Theresa May újabb brexit-népszavazás lehetőségéről beszélt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Theresa May brit miniszterelnök kedden azt mondta, a brit EU-tagság megszűnésének törvénybe foglalását célzó tervezet lehetővé teszi az alsóházi képviselőknek, hogy szavazzanak egy újabb népszavazás lehetőségéről is.

A brit Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn múlt pénteken közölte a kormányfővel, hogy pártja nem folytatja a konzervatív párti kormánnyal áprilisban kezdett brexit-tárgyalásokat.

A brit sajtó gyakorlatilag befejezett ténynek tekinti, hogy a brexit megbukott.

Európában korántsem ez a vélemény, sőt a strasbourgi parlamentben még mindig heves viták folynak a brit kilépésről. Közben a helyi média már inkább a hosszú kimúlási folyamat veszélyeit elemzi. Persze a brexit körüli káoszban továbbra is bármi megtörténhet ? írtuk a fájdalmasan hosszan húzódó ügyről nemrég.

Megbukott a brexit, de még sokáig vergődhetMíg Európában még mindig a brit kilépésről vitáznak, a helyi sajtó befejezett ténynek tekinti a brexit bukását, és inkább már a hosszú kimúlási folyamat veszélyeit elemzi.

A britek addig bénáztak a brexittel, hogy EP-választást kell rendezniük, azonban a brit kormány kabinetirodájának vezetője, David Lidington azt mondta május elején:

a kormány megkétszerezi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a brexit ne késsen sokat az EP-választások után, és ideális esetben a megválasztott brit EP-képviselőknek már nem is kell majd elfoglalniuk helyüket az Európai Parlamentben.

Nos, Theresa May bejelentése után nem egészen biztos, hogy Lidington jól látta előre a jövőt. Bár brexit-ügyben valószínűleg nem lenne ezzel egyedül.

Kiemelt kép: Kirsty Wigglesworth / POOL / AFP 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vera arra kéri a nővéreket, hogy had mehessen Bandi előbb nyaralni
2019-07-18 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A legbátrabb páros napról napra több izgalommal vár mindenkit 22
2019-07-17 23:32:54 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez