Csokiszökőkút 2.0: őszintén beszélt egy anya a szülőszobai kálváriájáról

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A 28 éves Issy Fox tavaly adott életet kisfiának, Freddie-nek, de amit a vajúdás alatt tapasztalt, arra nem volt felkészülve ? írta a Huffington Poston.

Fox és párja, Luke lombikbébi programban vett részt, a nő terhessége alatt minden könnyen ment. Már 10 nappal hordta tovább a fiát, mikor hajnali egykor elfolyt a magzatvize.

Aztán, ahogy elértek a kórházba

elkezdett ömleni belőle a fekália.

?A szülésznő megkért, hogy menjek, és adjak neki vizeletmintát, ekkor kezdődött el a kakilás? ? emlékezett vissza Fox. Vizeletmintát nem tudott adni, de folyamatosan jött ki belőle a széklet. Ahogy az összehúzódások jöttek, úgy mindig kakilt is.

Sajnos, Luke éppen szembe volt a fenekemmel, így minden egyes kakit látott, amik úgy percenként kicsúsztak

? folytatta az anya, és csak ezután lett igazán borzalmas. A szüléskor jött a ?kakirobbanás?:

felszakadtam és felrobbantam. Kaki, a méhemből dolgok és vér mindenhol, az orvosoktól kezdve, a falakon át a padlóig minden.

Az ürülék beborította a babát is, az első szavai azok is voltak hozzá

Szeretlek, de gusztustalan vagy.

Persze, mikor már megtisztították, gyönyörű volt, írta a kismama.

Kiemelt kép: Instagram

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban
2019-06-25 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tudomásunkra jutott, hogy valakinek a kérésére bizonyos ?civilek? (más forrásból Fidelitast emlegettek, de ezt nem kezelnénk tényként) el fogják vinni a héten a buszmegállónkat – írta hétfő esti Facebook-posztjában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Vas megyei szervezete a 444
2019-06-25 10:00:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A gyermekirodalom legendás írója, Janikovszky Éva szobrát avatták fel Erzsébetvárosban
2019-06-25 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az idős férfi működőképes, engedély nélkül tartott mordállyal díszítette szobája falát is
2019-06-25 09:55:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A kormány CEU-ellenes lépéseinek ügyét csak ősszel kezdi el tárgyalni az EU bírósága
2019-06-25 09:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A KSH-felmérés elsődleges célja a lakbérek vizsgálata volt
2019-06-25 09:46:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez