Kiderült, mennyit költenek a magyarok egészségügyre egy évben

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kiderült, mennyit költenek a magyarok egészségügyre egy évben

A magyarok átlagosan évente 55 ezer forintot költöttek egészségügyre 2017-ben, az emberek már az ellátások csaknem harmadát fizették ki a saját zsebükből ? írta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése alapján a Napi.hu.

A lap szerint ráadásul ezzel a V4-ek országai közül a magyarok járulnak hozzá a legtöbbel az egészségügyi szolgáltatások költségeihez. Mindezt úgy, hogy a visegrádi országok mezőnyében szinte minden, az egészségügyet leíró mutatót tekintve az utolsó helyet foglaljuk el.

Az átlagos magyarnak a születéskor várható élettartama az elmúlt 17 évben négy és fél évvel nőtt, de még ezzel együtt is öt évvel rövidebb életre számíthat, mint az unió átlag polgára. Még a V4-ek között is a legkevesebbre.

A magyar felnőttek között már több a krónikus beteg, mint az egészségesA magyar egészségügy a visegrádi országok között is utolsó.

Kiemelt kép: iStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Nagy Duettben sokat próbált énekesek, és a dalolással eddig csak a fürdőszobában próbálkozó sztárok lépnek együtt színpadra
2020-07-08 16:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Távirányító
2020-07-08 16:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Sergio Leone Szereplők: Clint Eastwood, Eli Wallach, John Bartha, Lee Van Cleef,
2020-07-08 16:10:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez