12 lenne, de 70 évesen a havi 4 is elég. A megkérdezett férfiak minden életkorban nagyjából kétszer annyi szexre vágytak, mint a nők. Az életkorral a nők elégedettebbek a szexuális életükkel, az idősebb válaszadók jóval elégedettebbek, mint a korosztályukban a férfiak. Az egyéjszakázás, a szexvideó készítése és a házasság is belekerült a felmérésbe, a fiatalabbak sokkal inkább nyitottak voltak, az időseket kevésbé érdekelte mindez. Ami érdekesség, hogy a házasságra a nők voksoltak többen.

Az adatokhoz hozzá kell tenni azt is, hogy minél inkább idősebb egy nő, annál inkább felszabadulhat a mindennapok terhei alól: két kisgyerekkel és munkahellyel viszonylag zsúfoltabbak a napjai a harmincéves nőnek, mint egy hatvanéves nőnek, aki a nyugdíra készül. Idősebb korban a terhességtől való félelemtől és a saját testével való gondoktól is megszabadulnak a nők. A menopauza időszakában sok-sok nő nehezen barátkozik meg a teste változásaival, de ahogy elfogadják azt, megváltozik a szexhez való hozzáállásuk. A menopauza utáni időszakban sok nőnek már felnőttek a gyerekei, így saját magára és a saját életére koncentrálhat, beleértve ebbe a szexet is. A terhességtől való félelem, a menstruáció, az endometriózis például belekavarnak a felhőtlen szexuális életbe fiatalon, így tehát érthető, ha idősebb korban a szexre is több idő jut, és az minőségibbé válhat. Ebben a hormonok is közrejátszanak, az ösztrogén csökken a szervezetben, és a tesztoszteron továbbra is megmarad, amit a petefészek továbbra is termel, és ami a hajtóerőt adhatja a szexhez.

Egyértelmű, hogy az ötvenes éveinktől kezdve sem szűnik meg a szexuális élet, és a párkapcsolatoknak, házasságoknak, de akár az egyedüllétnek is szerves része marad. A felmérésben különösen érdekes adat, hogy a szex gyakorisága ugyan csökken az évekkel, de ez a szexuális elégedettségen nem mutatkozik meg:

azaz kijelenthető, hogy idővel a minőség jóval többet nyom a latba, mint a mennyiség.

Ez talán az életünk minden területére igaz, akár a alkoholivási szokásokra is, amíg fiatal felnőttként az olcsó házibor is megfelelt, az évek múlásával a minőségibb, drágább és jóval finomabb borok kerülnek előtérbe. Azonban van egy árnyoldala is az időskori szexuális életnek, mégpedig a betegségek és az ezzel járó veszélyek, mint a merevedési zavar és a magas vérnyomás, cukorbetegség. Nem egy filmben látni, ahogy az idősebb bácsi bekap egy potencianövelőt, és aztán a kórházban végzi szívrohammal, és ez nemcsak a filmekben történhet meg, hanem az életben is. Lehetnek olyan veszélyei a szexnek, amik akár halálos kimenetelűek lehetnek.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A banda segít előkészíteni egy erdei futóversenyt, de közben eltévednek és összetalálkoznak egy hírhedt sorozatgyilkossal
2019-06-16 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Kurt Russell, Goldie Hawn, Katherine Helmond, Edward Herrmann, Michael G
2019-06-16 00:02:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Amikor a Smoot gimi egyik tanulója megvicceli Shoemaket-t, az egy pillanat alatt igazi hírességgé válik
2019-06-15 23:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Patrick Hughes Szereplők: Samuel L
2019-06-15 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Deportívo La Coruna már biztos résztvevője a La Liga feljutásért rendezett rájátszás döntőjének
2019-06-15 23:26:46 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Giles Foster Szereplők: Peter O Toole, Emily Mortimer, Keira Knightley, David McC
2019-06-15 23:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez