Hátborzongató feliratot írt egy lapra a nő, aki visszajött a halálból

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hátborzongató feliratot írt egy lapra a nő, aki visszajött a halálból

Egy phoenixi (Arizona) nő halálközeli élményére derült fény egy most készült tetoválás nyomán.

Tina Hines még tavaly februárban kirándulni indult (volna) férjével, Briannel, amikor hirtelen összeesett. Elvesztette eszméletét, bőre elszíneződött, látszott, hogy nagy a baj, úgyhogy párja megpróbálta újraéleszteni. Kétszer sikerült újraindítani Tina szívét a mentők kiérkezéséig, majd ezt követően még négyszer kellett őt újraéleszteni.

A Daily mail szerint nő a szívleállások következtében összesen 27 percet töltött ?odaát?, azaz a klinikai halál állapotában.

Amikor magához tért, kórházban feküdt, lélegeztető gépre kötve. Beszélni nem tudott, de a családjától papírt és tollat kért. Nehezen olvasható betűkkel azt írta a cetlire: It?s real (azaz: tényleg létezik).

Közzétette: Tina Hines2018. február 25., vasárnap

 

Amikor a rokonai megkérdezték, mi az, valóban létezik, Tina felmutatott az égre.

A hívő asszony később elmesélte, hogy valóban látott egy alakot, aki Jézus lehetett ? fekete kapu előtt állt, mögötte sárga fények látszódtak. Mindez, mint fentebb említettük, 2018 elején történt, és hogy a sztori most felbukkant a sajtóban, az annak köszönhető, hogy Hines unokahúga, a szintén hívő Madie Johnson a napokban az alkarjára varratta a nagynénje által leírt szavakat ? ráadásul pont úgy, olyan kusza betűkkel, ahogy a feliraton szerepelt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Suede Silver (@suedesilver) által megosztott bejegyzés, Jún 17., 2019, időpont: 12:24 (PDT időzóna szerint)

Tina Hines ? és még jó néhányan, akiknek sikerült visszajönniük a klinikai halál állapotából ? úgy gondolta, hogy a Mennyországot látta. A halálközeli élményre létezik tudományos magyarázat is: a szív megállása után az agy aktivitásának átmeneti növekedése következik be, néhány másodpercig a normál ébrenléti állapotnál is aktívabban működik az agy ? a tudósok ezzel magyarázzák, hogy sokan túlvilági élményről, fehér fényű látomásról számolnak be.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az EB képviselője szerint megbélyegző, és az uniós jogba ütközően állapít meg kötelezettségeket a külföldről finanszírozott civil szervezetekkel szemben a magyar jogszabály
2019-10-22 13:41:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kitártuk az EU kapuit a katari vezetés küldöttei előtt, és hamarosan egy kétoldalú befektetésvédelmi megállapodás is megszülethet
2019-10-22 13:34:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt soraiban tudó RB Leipzig a Zenitet fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában
2019-10-22 13:33:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A csombókos harangozómadár hangereje olyan, mint egy cölöpverőgépé, elérheti a 113 decibelt is
2019-10-22 13:31:33 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az új számolás szerint nem 7107, hanem 7641 szigete van a Fülöp-szigeteknek
2019-10-22 13:26:42 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Főtér.ro szerint hétfőn este egy temesvári pláza multiplex mozijában megkéseltek egy szí
2019-10-22 13:16:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez