Orvosa próbálta lebeszélni Mel B-t a Spice Girls turnéról

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Orvosa próbálta lebeszélni Mel B-t a Spice Girls turnéról

Mint arról mi is beszámoltunk, nem sokkal a Spice Girls visszatérő turnéja előtt Mel B ideiglenesen megvakult fél szemére.

Mel B fél szemére megvakult ideiglenesenKórházba szállították, mert egyik szemével nem látott, a másikkal pedig csak homályosan.

A Sunnak nyilatkozott erről bővebben és elmondta, hogy a szemorvosa azt tanácsolta neki, hogy hagyja ki a turnét, vagy halasszák el, hogy elkerülje a potenciális helyrehozhatatlan károkat, de ő figyelmen kívül hagyta a tanácsot. Ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis a turné első dublini állomásán rövid időre le kellett rohanjon a színpadról, ugyanis negyed órára újra megvakult a fél szemére.

A gyógyszerekkel picit jobb a helyzet, de amikor éppen a Mamát énekeltük a lányokkal a színpadon, megint elment a látásom. Le kellett rohannom a színpadról, mert teljesen bepánikoltam. Csukva tartottam a szemeimet, közben folytak a könnyeim az arcomon, de végül 15 perc után visszajött a látásom.

Az énekesnő elmondta, hogy 12 éve volt már egy lézeres szemműtéte, de sikertelen volt, ami miatt a bal szemével azóta is homályosan lát picit. Orvosa szerint viszont a visszatérő szemproblémáinak a stressz is lehet az oka, ami most, a próbák alatt erősebb volt, ezért tanácsolta neki, hogy ne menjen turnéra, de Scary Spice félt cserben hagyni a Spice Girls rajongókat.

Kiemelt kép: Paul Archuleta/FilmMagic

folytatás

Legkedveltebb hírek
Esmeralda időt, és türelmet kér Dr. Lazcanotól, nem tudja mit szeretne. Florecita és Dionisio a
2019-11-12 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ne maradj le az Újratervezés legújabb adásáról!
2019-11-12 22:40:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Stohl András és Ördög Nóra otthonukban kereste fel Tímeát és családját, hogy beszámoljanak nekik a jó hírekről: A család most minden segítséget megkap ahhoz, hogy új életet kezdhessen
2019-11-12 22:40:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd meg az Újratervezés második adását!
2019-11-12 22:40:16 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Amíg Tímeáék dunavarsányi otthonában megkezdődtek a munkálatok, addig a család Stohl Andrással meglepetés programon vett részt
2019-11-12 22:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Nyomd a gombot, tesó! műsorában holnap is berobban a stúdió, óriási izgalomra, és hatalm
2019-11-12 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez