A CDU/CSU elvitte Németországot, kilőttek a Zöldek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A CDU/CSU elvitte Németországot, kilőttek a Zöldek

A járások 89,2 százalékából – 401 járás közül 358-ből – beérkezett adatokon alapuló összesítés szerint a 16 tartomány közül 15-ben működő CDU a szavazatok 22,2 százalékát szerezte meg, ami 7,3 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson elért 29,5 százalékhoz képest.

A csak a 16. tartományban, Bajorországban működő CSU az ország egészében leadott szavazatok arányában 7,2 százalékot ért el, ami 1,1 százalékpontos erősödés az öt évvel ezelőtti 6,1 százalékhoz viszonyítva. A pártszövetség így együtt 29,4 százalékot szerzett, ami ugyan az első hely megőrzését jelenti, de a 2014-es EP-választáson elért 35,4 százalékhoz képest 6 százalékpontos visszaesés, és valamennyi eddigi országos szintű választást tekintve a leggyengébb szereplés.

Történelmi mélypontra süllyedt a CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága is, a párt a szavazatok 16,1 százalékát szerezte meg, ami 11,2 százalékpontos gyengülés a 2014-es 27,3 százalékhoz képest. Az SPD-től a Zöldek vették át a második helyet, a baloldali irányultságú ökopárt 21,2 százalékot szerzett, támogatottságát csaknem megduplázta, 10,5 százalékponttal növelte a 2014-ben elért 10,7 százalékhoz képest. A negyedik helyen a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) végzett 10,1 százalékkal, 3 százalékponttal erősödve a 2014-es 7,1 százalékhoz viszonyítva. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatottsága 5,4 százalékos, 2 százalékponttal emelkedett az öt évvel ezelőtti 3,4 százalékhoz képest. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 5 százalékot ért el, 2,4 százalékponttal gyengülve a 2014-es 7,4 százalékhoz képest. Mandátumot szerzett több kisebb párt is, amelyek támogatottsága rendre 3 százalék alatti.

A választási iroda a végeredmény megállapítása után közli, hogy a szavazatok alapján miként osztják szét a Németországnak jutó 96 parlamenti helyet a pártok között. A választási részvételi arány 61,3 százalékos volt, több mint 33,3 millióan szavaztak, ami 13,3 százalékpontos növekedés az öt évvel ezelőtti – 26,2 millió választót jelentő – 48,1 százalékhoz képest.

Kiemelt kép: Peter Kneffel/dpa

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kovács Gergely a saját kultúra megőrzésére, de a másság tiszteletben tartására biztatott érseki
2020-02-22 16:05:30 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A közösségi média közmű, akár a vízszolgáltatás: ott van minden háztartásban
2020-02-22 15:53:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Európai minimálnyugdíjat és a lakhatási válság megoldását ígérik a szocialisták
2020-02-22 15:25:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
“Soros-hálózat” a gyöngyöspatai iskolaügyben egymás ellen akarja uszítani a magyarokat és a romákat, ezt a célt szolgálja a vasárnap Budapestre tervezett vonulásos tüntetés is ? ezt Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta Budapesten
2020-02-22 15:24:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Babos Tímeának nem sikerült a főtáblára jutnia a 2,9 millió dollár (900 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán, mivel a selejtező szombati második fordulójában alulmaradt a kvalifikáció első kiemeltjével, a cseh Katerina Siniakovával szemben
2020-02-22 15:23:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Franciaországban (Normandiában) született, Svájcban élő, német nyelven író Alex Capus 1997 óta jelentős szépirodalmi életművet tudhat magáénak, 22 kötete látott napvilágot ez idáig: elbeszélések, portrék és regények ? a 2011 februárjában megjelent Léon és Louise utóbbiakból a hetedik volt a sorban, amit a rangos Német Könyvdíjra is jelöltek
2020-02-22 15:06:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez