Alapjövedelem, európai minimálbér, bérunió: ellenzéki populizmus a NER árnyékában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Érdemes végigolvasni az ellenzéki pártok uniós választási programjainak bérekkel, költségvetési juttatásokkal foglalkozó részét. Gyakorlatilag az összes jelentősebb, küszöbugrásra esélyes párt eleresztette magát az ígéretekben. ?Építsük meg a Szociális Európát, amely ? azonos minimum jogokkal és azonos minimum szolgáltatásokkal ? minden polgára számára garantálja a szociális és fizikai biztonságot! Be kell vezetni az európai minimálbért és az európai minimálnyugdíjat? ? kampányol az MSZP.

 Az alapjövedelem több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem egy újbaloldali jövőkép

? turbózza fel a korteslicitet az MSZP-vel közös listát állító Párbeszéd. A részletes kifejtésben hozzátéve: ?A legalább 8 éve Magyarországon élő magyar állampolgárok négy jogosultsági csoportban havi 25 ezertől 100 ezer forintig terjedő alapjövedelemre lesznek jogosultak.? Az LMP-program szerint: ?Uniós szinten kell szabályozni a minimum jövedelmet, az adott országok gazdasági fejlettségének figyelembevételével.? A Jobbik a bérunió ötletét hangoztatja: ?A Jobbik szerint fel kell számolni a munkavállalással kapcsolatos egyenlőtlenségeket, legyenek azok földrajzi, életkori vagy nemi alapúak. Az ?egyenlő munkáért egyenlő bért? elvét a gyakorlatba is át kell ültetni. Ugyanazért a munkáért egy magyar dolgozó ne német társa bérének töredékét keresse!?

Ujhelyi István és Jávor Benedek az MSZP majálisán a Városligetben. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Nem kispályázik a DK sem. Választási programja szerint: ?Minden, az Unióban élő gyermek fontos, jár neki a támogatás, boldog gyermekkor, ezért javasoljuk az európai családi pótlék intézményének bevezetését. Az európai családi pótlék minden európai gyermek családjának alanyi jogon járna, és egységes összeg lenne. Ez a támogatás a már létező tagállami családi pótlékon felül járna, és közvetlenül az Unió finanszírozná az Európai Szolidaritási Alapból.? A Momentum ugyancsak komoly emeléseket helyez kilátásba: ?Megduplázzuk a maximum adható GYED-et. Rugalmassá tesszük a GYED folyósítását: akár a fizetés 100 százaléka is megkapható. […] Újragondoljuk és akár 25 százalékkal emeljük a családi pótlékot, hogy csökkentsük a gyermekszegénység kockázatát.?

Az idézett ígéretek megvalósíthatóságáról, kivitelezésének módjáról  jóval szűkszavúbban szólnak a programok. Szinte az összes ígéret azon nyugszik, hogy ezeket valamilyen uniós szabályozás vagy intézkedés lehetővé teszi majd. De hogyan? És miből? A béreket, juttatásokat nyilván a pártok szerint is azért kellene uniós szinten növelni, mert a szegényebb tagállamok önerőből erre képtelenek. De akkor miként? Csak a gazdagabb államok költségvetéséből lehet. S ezt így hogy? Azok a donorállamok fognak erre pénzt adni a ?szegény rokonoknak?, amelyek már az eddigi támogatásokat is csökkentenék? (Mi több, csökkenteni is fogják.)

Hogy mennyire vannak tisztában az uniós realitásokkal, tényekkel az ígérgetők, arra jó példa egy fórum, amelyen a vitavezető arról kérdezte a Momentum politikusát: ?A szavazók megtévesztésének számít-e az, hogy a Momentum azzal kampányol, uniós pénzt csak kórházakra, iskolákra és munkahelyek teremtésére lehessen költeni, holott ezt jelenleg nem lehet megtenni?? Mire a Momentum részéről Csillag Tamás ezt felelte:

Ez csak egy kampányszlogen, mindenki olvassa el a programunkat, ott le van írva bővebben.

Az MSZP-szövetséges Párbeszéd 2019-es alapjövedelem-ígérő programja pedig egy, 2015-ös, az akkori költségvetést alapul vevő hatástanulmányra hivatkozik. Tehát még arra sem vették a fáradságot, hogy az aktuális paraméterekkel naprakésszé tegyék.

Abba sem igazán gondol bele senki, aki az ilyen típusú ígérgetésbe belekezd, hogy amennyiben közös a juttatás, akkor közös lesz az elvonás is? Ha az Európai Unió garantálja a tagállami szintű béremelést, pluszjuttatást, akkor a megszorításban is együtt visszük el a balhét?

Tehát amennyiben valamelyik ország a bőkezű osztogatás miatt bajba kerül, összeomlik a szociális büdzséje, a nyugdíjrendszere, akkor a többi is beszáll a költségvetés helyreállításába? Ahogy az euróövezet Görögország megmentésébe? Vagy így, ilyen kilátások mellett már nem hangzik olyan jól a közös bér, nyugdíj és családi pótlék? De ki bízna meg egy olyan gyógyszergyártóban, amely nem tájékozhat a mellékhatásokról? Az ilyen gyártót beperelni szokták, nem pedig szavazni rá.

A tipikus ellenzéki politikus erre azt feleli, hogy a szakmai részletekkel majd bíbelődünk akkor, ha leváltottuk a ?Zorbánt?. Csakhogy az előző két választás azt bizonyítja, hogy pont ez az, amire képtelenek. így az ellenzéki pártok tét nélkül, az esélytelenek nyugalmával ígérhetnek, a szavak frontján ugyanazt a populizmust képviselve, amit a NER kormányzati tettekben. És nem is csak a szavak frontján. Botka László Szegeden már a tettek mezejére lépett. Május elsején bejelentette, hogy ?minden nyugdíjas és iskolába felvételiző tízezer forintot kaphat?. Ugyanazt az arcpirító voksvásárló osztogatást valósítja meg, amit a Fidesz is csinál. Vicces, hogy mihozzánk mennyire nem akaródzik begyűrűzni az, amit a NER-publicisták annyira ostoroznak. A kormánypárti média egyik zászlóshajójában több írás is foglalkozott a nyugati liberalizmus elitista, antipopulista áramlatával. Természetesen erősen kritikus hangvételben. Hogy úgymond eme liberalizmus immár demokrácia-, és népellenessé vált.  ?A nyugati kulturális és politikai intézményrendszer által támogatott antipopulista ideológiát a demokrácia és a nép iránti mély bizalmatlanság, sőt ellenségesség jellemzi? ? írja Az illiberális liberálisok esete a néppel című jegyzetében Frank Füredi szociológus. Steven Levitsky és Daniel Ziblatt 2018-as, How democracies die című kötetére hivatkozik, melynek írói szerinte ?a demokratikus rendszer problémáiért az emberek kiszámíthatatlan és irracionális viselkedését teszik felelőssé?.

Botka László polgármester beszédet mond a felújított szegedi Klapka tér átadásán Szegeden. Fotó: Rosta Tibor / MTI

 
Ugyanilyen húrokat penget Megyery Gerda politológus Lázadás a nép ellen címet viselő publicisztikája. Amely szerint  ?a liberálisok irtóznak a mindennapi emberek életmódjától, a ?tömegek? gazdasági és politikai véleményétől, valamint szkeptikusak a demokráciával szemben, különösen akkor, ha az számukra nemkívánatos eredményt produkál.? Egyvalamit nyugodtan kijelenthetünk: a NER-nek aligha kell tartania attól, hogy a fenti, általa kárhoztatott antipopulista mentalitás elharapózik a parlamenti, illetve parlamentbe jutásra esélyes ellenzéki pártok soraiban. A magukat a NER alternatívájának tartó erők ugyanis leginkább demagógiában igyekeznek versenyre kelni a rendszerrel. Való igaz, hogy a magyar belpolitikai ?rögvalóságban? a két idézett közíró által taglalt bírálat számít főáramúnak. Az általuk támadott gondolkodásmód pedig marginális lett. Mi több: egyenesen gyanúsnak, illetve szélsőségesnek minősül. A mainstream belpolitika vezérfonala (legyen bár kormánypárti vagy ellenzéki) mindinkább a ?Zemberekkel?, vagyis a lakosság, az átlagválasztók feltételezett többségével való kritikátlan, parttalan azonosulás. A sikerrecept mindinkább azon nyugszik, hogy ki kell találni, a ?kisemberek? mit gondolnak, mire vágynak, mitől félnek, mit akarnak hallani. Ha pedig ez megvan, azt kell ismételgetni, attól szigorúan tilos eltérni.

A meggyőzésnek ebben a politikafelfogásban nemigen jut szerep. Hisz annak pont az a lényege, hogy olyasmi mellett érvelünk, amivel a közeg oroszlánrésze nem ért egyet, sőt: esetleg kifejezetten berzenkedik tőle.

De ennek dacára mégis próbáljuk ?rádumálni?: változtassa meg az álláspontját, fogadja el a mi véleményünket. Ez természetesen rizikós. Népszerűtlen, a közgondolkodás által nem osztott vagy elutasított gondolatokat felvetni. A korszellemnek való behódolás helyett annak megváltoztatásával, felülírásával próbálkozni. Netán egyenesen arról beszélni: a ?Zembereknek? ebben vagy abban konkrétan nincs igazuk. És attól, hogy valami sokaknak tetszik, még nem lesz helyes, fenntartható vagy életszerű. Az ellenzéki pártoknak azonban kezdettől nem ez volt a logikájuk, amire építeni próbáltak. Hanem pont arra játszottak, hogy meg kell csípni valami népszerű ügyet, amit meglovagolhatunk, s akkor a ?Zemberek? majd visszapártolnak hozzánk. Persze mindez bonyolultabb annál, semhogy ? magunk is a demagógia ?bűnébe? esve ? sommásan elintézzük a demagógia szóval. Voltak ugyanis olyan hálás témák, amelyek népszerűek voltak, s ugyanakkor a legfinnyásabb antipopulista, elitista gondolkodó is probléma nélkül azonosulhatott velük.

A netadót egyszerre lehetett ?plebejus? és elitista szemszögből visszautasítani. A regisztrációhoz kötött választójog-gyakorlás esetén is egyértelmű volt, hogy itt nem a szavazásra de facto alkalmatlan, funkcionális analfabéták (akár némely elitista liberális szívének is kedves) kiszűréséről lett volna szó, hanem a cenzus diszkriminatív, a hatalmon lévők javára való alkalmazásáról. Az olimpia nemcsak a ?plebs?, de a technokrata szakértők előtt is vállalhatatlannak bizonyult. A boltzár pedig szintén egyaránt csípte a vásárolgató nép és a szabadpiac híveinek szemét. Csakhogy a NER ? mint vérbeli populista rezsim ? azonnal kihúzta ezeknek az ügyeknek a méregfogát azzal, hogy visszavonta a népszerűtlen intézkedést. Ezen kívül mi maradt az ellenzéknek muníció gyanánt? A korrupciós tematika idáig hatástalannak bizonyult. Az ingadozók kritikus tömege az ellenzékiek egyik felét túl naivnak véli a politikához, a másik részük viszont szerintük ugyanolyan korrupt, mint a Fidesz, a kormányzóképességük viszont gyengébb. Erre a pragmatikus szavazórétegre morális érvekkel jelenleg nemigen lehet hatni. Ez a szegmens úgy véli, a politikusok mindig is loptak, és lopni fognak, ez a világ rendje.

Nem arra kell törekedni, hogy egyáltalán ne lopjanak, hanem hogy úgy gazdálkodjanak, hogy legyen miből lopni. S az egyszerű polgárnak is jusson belőle. És momentán jut is. Az más kérdés, hogy miből, de jut. A rendszernek eddig mindig sikerült elérnie, hogy jusson is, maradjon is. Hol a különadókból és a magánnyugdíj-vagyon felhasználásából, hol a korábban felhalmozódott jegybanki tartalékból és uniós százmilliárdokból oldotta meg a prosperitás és stabilitás felszíni nyugalmát. Egyszer az energiaárak lejtése segített a rezsicsökkentésben, máskor a világgazdaság pénzbősége az IMF nélküli adósságkezelésben. S ott vannak még ?rejtett tartalék? gyanánt a letelepedési kötvényekből, s egyéb gyanús keleti üzletekből származó pénzek. Melyekből azért kerül jóléti ráfordításokra is. Mert ezek igazából a rendszer támogatottságát, legitimációját erősítő hangulatjavító jóléti intézkedések, melyeknek szerves gazdaság-, illetve népesedésélénkítő hatása nemigen van, illetve nagyon kérdéses. A családtámogatások az elmúlt kilenc évben nem hoztak eredményt, a születések száma éppenséggel csökkent. A CSOK jórészt legfeljebb azokra hat, akik amúgy is szerettek volna gyereket vállalni. A közmunka sem több, mint a segélyre rakott fügefalevél. Az uniós támogatások pedig? ?Az uniós források pörgetik a magyar gazdaságot? Mit pörget a négyes metró, s mit pörget a területalapú támogatás, főleg, ha parlagoltatásra fizetik?? ? fakadt ki a portálunknak adott interjúban Csaba László. A 4-es metróval egyértelműen utalva rá, hogy a korábban hatalmon lévő ellenzéki pártok esetén sem volt jobb a helyzet. A nyugdíjemelések, a nyugdíjasoknak juttatott pénzek sem a jövőnek, hanem a pillanatnak szólnak, s Botka éppúgy él velük, mint Orbán.

A korrupciós ügyek akkor lesznek igazán relevánsak, ahogy az ellenzéki szociális demagógia is akkor fog ?üt? majd e rétegek körében, ha a NER osztogatós szerencseszériája véget ér. Mert véget fog érni.

Most nem hat az ígérgetés, ahogy 2006-ban sem hatott a Fidesz depressziókampánya, hogy ?Rosszabbul élünk, mint négy éve?.  Mert nem volt igaz. Pont az volt igaz akkor is, hogy jobban éltünk, mint amire hosszú távon fedezet volt. Az ellenzéki szociális demagógia paradoxona, hogy akkor lesz igazán hatásos, amikor majd kiürül a NER-csodakassza, amikor már nemhogy osztogatni nem lesz miből, de a már kiosztott pénzt is vissza kell venni. Na, ekkor lesz sikeres a jelszó, hogy ?Orbán elvette, mi visszaadjuk?. Csakhogy akkor már nem lehet majd visszaadni. Vagy csak olyan áron, mint 2002-ben. Mikor ugyanúgy szociális populizmus révén került hatalomra az MSZP, mint 1994-ben. De ’94-ben még volt annyi eszük, hogy nem próbálták megvalósítani. Ehelyett államháztartási és nyugdíjrendszeri reformmal próbálkoztak. 2002-ben viszont már a lovak közé dobták a gyeplőt. Mert annyira féltek Orbántól, Orbán visszatérésétől, hogy a félelem elvette az eszüket. S a közalkalmazotti béremeléssel, a 13. havi nyugdíjjal tébolyult osztogatásba fogtak. Aminek csak egyetlen végkifejlete lehetett ? az, amit Gyurcsány Ferenc Őszödön úgy summázott: elkúrtuk. Persze lényegi reform, érdemi kiigazítás azután sem történt. Holott mindenkit tudta:  ezek a szociális ?vívmányok? a válság első fuvallatára megsemmisülnek.

Meglehetősen sajátos, hogy a korábban bátor reformerként, népszerűtlen ügyek harcosaként fellépő Gyurcsány 2017-ben már a saját gyávaságával büszkélkedett. Hogy ő bizony nem vette el a 13. havi nyugdíjat, az ő idejében az végig megvolt. Mintha büszkének kéne lenni valamire, ami kis híján csődbe vitte az országot. Gyurcsány is tudta miniszterelnökként, hogy a 13. havi nyugdíj fenntarthatatlan. Ő javasolta 2008. október 28-án, hogy ?2009-ben a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek járjon, és ennek összege ne legyen több 80 ezer forintnál. A 13. havi nyugdíj korlátozásáról már november 25-én szavaztak, az erről szóló módosító javaslatot a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez nyújtotta be az MSZP?.  Egy 2009. március 13-i ? még ugyancsak Gyurcsány miniszterelnöksége idején tett ? törvényjavaslatban a kormány beismerte, hogy ?a 13. havi nyugdíj a jövőben nyugdíjba vonuló generációk számára, mint ígéret nem tartható fenn?, ezért 2010. január 1-től annak kivezetését javasolta. Mégpedig oly módon, hogy aki 2009 novemberében 13. havi nyugdíjban részesült, annak 2010 januárban, a tárgyévi rendszeres nyugdíjemelés előtt, 2009 december havi nyugdíjának egy tizenketted részével, de legfeljebb 6670 forinttal meg kell emelni a havi nyugdíját.? Vagyis de facto tudták Gyurcsány kormányfői időszakának utolsó hónapjaiban is, hogy a dolog nem finanszírozható, ám teljesen felszámolni nem merték. Arra teljes egészében valóban csak a Bajnai-kormány idején került sor.

Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Igazából abból a nyolc évből kizárólag Bajnai Gordon egy éve mondható gazdaságpolitikailag összességében pozitív mérlegűnek. De az az egy év arra ment rá, hogy az előző hét év hibáit korrigálják, s valahogy visszahozzák az országot a szakadék széléről. Gyurcsány és pártja családi pótlékos ígérgetése vagy Botka MSZP-s miniszterelnök-jelöltként való fogadkozása, hogy egyebek mellett a 13. havi nyugdíjat is visszaadja, kitűnően jelzi, hogy a posztkádári baloldal semmit nem tanult. És semmi garancia nincs rá, hogy nem próbálnak újra egy Medgyessy-típusú osztogatás beígérésével (sőt, betartásával) visszakerülni a ?Zemberek? kegyeibe. De akkor hol, melyik pártnál mutatkozik erre garancia, de legalább remény? A rasszista demagógiát szociális demagógiára cserélő Jobbiknál? Az LMP-nél, amely szintén kínosan ügyel, hogy szociális dolgokban csak a ?Zembereknek? tetszetős dolgokat mondjon? A Momentumnál ugyan mi a biztosíték arra, hogy nem válik új SZDSZ-szé? Vagyis a hatalomtól megfertőzve, ahelyett, hogy a nagyobb koalíciós partner belső féke és ellensúlya lenne, visszafogná az osztogatásban és a korrupcióban, inkább néma cinkossá, sőt aktív társtettessé válik. Egyébként pont a múltbeli szoclib kampánymódszerek bizonyítják, hogy nem csak a Jobbik (illetve a hatalomban lévő NER) az, amely a cél érdekében gátlástalanul cserélgeti, válogatja, kombinálja a szociális és nemzeti demagógiát.

?A 2002-es kampányban a határon túli kisebbségek, s implicite a kedvezménytörvény kérdését mindkét fél biztonságpolitikai problémaként mutatta be. Az MSZP és az SZDSZ  kampánya az Orbán-Nastase ?paktum? kapcsán tipikusan az ?idegenveszély? nemzetállami argumentációból ismert sablonjaira alapozott. A szocialisták az ellentábor győzelmét olyan lehetőségnek állították be, mely a magyar állam polgárait egzisztenciájukban, sőt személyi biztonságukban is fenyegetheti. Akadt politikai vezető, aki a népességi adatoknak is fittyet hányva egyenesen ?23 millió román? magyarországi inváziójáról vizionált. S ez az utalás szintén nem nélkülözte a rendkívül erős szubtextust sem, hiszen a magyar közösségi tudatban Erdély középkori román ?elözönlése? és Budapest első és második világháborús ?elfoglalása? máig ható nemzeti traumaként él tovább? ? mindezt nem valami elfogult jobbos véleményformáló mondta, hanem egy, a liberális Beszélőben gyakran publikáló erdélyi újságíró, Bíró Béla a CEU és a Nyílt Társadalom Archívum által szervezett hajdani konferencián.

A 2002-es országgyűlési választáson, majd a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás kampányában a balliberális oldal kísértetiesen hasonló módon keltett hangulatot a határon túli magyarok ellen, mint a NER jelenleg a migránsokkal szemben. Természetesen vannak jogos érvek mind a kedvezménytörvény, mind a kettős állampolgárság ellen. így legitim álláspont, ha valaki ezeket nem támogatja ?  e cikk szerzője is elutasította mindkettőt. De nem mindegy, hogy ezt milyen stílusban, hangvétellel, milyen típusú érveléssel tesszük. Visszanézve Bíró Bélának teljesen igaza volt, amikor megállapította:

Az MSZP-SZDSZ nacionalizmusellenes argumentációja valójában antinacionalizmus, azaz olyan tükörkonstrukció, mely a tagadott nacionalizmus minden lényeges ismérvével rendelkezik.

Az ellenzéki pártok évek óta keresik fáradhatatlanul (és sikertelenül) Orbán karizmatikus kihívóját. De nem hiszem, hogy az ország túlélné, ha az ellenzéki Orbán-kihívó abban lenne jobb a kormánypárti megfelelőjénél, hogy még jobban tud ígérgetni, demagóg módon rájátszani vágyakra és félelmekre.

Nem tudom, mi lenne nagyobb tragédia: ha a NER-rezsim hatalmon marad, vagy ha csak úgy tudják leváltani, hogy túlszárnyalják demagógiában?

S ha már itt tartunk: mi az igazi karizma? Az volna, hogy a tömegek kegyeit hajhászva, nekik hízelegve görcsösen próbálom kitalálni, mit akarnak hallani? Nem pont az, hogy van egy szuverén látásmódom, vízióm arról, mi kell az országnak, az Európai Uniónak, az embereknek? S erről akkor is megpróbálom meggyőzni a választókat, ha nem értenek egyet vele? Nem az a hiteles karizmatikus, aki bátran szembemegy a helyileg népszerű közvélekedéssel, mer vitába szállni az átlagos, többségi nézőponttal? Nem épp az a karizma, hogy képes vagyok olyasmi mellé odaállítani az embereket, amelytől kezdetben idegenkedtek, de a fellépésem megváltoztatja a gondolkodásukat? Nem pont ezt kéne megtanulni a jövő ellenzéki politikusainak? Ahelyett, hogy öntudatlanul a Zorbánt utánozva gazsulálnak a Zországnak és a Zembereknek?

Kiemelt kép: Hajdú Anna grafikus

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egyre kevesebbet költ az állam egészségügyre, de azt is rossz struktúrára
2019-06-24 11:09:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Rohanó világunkban sokszor csak önmagunkra nincs időnk, pedig nagyon fontos hogy a regenerálódásra is maradjon értékes idő
2019-06-24 11:02:06 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nagy a verseny, szerda délig tart a küzdelem.
2019-06-24 11:01:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A férfiakkal megegyező erkölcsi és anyagi elismerést akarnak a női labdarúgók, követeléseiket egyre több helyen veszik komolyan, a FIFA egyelőre ellenáll
2019-06-24 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék az ellen a férfi ellen, aki fahusánggal verte agyon a párját másfél évvel ezelőtt
2019-06-24 10:54:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nyáron is vannak olyan alkalmak, rendezvények ahol nagyon fontos az elegáns megjelenés
2019-06-24 10:51:31 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez