Az MSZP nem tudott a Gyurcsány?Karácsony-alkuról

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az MSZP nem tudott a Gyurcsány?Karácsony-alkuról

Az MSZP elnök-frakcióvezetője egy háttérbeszélgetésen elemezte kudarcukat az EP-választáson. Tóth Bertalan önkritikusan azt mondta, magukra haragszik, nem a DK-ra és a Momentumra. A Népszava kérdésére elmondta, Bangóné Borbély Ildikó helyett június 24-én választanak frakcióvezető-helyettest.

A választási szereplés után azért nem mondott le a teljes elnökség, mert idén még lesz egy önkormányzati választás is. A szocialisták  elnökét meglepte, hogy a DK a fővárosi előválasztáson Kálmán Olgát indítja.

Az MSZP az EP-kampány elején nem tudott a megállapodásról, amit Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc kötött. Zugló polgármester nem vett részt az MSZP-Párbeszéd kampányában, ha cserébe a DK támogatja az előválasztás második fordulójában. Tóth Bertalan nem örült, amikor erről tájékoztatotta Karácsony, de megértette, hogy nemcsak egy pártnak akar a főpolgármestere lenni, hanem a fővárosiaknak. Miután a DK kihátrált Karácsony Gergely mögül, Tóth Bertalan

mindent el tud képzelni Gyurcsányról.

Karácsony: Nincs más választásom, mint száz százalékig megbízni Gyurcsány FerencbenAz MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje úgy véli, ha az előválasztási küzdelemben nem képesek arról beszélni, hogyan változtassák meg Budapestet, akkor a történelem ítélőszéke előtt szar emberek lesznek. Beszélt Kálmán Olgáról is, aki szerinte zseni, ha ennyi idő alatt képes volt felkészülni a városvezetésre.

Csak reméli, hogy ha Zugló polgármestere nyeri az előválasztást, nem változtat újra véleményén. Az biztos, az MSZP elvi kérdésnek tartja, hogy támogassa a procedúra győztesét.

Előválasztás: Kálmán Olga most nyerőnek tűnikAz IDEA Intézet szerint a fővárosi előválasztás biztos szavazóinál Kálmán Olga támogatottsága 44, Karácsony Gergelyé 26, Kerpel-Fronius Gáboré 18 százalékos.

Az MSZP-kampány vidéki koordinátora Komjáthi Imre alelnök lesz, a fővárosban Tüttő Kata és Kunhalmi Ágnes fogja segíteni Karácsony kampányát. Az elnök Szanyi Tibor sértettségét érti, de a sértődés nem politikai kategória, két levele az utolsó esélye volt az alelnöknek, ahogy a többi ?kibeszélőnek? is.

Szanyi megnevezte az EP-választási bukás felelőseitA pártelnököt, a kampányfőnököt és Bangónét okolja a mandátumról lemaradó politikus.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

folytatás

Legkedveltebb hírek
kvíz-show
2019-07-21 17:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Előbb kigyulladt a gép, aztán égni kezdtek a bálák és a tarló is
2019-07-21 16:57:02 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez