Kálmán Olga: Ne csak a bírók szégyelljék magukat, hanem mindenki, aki ebben a játékban cinkos

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kálmán Olga: Ne csak a bírók szégyelljék magukat, hanem mindenki, aki ebben a játékban cinkos

A Város Mindenki csoport tüntetést szervezett pénteken délután hat órától az Alkotmánybíróság épülete elé, miután, ahogy korábban megírtuk,  az Alkotmánybíróság szerint a hajléktalan emberek kriminalizálása és börtönbe zárása nem ütközik az Alaptörvénybe, bár öt bíró különvéleményt fogalmazott meg.

A tüntetésen felszólaltak a főpolgármesteri előválasztás jelöltjei is. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje beszédében azt mondta,

nincs ma már Alkotmánybíróság, alkotmányunk se nagyon.

Mint mondta, hisz abban, hogy Budapestnek olyan polgárai vannak, akik tudják, hogy a város mindenkié vagy senkié sem.

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje arról beszélt, hogy kicsit máshogy képzelte el azt a helyzetet, amikor a három jelölt először felszólal egyszerre.

Emberekről beszélünk, és nem statisztikai adatokról, nem útban lévő tárgyakról

? fogalmazott, hozzátéve, hogy a kormány, amikor ezt az intézkedését meghozta, emberekről döntött.

A DK jelöltje szerint ne csak a bírók szégyelljék magukat, hanem mindenki, aki ?ebben a játékban cinkos”, akár csendben maradással, törvényhozással vagy a törvények jóváhagyásával.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje elmondta, ő egy nagyon-nagyon más országot és várost képzel el, és úgy érzi, nagyon fontos ezen az eseményen részt vennie.

Szeretnék végre nem tüntetésekre járni, hanem szeretnék végre tenni valamit, hogy ez a város olyan legyen, mint az álmaimban elképzeltem

? közölte.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az évezredek óta lakott kasztíliai Segovia neve a legtöbb, Spanyolországba utazó számára talán semmit sem mond, pedig a Madridtól mindössze alig száz kilométerre fekvő kisváros igazi csoda: középkori városmagja, a lovagkort tökéletesen jelképező kastély, az Alcazar, a gótikus katedrális és a Világörökség részét képező, közel kétezer éves római vízvezeték mind-mind megérdemlik, hogy minél többen ismerjék őket
2019-07-22 10:37:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a magyar férfi kardválogatott 45-44-re kikapott a budapesti világbajnoki döntőben Dél-Korea ellen
2019-07-22 10:34:38 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tudja, mit tartok a kezemben? Abszolút hatalmat ? mondja a szigorú tekintetű Helen Mirren a Nagy Katalinról szóló HBO-film előzetesében, és ha valakinek, hát neki elhisszük, hogy bármikor nyakunkat veszi, ha szemet vetünk a trónjára
2019-07-22 10:34:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
456 alkalommal került sor valamilyen ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekményre júniusban, ezzel összességében csaknem 1500-ra ugrott ez a szám az év első felében
2019-07-22 10:22:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Balázs Attila nem számított rá, hogy Umagban a selejtezőből indulva a döntőig jut a salakpályás férfi tenisztornán, de miután jó formában játszott az elmúlt hetekben, meglátása szerint benne volt a levegőben a bravúr
2019-07-22 10:12:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Komáromi Járási Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt emelt vádat egy ácsi férfival szemben, mert robbantással és megöléssel fenyegette meg a szomszédait
2019-07-22 10:09:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez