Hazánkba érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató vándorkiállítás

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai?magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő ingyenes fesztivál keretein belül három nagyjátékfilm, a Kínai Filmmúzeum a kínai film fejlődésének történetét és eredményeit bemutató nemzetközi vándorkiállítása is megtekinthető lesz, továbbá az érdeklődők részt vehetnek Wang Dan, a Kínai Filmszövetség biztosának a filmipar fejlődéséről szóló előadásán. A nyitóelőadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, helyfoglalás érkezési sorrendben lehetséges.

A kínai filmről szóló nemzetközi vándorkiállítás 2013-ban indult útjára. Megtekinthető volt az ENSZ genfi székhelyén, Oroszországban, Beloruszban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Nagy-Britanniában, Törökországban, Kanadában és Ukrajnában, most pedig a hazai közönség is megismerkedhet vele.

A kínai filmről szóló kiállítás anyagát a Kínai Filmmúzeum állította össze. A Kínai Filmmúzeum a világ legnagyobb olyan múzeuma, mely egy ország filmtörténetét mutatja be. A múzeum épületét a kínai film születésének 100. évfordulójára építették, egy szimbolikus jelentőséggel is bíró palota. 3,5 hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, 21 kiállítóteremmel rendelkezik. A múzeumban található kiállítás kb. 2970 méter hosszú. A múzeum missziója a kínai film fejlődéstörténetének bemutatása, a filmtechnika megismertetése, a filmkultúra terjesztése.

A kínai film 1905-ös születése óta a kínai filmesek az eltelt több mint 100 év alatt elképesztő felfedező utat tettek meg a filmművészet és filmtechnika területén. A kiállítás különlegességét az is adja, hogy nem egyszerűen a kínai filmtörténelem fontos, reprezentatív műveit láthatjuk, nem csak a kiváló filmeseket ismerhetjük meg, de a filmtörténeten keresztül a kínai nemzet százéves történelme is kirajzolódik. Dicsőségek és álmok, különösen pedig az, ahogy a reform és a nyitás politikája elindult, új korszakot hozva a filmkészítésben is.

?A kiállítás célja, hogy más nézőpontból is megmutassuk a világnak, most éppen Magyarországnak a kínai társadalom fejlődését, a hagyományos kínai kultúrát és az egyszerű kínaiak érzelmi életét.? ? nyilatkozza a kiállításról Mr. Chen Zhiqiang, a Kínai Filmmúzeum kurátora. ?Szeretnénk, ha ezáltal jobban megismernék a kínai filmet és kultúrát, szeretnénk, ha a két nép jobban megértené egymást. Nem titkolt szándékunk, hogy a két ország elmélyültebb együttműködést folytasson filmes területen, és hogy ezzel is aktív szerepet töltsünk be a kínai?magyar barátság fejlesztésében.?

A kiállítás június 14-e és 16-a között tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A moziban ezzel egyidőben a jelenkori kínai filmgyártás három sikerfilmjét vetítik, egy scifit, egy történelmi filmet, valamint egy romantikus alkotást.

Bővebb információ a programról:

https://www.facebook.com/events/2459769310700090/
https://urania-nf.hu/esemenyek/1559/2019/06/14/kinai-filmfesztival-az-uraniaban-

The post Hazánkba érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató vándorkiállítás appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A kritikusok Tóth Barnabás filmjét ítélték a legjobbnak, de a zsűri díjazta a látványvilágot, Rajk László egyik utolsó munkáját is
2020-07-09 11:12:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Rév Marcell volt a Zendaya és John David Washington főszereplésével, szigorú szabályok betartásával felvett film operatőre
2020-07-09 10:23:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Naya Rivera és kisgyereke egy bérelt csónakkal indultak úszni egy kaliforniai tavon
2020-07-09 08:40:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A színész a bíróság előtt beismerte, hogy drog- és alkoholproblémái is voltak, de tagadja, hogy megütötte volna volt feleségét, Amber Heardöt
2020-07-08 11:38:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A Peter Pan & Wendy című filmet nem a Disney Pluson, hanem a mozikban mutatják majd be
2020-07-08 10:36:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez