Tudnak szellenteni a csigák?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Tudnak szellenteni a csigák?

Bill Bateman, a Curtin Egyetem Molekuláris és Élettudományi Karának munkatársa a The Conversationön igyekezett megválaszolni a kérdést:

képesek-e szellenteni a csigák.

A szakértő szerint rengeteg olyan állat létezik, amelyik a tápláléka miatt ereget. A csigák esetében azonban nehéz megállapítani, hogy szoktak-e szellenteni, hiszen viszonylag keveset tudni az emésztőrendszerükről.

Egy 2006-os kutatás során nem találtak szellentésre utaló nyomokat a puhatestűeknél. A szakértők az állatokat egy napra egy üvegbe helyezték, majd a nap végén megvizsgálták a tároló levegőjét. A kutatók nem mutattak ki metánt az üvegben, a vegyület pedig a szellentés egyik gyakori összetevője. Természetesen elképzelhető, hogy a csigák emésztőrendszere más típusú gázt állít elő a táplálék feldolgozása során.

Fotó: iStock

Létezik egy adatbázis, amelyben a kutatók a szellentésre képes fajokat listázzák. A vizsgálatok szerint a kagylók például nem eregetnek, sőt, a Naticidae tengericsiga-család tagjai sem. Annyi biztos, hogy a csigák végbélnyílása a fejük fölött található, ennek oka pedig az, hogy a váz miatt az élőlények teste úgy módosult, hogy az beférjen a házba.

A csigák, kagylók és más puhatestűek előállítanak gázt, az úgynevezett dinitrogén-oxidot. Az anyag euforizáló hatása miatt kéj- vagy nevetőgázként is ismert, az azonban kevéssé tudott, hogy üvegházhatású gázként nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!?

Kiemelt fotó: iStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tizenöt diák hiába érettségizett sikeresen a Szinyei Merse Pál Gimnázium esti tagozatán, váratlanul megsemmisítették az eredményeiket a bizonyítványosztáson
2019-07-16 18:40:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Rendező: Renny Harlin Szereplők: Sylvester Stallone, John Lithgow, Michael Rooker, Janine
2019-07-16 18:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Magyar reality sorozat
2019-07-16 18:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Döntött a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága
2019-07-16 18:03:31 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kamran kétségbeesetten keresi Feride-t. Necmiye elárulja Seyfettin-nek, hogy Neriman keze is benne v
2019-07-16 18:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez