Csökkenti a fájdalmat, ha virágok vesznek körül

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Csökkenti a fájdalmat, ha virágok vesznek körül

Virágot küldeni egy szomorú vagy beteg barátnak snassz dolognak tűnhet, ugyanakkor szívmelengető gesztus és valójában hasznosabb is annál, mint eddig hittük, írja a House Beautiful.

Az American Society for Horticulture Science nonprofit szervezet tanulmányában arra kereste a választ, hogy a növények pozitív hatással vannak-e az emberek egészségügyi állapotára, az eredmények pedig önmagukért beszélnek.

A kutatás során 90 pácienst kettéosztottak: a csoport egyik fele olyan szobába került, ahol egyáltalán nem volt növény, a többieket pedig olyan teremben ápolták, ahol virágok vették körül őket.

A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy akiknek a közelében virágok voltak, csökkent a vérnyomásuk, a fájdalomérzetük, sokkal kevésbé szorongtak és jóval pozitív érzéseik voltak, mint azoknak, akik egy üres szobában kaptak helyet. 

Magyarán a virágok kiegészítő gyógymódként alkalmazhatók a rehabilitációs fázisban lévő betegeknél. És ez igaz nemcsak a kórházi szobákra, hanem az otthonunkra is. Ha belegondolunk, nem is olyan hihetetlen ez.

Ez a növény lehet a sziklakert új sztárjaSzínei változatosak: zöld, bordó, ciklámen és rózsaszín árnyalatokban ismert.

Kiemelt kép: iStock

folytatás