Vidnyánszkyék szervezetéé lett a POSZT

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Vidnyánszkyék szervezetéé lett a POSZT

Pécs városa mellett eddig két szakmai szervezet ? a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság ? osztozott a Pécsi Országos Találkozó tulajdonjogán. Ahogy az Index írta, az utóbbi szervezet közleményben jelentette be a Facebookon, hogy lemond a jogairól:

A Magyar Színházi Társaság mint az Országos Színházi Találkozót létrehozó Színházművészeti Szövetség jogutódja, elkötelezett híve annak, hogy létezzen a magyar színházművészet éves seregszemléje, közös ünnepe.

Összegezve eddigi tapasztalatainkat, tekintettel arra, hogy az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat, a Magyar Színházi Társaság Elnöksége úgy döntött, hogy kilép a POSZF Nkft-ből és tulajdonrészét felajánlja a másik szakmai tulajdonosnak.

A ?másik szakmai szervezet? a Magyar Teátrumi Társaságot jelöli, amelyet a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, Vidnyánszky Attila alapított 2008-ban, és 2012-ben vált a POSZT tulajdonosává egyharmad részben.

?Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik?

? mondta akkor Vidnyánszky, aki szerint mindössze annyi történt a térfoglalás idején, hogy az inga átlengett a másik irányba. A 19. POSZT a hétvégén zárult le, a fődíjat a Nemzeti Színház Woyzeck-előadása kapta.

Kiemelt kép: Sóki Tamás / MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
A címvédő Győri Audi ETO KC az újonc CSZKA Moszkva otthonában, a Ferencváros pedig Érden a szintén orosz Rosztov-Don ellen kezdi meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének csoportkörében
2020-08-07 22:04:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Andrés hazatérve összetalálkozik Fiorellával. Feszült beszélgetés alakul ki közöttük,
2020-08-07 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A legtöbb halálos esetet Kaliforniában, Texasban és Floridában regisztrálták, s miközben több tagállamban a járvány enyhülését tapasztalják, 23 tagállamban emelkedik a vírus okozta Covid-19 fertőzésben és szövődményeiben elhunytak aránya
2020-08-07 21:38:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az utasok szóltak a vezetőnek, hogy füstszagot éreznek
2020-08-07 21:19:39 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Verekedésről érkezett bejelentés a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába 2020
2020-08-07 21:17:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Martin által felírt gyógyszer, amelyet Kim a betegségére szed, súlyos szívproblémákat okoz Lénában
2020-08-07 21:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez