Már egymillió telefonon fut a Huawei saját operációs rendszere

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Már egymillió telefonon fut a Huawei saját operációs rendszere

Az elmúlt hetek során többször is lehetett hallani a Huawei házon belül készülő operációs rendszeréről, amit eddig HongMeng OS/Ark OS néven emlegetnek a források, és a legutóbbi információk szerint már augusztus-szeptember környékén bemutathatják. Hogy mit lehet róla tudni eddig, itt szedtük össze.

A China Daily friss információi szerint is gőzerővel folynak a munkálatok, olyannyira,

hogy már egymillió darab olyan okostelefont szállított le a cég tesztelési célra, amin az új HongMeng OS fut.

A kínai Rosenblatt Securities brókercég egy beszállítólánc-jelentésben azt írta az operációs rendszerrel kapcsolatban, hogy minden androidos alkalmazással kompatibilis, és fejlett biztonsági fejlesztéseket építettek bele a személyes adatok védelmére.

A Huawei fogyasztói üzletágának vezetője, Ju Csengdong elmondása szerint a kora ősszel, vagy jövő tavasszal bemutatkozó mobilszoftver futtatható lesz okostelefonokon, táblagépeken, számítógépeken, televíziókon, és viselhető okoseszközökön.

Ezt tudni eddig a Huawei szoftveréről, ami leváltaná az AndroidotA rendszer a HongMeng OS nevet kaphatja, kérdés, mennyire jönne be az androidhoz szokott európaiaknak.

A South China Morning Post korábban arról számolt be, hogy a rendszer már 2012 óta készül, mivel a kínaiak tartottak az Android túlzott dominanciájától, így már akkor elkezdtek dolgozni saját megoldásukon, amivel a jövőben kevésbé lehetnek kiszolgáltatottak a Google-nek.

A Huawei nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy kihasítson magának egy szeletet az Android és iOS által uralt mobilpiacból. A végleges névvel kapcsolatban úgy tudni, hogy Kínában ArkOS néven fog megjelenni, míg a világ többi részén HongMeng OS név a valószínű a védjegyek alapján.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Már egymillió telefonon fut a Huawei saját operációs rendszereA pokol javára mondtak le az űrbéli kalandrólA Microsoft titokban törölt egy adatbázist, amiben százezer ember arcképe volt
folytatás

Legkedveltebb hírek
A banda segít előkészíteni egy erdei futóversenyt, de közben eltévednek és összetalálkoznak egy hírhedt sorozatgyilkossal
2019-06-16 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Kurt Russell, Goldie Hawn, Katherine Helmond, Edward Herrmann, Michael G
2019-06-16 00:02:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Amikor a Smoot gimi egyik tanulója megvicceli Shoemaket-t, az egy pillanat alatt igazi hírességgé válik
2019-06-15 23:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Patrick Hughes Szereplők: Samuel L
2019-06-15 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Deportívo La Coruna már biztos résztvevője a La Liga feljutásért rendezett rájátszás döntőjének
2019-06-15 23:26:46 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Giles Foster Szereplők: Peter O Toole, Emily Mortimer, Keira Knightley, David McC
2019-06-15 23:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez