Előválasztási bizottság jött létre Karácsony és Puzsér részvételével

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Előválasztási bizottság jött létre Karácsony és Puzsér részvételével

Puzsér Róbert hajlandó előválasztáson megméretni magát Karácsony Gergellyel szemben ? ez derül ki abból a közleményből, amit Karácsony Facebook-oldalán, és Puzsér kampányoldalán is közzétettek.

A közlemény szerint Civil Választási Bizottságot hoztak létre, amelynek célja, hogy az őszi főpolgármester-választáson a lehető legszélesebb körű ellenzéki együttműködés álljon a fideszes Tarlós Istvánnal szemben. A bizottság tagjai közt van a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP, elnökéül pedig dr. Magyar György ügyvédet kérték fel.

A Civil Választási Bizottság feladata lesz az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójának megszervezése és lebonyolítása. Az első forduló az MSZP-s Horváth Csaba és a párbeszédes Karácsony Gergely közt zajlott az év elején, a megmérettetést utóbbi politikus nyerte mintegy négyszeres fölénnyel.

A közlemény szerint a Civil Választási Bizottság munkájában résztvevő két főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert egyetértenek abban, hogy Budapest jelenlegi vezetésének koncepciótlansága és elvtelen szolgasága óriási károkat okoz a budapestieknek, ezért készek arra, hogy alternatívát adjanak, és a budapestiek döntésére bízzák, hogy melyikük legyen Tarlós kihívója.

Puzsér feltételül szabta, hogy az előválasztás hivatalos kiírásának pillanatában jelöljék meg azt a 23 konszenzusos polgármester-jelöltet, akik a Fidesz jelöltjeinek kihívói lesznek a kerületekben, emellett ahhoz is ragaszkodik, hogy az ellenzéki pártok az előválasztás előtt fogadjanak el egy Budapest-minimumot. Karácsony pedig közölte: az előválasztás akkor szolgálja célját, ha nem veszélyezteti a NER-rel szembeni kampányt, vagyis május 27. és június 30. között lezajlik. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

SajtóközleményA budapesti változásért; egy zöld, élhető és modern fővárosért; a korrupciómentes, demokratikus és a…

Közzétette: Karácsony Gergely2019. május 22., szerda

folytatás

Legkedveltebb hírek
Amerikai életmód-sorozat
2019-06-17 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nehéz témakör ez azoknak, akik még egyszer sem döntöttek úgy, külföldre is kikacsintanak, hogy az év nagy részében felgyülemlett fáradalmakat ott pihenjék ki
2019-06-17 00:22:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Törökország, Görögország, Egyiptom ? ha egyenként végigkérdeznénk a magyarokat, hogy ki hova utazik szívesen a nyáron, akkor ez a három ország biztosan benne a lenne a legnépszerűbb úti célok között
2019-06-17 00:21:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
10. Horvátország, Kvarner-öböl Az Adria horvátországi szakaszának évek óta tartó, tör
2019-06-17 00:03:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Minden 40 év feletti férfi (némelyek jóval előbb, némelyek sokkal később) ugyanazzal a problémával szembesülnek
2019-06-17 00:00:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Rendező: Dieter Kehler Szereplők: Antje Schmidt, Sigmar Solbach, Stephan Schwartz, Luise B
2019-06-16 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez