Végrehajtót küld a TV2-re a Jobbik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Végrehajtót küld a TV2-re a Jobbik

Nem tette eleget a helyreigazítási kötelezettségének a kormánypárti TV2, ezért a Jobbik végrehajtási eljárást kezdeményezett a csatorna ellen. Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője közleményében azt írta:

Megszokhatta már mindenki, hogy a Fidesz-utasításra hazugsággyárrá változott TV2-t nem érdeklik a magyar jogszabályok. Nemcsak valótlanságokat állítanak folyamatosan az érthetetlen módon Tények címmel illetett műsorukban, de még ennek bíróságok által előírt következményeit sem hajtják végre.

Ennek a jogsértésözönnek újabb állomása, hogy miután egy jogerős bírósági ítélet szerint beolvasandó helyreigazítást sem tesznek már hetek óta közzé, a Jobbik ezt megelégelve végrehajtási eljárást indított ellenük. így most végrehajtó és rendőrség is megjelenhet náluk, és kényszerítheti őket arra, hogy legalább a helyreigazítás ismertetéséig hosszú évek óta egyszer igazat is mondjanak nézőiknek.

A TV2-t a Nemzeti Választási Bizottság eddig 25 millió forintra bírságolta, mert kizárólag a Fidesz kampányeseményeiről számolnak be, az ellenzék EP-kampányáról ? feltehetően a Fidesz utasítására ? hallgatnak.

Kiemelt kép: Gönczi Gábor, a TV2 Tények műsorvezetője és Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója átveszi a kommunikációs nívódíjat Latorcai Jánostól, az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől, a rendezvény fővédnökétől (j) az I. Érték és Minőség Nagydíj Pályázat díjátadóján, a Magyar Gazdaság Ünnepén a Parlamentben 2018. szeptember 11-én. (MTI / Koszticsák Szilárd)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Megszólalt a nő, aki kővel ütött agyon egy teknőst Szombathelyen még a fideszes
2019-06-16 19:35:38 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Meghan hercegné és Priyanka Chopra egy televíziós gálán ismerkedtek még 2016 környékén, majd szép lassan a legjobb barátnőkké váltak ? legalábbis a külföldi sajtó szerint
2019-06-16 18:55:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Harminc évvel ezelőtt temették újra Budapesten Nagy Imrét és négy társát, a kerek évforduló alkalmából ingyenes Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén
2019-06-16 18:52:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A lett Krists Neilands győzelmével ért véget a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, a másik két dobogós helyen pedig hazai versenyzők végeztek, Dina Márton és Valter Attila
2019-06-16 18:46:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez