Ferenc pápa szerint az abortusz ellenzése nem vallási, hanem emberi kérdés

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ferenc pápa szerint az abortusz ellenzése nem vallási, hanem emberi kérdés

Az abortusz akkor sem megengedhető, ha a születendő gyermek súlyos fogyatékkal jön világra vagy alig van esélye az életben maradásra ? fejtette ki véleményét szombaton Ferenc pápa egy konferencián.

Megengedhető egy emberi élet eldobása, hogy megoldjunk egy problémát? Megengedhető bérgyilkost fogadni, hogy megoldjunk egy problémát?

? tette fel a kérdést a katolikus egyházfő. Ferenc úgy fogalmazott, hogy egy emberi lény ?sosem lehet összeegyeztethetetlen az élettel?. A pápa szerint azok a gyermekek is megérdemlik az egészségügyi ellátást az anyaméhben, akik várhatóan nem vagy csak kevéssel élik túl a születést. Az egyházfő aláhúzta, hogy az ilyen gyerekek szüleit támogatni kell, hogy ne érezzék magukat egyedül, és ne féljenek.

Ha gondoskodunk ezekről a gyerekekről, az segíti a szülőket a gyászban, mert így nem csak a veszteséget élik meg, hanem tesznek egy lépést a közösen megtett úton

? érvelt az pápa, aki szerint így a szülők egész életükben magukkal hordozhatják gyermekük emlékét, és lehetőséget kapnak arra, hogy szeressék babájukat.

(MTI, kiemelt kép: Getty Images/Franco Origlia)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Füstoszlop látható az Örs vezér tere környékén
2020-07-07 20:17:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A kormányzó szerint az atlantai tüntetéseket bűnözők kerítették hatalmukba, áldozatuk lett egy 8 éves kislány is
2020-07-07 19:45:45 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az ellenzék után a kormányt is megmozgatta a pedofília miatt elítélt volt nagykövet ügye: azt közölték, hogy a gyermekek védelmét szolgáló törvények szigorítása már előkészület alatt áll
2020-07-07 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez