Miért otthonosabb New York Budapestnél?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Miért otthonosabb New York Budapestnél?

Egy sor szempontból semmi értelme nincs, és igazságtalan is összehasonlítani Budapesttel a majdnem magyarországnyi lakosú New Yorkot. Mint ahogy a világ legtöbb városa sem érhet fel egy csomó mindenben a világ egyik fővárosához. Viszont vannak olyan dolgok, amelyek pont azért működhetnének rosszabbul New Yorkban, amiért egy olyan kilencmilliós metropoliszról van szó, ahová a világ minden egyes pontjáról rengetegen költöznek.

Amellett, hogy nincs még egy olyan város, ami ennyire kiszolgálna minden igényt, vannak is ilyen nagyvárosi gondok:

undorító a mocskos metró, ahol esőben sok állomáson csermelyek erednek meg, amelyekben önfeledten lubickolnak a patkányok. Staten Islandtől Bronxig rohad az utcán a halmokba hajigált szemét. Manhatten turistainváziós részein turistaként is a turizmus azonnali és teljes betiltása tűnik az egyetlen ésszerű és arányos megoldásnak.

A sor folytatható lenne, de érdekesebb, hogy mi az, ami annak ellenére megdöbbentően jó a városban, hogy akkora, amekkora:

pont azt nem vártam volna látatlanban New Yorktól, hogy ennyire otthonos. Nem kifejezetten a turistáknak, hanem az ott lakóknak. És ebből Budapest is sokat tanulhatna.

Fotó: Spencer Platt/Getty Images/AFP Közterek belakása

A Manhatten kellős közepén nyújtózkodó négy városligetnyi Central Parkért minden New York-i imába foglalhatja a XIX. századi várostervezők neveit. Ez a hatalmas zöld terület annál jobban értékelődik fel évről évre, ahogy sorra nőnek ki körülötte a felhőkarcolók, amik között az ideges embertömegben hömpölyögve néha legszívesebben felordítottam volna, hogy: ?Levegőt!?

A Central Park bármilyen nagy, sokszor így is ki lehetne rá rakni a ?megtelt!? táblát, mert kocogókból, kutyasétáltatókból, baseballozó kölykökből, meló után focizó mexikói munkásokból,  több száz dollárért sétakocsikázó turistákból, játszóterező családokból ugyanúgy verbuvál az a megszálló sereg, amelyik célba veszi a parkot, ha jó az idő.

Két tanulság:

a New York-iak nagyon szívesen használják mindenféle célra a köztereiket, és betartanak egy sor szabályt, hogy ez a lehető legkevesebb konfliktussal járjon.

Ha egy úton nem lehet biciklizni, akkor ott tolják a bringát. A kutyasétáltatók ott kutyáznak, ahol nem tiltja tábla. A sportolók ott sportolnak, ahol azt megengedi a tábla, és az ő területükön nem kezdenek el piknikezni, akik inkább egy pokrócon akarnak heverészni és nem izzadtan rohangálni egy labda után. Elég sok a rendőr, meg közteres ? vagy hogy hívják, parkőr ? a környéken, de sok dolguk nincs, a nagy többség magától is képes betartani az együttlétezés minimális szabályait.

Ugyanez megvan például Brooklynban is, ami Manhattennél jóval kevésbé zsúfolt, és több kis parkkal van megszórva. Ezeket is a legnagyobb természetességgel használják közös programokra karatézó gyerekek, jógázó hipsterek, tánckoreográfiát gyakorló gimis lányok, tolószékes gyerekeikkel érkező szülők és grillező családok. És ez csak egy átlagos hétvégi délelőtt a williamsburgi McCarren parkban.

De ahol a legjobban látszik, hogy a New York-iak mennyire belakják a köztereiket, azok nem is a nagy parkok, hanem a más városokban rohanózónának használt nagyobb kereszteződések és a környező forgalom által halálra ítélésre alkalmas terek.

Manhatten legterheltebb részein, például a Flatiron Buildingnél ? de máshol is ?  a város kipakolt székeket és asztalokat egy zsebkendőnyi területre, ahová bárki leülhet enni, inni, dumálni, kávézni, kártyázni, amit csak akar. A tereket pedig szinte mind parkosították, és ezek meg is telnek sakkozókkal, utcazenészekkel, laptoppal ücsörgő irodistákkal, vagy a Bryant Parkban például piaci árusokkal.

Ha erre Manhatten kellős közepén van hely, akkor mindenhol, ahol nem fabódékkal, meg térkövekkel borítanak minden talpalatnyi területet.

Fotó: Atilgan Ozdil / Anadolu Agency / AFP Közösségépítés és multikulturalizmus

Ahhoz, hogy tényleg birtokba is vegyék a köztereket, nem árt, ha sajátjuknak érzik azokat. Ehhez viszont az kell, hogy egy közösség részének érezzék magukat a városlakók, ami egy ilyen multikulturális, gyorsan változó, elképesztő mennyiségű embert befogadó városban nem tűnik magától értetődőnek.

Közösségek spontán és direkt is épülnek New Yorkban, pont úgy, mint máshol, de van ennek egy egészen erős helyi, vagy legalábbis amerikai sajátossága. Az nem újdonság, hogy az USA és New York történelme elmesélhető a bevándorlás történeteként is, a bevándorló közösségek pedig nagyon gyakran egy környékre telepedtek, és ennek a nyomai ma is megvannak.

Little Italy és Chinatown nagy betűkkel hirdeti ezt Manhatten térképén, de olasz és kínai közösségek Brooklynban és Bronxban is ugyanúgy kialakították a maguk negyedeit. Vagy a görögök például Astoriában, Queensben. Vagy újabban a dominikaiak és haitiak Bushwickban. És Jamaica nevű városrész se véletlenül van New Yorkban. Számtalan példát lehet hozni.

Az első generációs bevándorlóknál ezek a közösségek sokkal erősebben számítanak, mint a már az USA-ban születetteknél, akiknél már a mindent magába szippantó amerikai identitás kerekedik inkább felül, de ezek a nemzeti identitások mégis erős köteléket jelentenek a mai napig. Az érem másik oldala viszont, hogy a szerencsétlenebb nemzeteknél, és a feketéknél is ez sokszor kőkemény szegregációt jelent, amit a városrészenként nagyon más szegmensekben mozgó lakásbérleti árak meg is szilárdítanak. Ez nem is a hírhedt Harlemben ? ami egy tök laza hely ?, hanem mondjuk Queens és Staten Island szakadtabb részein látszik, ahol fehér embert nem sűrűn látni.

Ez nem hangzik jól, mégis mi ebben a pozitív? Egyrészt az, hogy ezek a kapcsolati hálók élénken működnek, másrészt az, hogy ezek az összetartó közösségek néhány kivételtől eltekintve ? például az angolul egy szót sem beszélő kínaiak ? kifelé nyitottak.

Ez a fajta multikulturalizmus minden, csak nem elszigetelten élő csoportok konfliktusos egymás mellett létezése, hanem a város lelkét adja ez a sokszínűség.

A szűkebben vett szomszédságokban kifejezetten foglalkoznak is vele, hogy integrálják a különböző hátterű embereket. Mindenféle közös programokat szerveznek akár egy ház szintjén is ? sütögetés mondjuk a hátsókertben vagy a tetőteraszon ?, de nagyobb körben is.

Fotó:Michel Setboun / Photononstop / AFP

Ehhez az is kell, hogy az emberek ne bezárkózzanak, hanem kíváncsiak legyenek egymásra, és ez nagyon jellemző a New York-iakra, akik teljes természetességgel elegyednek szóba egymással a legkülönbözőbb szituációkban. Ez a nyitottság az immunreakciójuk a fenyegető nagyvárosi magányra.

Ahogy az is, hogy a különböző városrészek igyekeznek megtartani a sajátosságaikat a dzsentrifikáció ellenére. Városrészenként vagy akár háztömbökként is kialakulnak sajátos identitások, amik közös alapot jelentenek, amihez ragaszkodnak az ott élők. így az idegenek is szinte ismerősként, közös alapokról elrugaszkodva veszik bátran használatba az utcákat, tereket, parkokat. Valahogy így kelthet barátságosan otthonos érzést az a város, ami száz éve az elidegenedettség és a nyomasztó nagyváros őstoposza volt.

Kiemelt kép: Benno Schwinghammer/dpa / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Mit tenne a gyereked? és Vigyázat, gyerekkel vagyok: szombat és vasárnap délutánonként a Su
2019-07-23 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Rémes sztorik vasárnap éjjel a Humor+ -on!
2019-07-23 00:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Mark Wahlberg, Michael Pena, Danny Glover, Kate Mara, Elias Koteas, Ta
2019-07-22 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez