Előzzük meg a szövődményeket egy csepp figyelemmel

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

?A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente több mint 3 600 cukorbeteg lábát kell amputálni, vagyis naponta 10 ember veszti el alsó végtagját. A betegek többségénél idegbántalom áll az amputációk hátterében, jelentős részük megelőzhető lenne?- hangzott el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, a budapesti Zsolnay Kávéházban, ahol a cukorbetegségre vonatkozó adatokat és tendenciákat ismertették. Ennek jegyében indította el az alapítvány idén is országos szűréseit Egyszer Élünk Körút néven és immár országosan folytatódik a tavaly 5 iskolában sikerrel elindított KiDS elnevezésű iskolai oktatási program.

?Hazánkban pontos adatokkal rendelkezünk a cukorbetegek kezeléséről az alapján, hogy hány beteg váltott ki a patikákban vércukorcsökkentő készítményt. Elmondható, hogy a diabéteszesek száma 2014-ig 71%-kal, 772 000-re emelkedett. Ugyanakkor az újonnan felismert esetek száma fokozatosan csökken? ? mondta Prof. Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtótájékoztatóján. 2014-ben összesen 3 658 cukorbeteg alsó végtagját amputálták, mely pontosan napi tíz beavatkozást jelent. Leggyakrabban idegbántalom áll az amputációk hátterében, jelentős részük megelőzhető lenne.

Prof. Dr. Kempler Péter

Világviszonylatban minden harmadik cukorbeteg szenved valamilyen fokú szemészeti szövődménytől, így a diabétesz a leggyakrabban vaksághoz vezető betegség. A rendszeres szűrések mellett fontos, hogy az emberek tudjanak arról, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget meg lehet előzni. Ennek jegyében indította el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is országos szűréseit Egyszer Élünk Körút néven. Novemberig a sárga szűrősátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. A 77 Elektronikának, a Roche-nak és a Beurer Medical Hungary Kft-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, véroxigén-, és koleszterinszintjét. Szűréseinken a szakemberek a cukorbetegség szövődményeire, különösen a lábszövődményekre is felhívják a látogatók figyelmét, ebben partnerünk a Curiosa? sebkezelő gél gyártója a Richter Gedeon Nyrt. A szűrőkörút egyes állomásain a Diabess-Györgytea szakértői fitoterápiás tanácsadást tartanak az érdeklődőknek.

Hétfőn elkezdődött a hagyományos Cseppont Patikahetek program is. Május 20. és június 2. között az egész évben elérhető vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett mérőeszköz-, és tesztcsík akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával ellátott gyógyszertárakban. Támogatók a Roche Magyarország Kft. és a Beurer Medical Hungary Kft.

Az alapítvány ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot november 17-én, vasárnap rendezi, neves fellépőkkel, ingyenes szűrésekkel és gasztroprogramokkal, többek mellett a magyar Dcont? vércukormérőket fejlesztő főtámogató 77 Elektronika Kft. jóvoltából. Novemberben kommunikációs kampánnyal a diabétesz szövődményeire is szeretné hangsúlyosabban felhívni a figyelmet. A ?Szövődmények hónapjának? támogatója a Novo Nordisk.

Idén folytatódik KiDS elnevezéssel az az iskolai oktatási program, melyet a Nemzetközi Diabétesz Szövetség 6-14 éves gyerekek, szüleik és tanáraik számára hozott létre, és a kezdeményezés mellett elkötelezett Sanofi – Aventis Zrt. felkérésére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány valósít meg Magyarországon. A program tavaly egy úgy nevezett pilot programmal indult, melyben 5 iskola vett részt. A cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a diabétesszel élő gyerekek elfogadására irányuló iskolai programban a szakemberek mellett idén is olyan hírességek is részt vesznek majd, mint Erős Antónia és Szellő István.

A KiDS mellett tovább folytatódik az alapítvány másik ingyenes képzése, a már több mint 5 éve futó ?Belevalók?. Célja, hogy az óvópedagógusokat és tanítókat felkészítse a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 51 állomáson csaknem 3600 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg kicsik gondozásáról. Szakmai partnerként a Magyar Diabetes Társaság, az Oktatási Hivatal és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a ?Belevalókat?, amely az ELTE hivatalos képzési programja is. A ?Belevalók? támogatója évek óta a 77 Elektronika Kft. és második éve a Sanofi-Aventis Zrt. is segíti a program megvalósulását.

Az alapítvány egyik legnépszerűbb programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is 5 döntős kreációt választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. Június közepén döntik el, melyik torta lesz a győztes. A Dcont? vércukormérő készülékeket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. támogatásával létrehozott program mellett nyáron indul a hobbicukrászok háziversenye.

The post Előzzük meg a szövődményeket egy csepp figyelemmel appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Tarot az egyik legősibb sorselemző módszer
2019-06-16 16:05:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez