Új versenytársat kaptak a fővárosi prémium éttermek a Felix Kitchen&Bar személyében

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Hogyan fér meg egymás mellett egy több, mint 140 éves történelmi épület, az ázsiai és a magyar konyha, valamint a város legjobb aranygaluskája? A választ a Várkert Bazár mellett, az Ybl Miklós téren érdemes keresni, ahol bámulatos enteriőrrel és fantasztikus ételkínálattal megnyitotta kapuit a hazai gasztronómia új trónkövetelője, a Felix Kitchen&Bar. Ezzel pedig a tavaly felújított, és eredetileg Ybl Vízház néven ismertté vált épületegyüttesbe a gasztronómiai megújulás is megérkezett.

A Felix Kitchen&Bar, amely a 2018 tavaszán átadott Ybl Budai Kreatív Ház méltó gasztronómiai párjaként egészíti ki a legendás Ybl Vízház épületét. Az Ybl Miklós által tervezett és 1875-ben épített legendás helyszín már számos funkciót betöltött csaknem másfél évszázados fennállása során, bár azt elmondhatjuk, hogy a vendéglátó funkció kisebb megszakításokkal végigkísérte a ház életét. Legutóbb kávézóként nyitott újra, azonban a patinás helyszín megérdemli, hogy végre megkapják az épülethez méltó gasztronómiai megújulást is a sokat látott falak, ezt pedig a Felix biztosítja mostantól.

(bal)Polip saláta edamame babbal és radicchioval, (jobb) Rákóczi túrós fotó: Szemdeff Lőrinc

A Felix Kitchen&Bar a névválasztás terén visszatért ez eredeti gyökerekhez, ezért viseli Ybl Miklós fiának keresztnevét. A tavaly óta működő Ybl Budai Kreatív Ház és az új étterem célja, hogy a kultúra és a gasztronómiai kiegészítse egymást az épületben és mivel a kiállítótér az ázsiai művészeteknek is helyet ad, ez a konyha irányzat visszaköszön az étlapon is. A magyar konyha jellegzetes alapanyagai mellett az ázsiai alapanyagok is szerepet kapnak Kovács Árpád séf által összeállított étlap fogásaiban. Árpád neve már számos hazai topétterem kapcsán ismerősen hangozhat, hiszen a 21 Magyar Étterem, a La Perle Noire, a Pierrot, a Vár: a Speiz konyhájából is kóstolhattuk kreációit, mostantól pedig a Felixben bűvöli el ételeivel az oda látogatókat.

Az étlapon a sea food kreációk és a steakek dominálnak, de hangsúlyt kapnak az ún. raw fogások is, amelyek olyan minőségi nyers alapanyagok, melyek nem feltétlenül igényelnek hőkezelést és natúr formában is ízletesek maradnak. A séf elmondása szerint az elsődleges és legfontosabb számára, hogy a legmagasabb minőségű alapanyagokból dolgozzanak, amelyek beszerzésére egy komoly, több mint 20 beszállítóval dolgozó hálózatot építettek ki és ha kell, akkor a világ másik végére is elmennek a legjobb hozzávalókért. Ennek köszönhetően az étlapon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a Kamcsatkai rák, amely egyedülálló hazánkban, vagy az itthon eddig csak a Nobuban kóstolható Miyazaki hátszín, de rendelhetünk a japán konyhában használt yuzus ponzuval elkészített libamájat, illetve prémium minőségű steakeket is, melyeket számos mártással és körettel tudunk kombinálni.

Felix Kitchen&Bar beltér fotó: Stiglincz Gábor

A Felix a magyar fogások terén is tudott újat mutatni, már az első hét után a vendégek kedvence a Budapesten egyedülálló kétszemélyes aranygaluska, mely igazi csábításra hív. Akik pedig extrémebb különlegességre vágynak, azoknak ott van a popcorn krémes répa fagylalttal desszertként.

A gasztronómiai kínálathoz a város egyedülállóan sokszínű bárja is illeszkedik, melyben már most több, mint 400 különböző spirit és csaknem 320 féle bor kapható ? és a kínálat még bővítés alatt áll. A hazai borok mellett a külföldi tételek is szerepet kapnak, ráadásul olyan régiók borait is megkóstolhatjuk, melyek Magyarországon kevésbé ismertek, mint például Oregon, Central Otago vagy Priorat. Az étterem hosszútávú célja, hogy idővel a legjobb magyar és külföldi tételekből 5-6 évjáratra visszamenőleg is lehessen válogatni.

(bal) különleges borok, (jobb) Aranygaluska fotó:Szemdeff Lőrinc

A Felix egész nap várja a vendégeket, a reggeli menü már 7.30-tól elérhető, aki pedig vacsorázna, az az utolsó rendelését még éjjel 11.30-kor is leadhatja. Az étlap még számos érdekességet tartogat, a gyönyörű épület falai pedig magukért beszélnek!

The post Új versenytársat kaptak a fővárosi prémium éttermek a Felix Kitchen&Bar személyében appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az író-rendező Kevin Smith tavaly túlélt egy szívrohamot ezért
2019-07-19 11:40:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Jól csinálom? Meddig kell még kibírnom? Mikor látszik már végre az eredmény? Egészen biztosan te is feltetted már ezeket a kérdéseket sportolás közben
2019-07-19 11:12:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Rémisztő a csatorna, a vidámpark, az iskola vécéje, és úgy általában az élet az Az 2
2019-07-19 09:44:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A Macskák filmváltozatában szerepel Taylor Swift és James Corden is, rémisztő, emberszabású kisállatként
2019-07-19 08:27:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez