Polgármester veje terítette a drogot a Balaton partján, az autót az önkormányzat intézte

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Polgármester veje terítette a drogot a Balaton partján, az autót az önkormányzat intézte

A 24.hu információja szerint Takács József balatonszemesi polgármester veje vezeti azt az egyesületet, amelynek tagjai drogot terjesztettek a Balaton körül az elmúlt 6-7 évben. A rendőrség négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást. A Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese arról is beszámolt, hogy az egyesület elnöke egy Bűnmegelőzés feliratú terepjárójával hetente járt Budapestre drogért.

Mint lapunk megtudta, a szóban forgó civil szervezet a Balatonszemes-Balatonőszöd Bűnmegelőzési Egyesület, elnöke pedig ? 2011 óta ? a most 28 éves E. István, aki a balatonszemesi polgármester kisebbik lányának a férje. Ő az egyike azoknak, akiket a rendőrség őrizetbe vett, kezdeményezve a letartóztatást.

Pénteken telefonon kerestük az üggyel kapcsolatban Takács Józsefet, de titkárnője azt mondta, a polgármester nem szeretne tájékoztatást adni. Pedig nemcsak családi érintettségről van szó: az önkormányzat évek óta bőkezűen támogatta a bűnmegelőzési álca mögé bújó egyesületet.

?Azt szeretnénk, hogy minden jogszerű legyen?

2016. február 15-én Balatonszemes polgármestere arról beszélt egy képviselő-testületi ülésen, hogy nem megoldott kérdés Szemesen és a szomszédos Balatonőszödön a közterület-felügyelet létrehozása. Jelezte ugyanakkor, hogy több éve működik egy közbiztonsági egyesület, amely pályázat útján, önkormányzati segítséggel hozzájutott egy 6,4 milliós forintos terepjáróhoz. Ez az a Suzuki Vitara, amit hétfőn a rendőrök megállítottak, és amivel ? mint kiderült ? évekig szállították a drogot az egyesület tagjai.

Fotó: police.hu

Úgy tudjuk, hogy az autóval március közepén az árokba hajtottak, a Vitara eleje összetört. A járműnyilvántartó rendszere szerint a 2015-ös évjáratú Suzuki balesetét a sofőr okozta.

A polgármester három éve éppen ennek az autónak a megszerzésével indokolta egy új szervezet létrehozásának szándékát, mert úgymond szerették volna ?hatékonyabban kihasználni?. Azt is megjegyezte, hogy a közterület-felügyelet megalakítása még nem eldöntött, állásfoglalást kértek az ügyben a kormányhivataltól,

mert azt szeretnénk, hogy minden jogszerű legyen, ne merüljön fel összeférhetetlenség lehetősége, ugyanis a polgármester veje is tagja lenne a közterület-felügyeletnek.

Nem ez az összeférhetetlenség látszik azonban a legsúlyosabb problémának. A rendőrség mostani tájékoztatása szerint ugyanis a polgármester veje által vezetett egyesület tagjai akkoriban már évek óta drogot terjesztettek.

Takács József arról is beszélt, hogy az irányítás egy része a rendőrség hatáskörébe fog tartozni, velük kell megállapodást kötni, és velük közösen járőröznek majd. A polgármester kiemelte, hogy az egyesület elnöke a saját költségén végzi az ehhez szükséges tanfolyamot.

Az önkormányzat ugyanakkor többször is százezres nagyságrendű támogatást adott az egyesületnek, tavaly és tavalyelőtt egyaránt 200-200 ezer forintot szavazott meg erre a célra a képviselő-testület.

Miközben a vejéhez köthető egyesület tagjai évek óta terjesztették a drogot a Balaton partján, a polgármester 2015-ben főleg a migránsok miatt aggódott, és az általuk okozott veszély elhárításában is szerepet szánt a civil szervezetnek. Mint akkoriban mondta, ?a kézilabda szakosztály és a Bűnmegelőzési Egyesület pályázaton nyert 1-1 gépjárművet. Ha a kormányüdülőbe hozzák a migránsokat, akkor éjjel-nappali járőr szolgálatot kell szervezni. Ehhez szükség esetén segítséget is fogunk kérni.?

Az egyesület hitvallásában a drogterjesztésnél kétségkívül nemesebb célok szerepelnek:

Az Egyesület célja Balatonszemes és Balatonőszöd községek közbiztonsági helyzetének közvetett eszközökkel való javítása, a bűnügyi, közrendi és közbiztonsági helyzet javítását célzó elképzelések és intézkedések támogatása, a bűnmegelőzés és áldozatvédelem fokozása.

Ráadásul a szövegben az is olvasható, hogy céljaik között van

a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és szervei zökkenőmentes működésének, közösségi rendőrséggé válásának elősegítése, a rendőrség társadalmi megbecsültségének és polgári kapcsolatainak erősítése, fokozása. Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik és kapcsolatot tart működési területének állami, társadalmi és szövetkezeti szerveivel.

Megkérdeztük erről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, válaszukban azt írták, hogy

a jogellenes cselekményük megkezdésekor semmilyen együttműködés nem volt az egyesület és a rendőrség között.

Lapunkat arról is tájékoztatták, hogy az ügy gyanúsítottjait ? őrizetbe vételük mellett ? kihallgatták.

Ez erősebb történet, mint az óvoda felújítása

Takács József független polgármester, de a tavaly áprilisban a saját pénzén hordatta ki a fideszes képviselőjelölt szóróalapját a parlamenti választás előtt néhány nappal.

Balatonszemesről a 24.hu-n az utóbbi időben több cikket is írtunk:

Itt építettek 80 millióért egy vasúti átjárót, ami viszont fél éve zárva van, mert az oda vezető utat nem csinálták meg. A polgármester korábban arról beszélt, hogy két nyaralótulajdonos miatt nem épült meg az út. Takács József érdekes magyarázatot adott arra is, miért nem adnak pénzt az óvoda felújítására: ?A sár egy falusi gyereknél ne jelentsen problémát.? A képviselőtestület támogatta, hogy megszüntessenek egy parti sávot, hogy a tóparti kemping helyére luxusszállodát és villaparkot építsenek. A polgármester emlékezetes tette, hogy elintézte a vasúti átjárót a ?kényelmes embereknek, akik nem tudnak 1 kilométert gyalogolni.? Mészáros Lőrinc cége úgy pusztított Szemesen, hogy az önkormányzat semmilyen magyarázatot nem adott a helyieknek a természetkárosításra.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Ha sok az eső, az a baj, ha kevés, akkor az, és ugyanez igaz természetesen a napsütésre is, amely kéz a kézben jár a csapadékkal: mindkettő az égiek alárendeltje, jóban kell velük lenni
2019-07-21 13:30:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
1990 nem csak Európában, de a Közel-Keleten is komoly változásokat hozott: augusztus 2-án az iraki diktátor, Szaddám Husszein elindította hadseregét Kuvait ellen, majd alig néhány nap alatt el is foglalta, elindítva a fél éven át tartó, az egész világra komoly hatással lévő Öböl-háborút
2019-07-21 13:09:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Philip Hammond brit pénzügyminiszter ? a távirati iroda szerint ? a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában mondta el, hogy távozik, ha Boris Johnson lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke
2019-07-21 13:03:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ha valakinek nem lenne meg: Timothée Chalamet egy ideje Budapesten forgatja a Dűne című filmet, de főleg a Homelandből és az Oscarra jelölt Szólíts a neveden
2019-07-21 12:50:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Philip Hammond soha nem adná a nevét a megállapodás nélküli Brexithez
2019-07-21 12:44:21 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A jelek szerint nehezen tudta feldolgozni a szakítást, a bíróságon kell érte felelnie
2019-07-21 12:43:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez