A tejes fiú, akire nagy szüksége van a Forma-1-nek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A tejes fiú, akire nagy szüksége van a Forma-1-nek

Nem kényeztet el minket a Forma-1 jelene: bár mindenki felfokozott izgalommal várja az új szezont, általában elég hamar kiderül, hogy nem változott az égvilágon semmi. Egy-két évet leszámítva mindig van egy csapat, amelyik dominál, a többieknek részsikerek jutnak csak. Most a Mercedes és Lewis Hamilton egyeduralmát láthatjuk hétről hétre, olyannyira, hogy idén nyolc futam alatt gyakorlatilag el is dőlt a világbajnoki cím ? legalábbis csoda lenne, ha a brit innen nem húzná be a hatodikat.

Nehéz mindezek után bármilyen lelkesítőt írni, de azért mindig van pár reménysugár. Ilyen most a Ferrarihoz igazolt Charles Leclerc, aki hosszú éveken át lehet majd meghatározó versenyzője az F1-nek.

És ilyen a McLaren feltámadása is.

Utóbbi még csak a középmezőnyben kellemetlenkedik a többiek kárára, de a Francia Nagydíj is bizonyította (hatodik és kilencedik hely), hogy bizony a Mercedes mögötti csapatokat már képesek el-elkapni, ha máskor nem, legalább az időmérőkön. A hondás kínszenvedést követően jó látni, hogy újra vannak szép eredményeik, miközben a Carlos Sainz Jr.Lando Norris versenyzőpáros kiválóan egészíti ki egymást.

A 19 éves brit újonc külön is érdekes, mert nemcsak gyors, de vicces és sokat lóg a neten, így kicsit olyan, mintha egy haverunk versenyezne a Forma-1-ben.

Gazdag apuci kisfia

Bár Lando Norris már a 163. brit pilóta a Forma-1 történetében, de ő az első, aki tinédzserként került a sorozatba. Ennek megfelelően hatalmas felhajtás van körülötte a La Manche-csatorna túloldalán és már sokan Lewis Hamiltonhoz hasonlítják, ami persze barokkos túlzás, mert egyelőre annyi közös pont van a karrierjükben, hogy britek és a McLaren fedezte fel őket.

Norris elég jól bírja a rá nehezedő nyomást, magabiztosságának pedig vélhetően két oka van:

az egyik ? a legfontosabb ?, hogy baromi nagy tehetség; a másik pedig az, hogy olyan családi háttere van, ami csak nagyon keveseknek.

Persze a Forma-1-ben nem ritka, hogy valaki jómódú családból érkezik, az autósport drága mulatság, nem mindenki engedheti meg magának, hogy segítse gyereke hobbiját és kitörését, miközben a támogatók száma is véges. Lando helyzete azonban más, az apja az az Adam Norris, aki Bristol leggazdagabb embere, de a brit rangsorban is az 500. hely környékén mozog. A fia így sajátos körülmények között nőtt fel, olyan iskolába járt, aminek 40 ezer font, bő 14 millió forint volt a tandíja ? évente.

Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Lando Norris azonban a fizetős pilótákkal ellentétben nem azért jutott el a Forma-1-ig, mert gazdag az apja, hanem mert bizonyított: több sorozatot is megnyert, tavaly a Forma-2-ben is második lett a bajnokság végén, még ha csak egy futamot is nyert összesen.

2017-ben igazolt a McLaren akadémiájára, két évvel később pedig már a Forma-1-ben versenyez. Ezt nem sokan tudnák elérni.

Nem csak versenyzőnek jó

A 19 éves brit folyamatosan bizonyítja, mennyire érett pilóta: míg az időmérőkön 5-3-ra veri csapattársát, addig például Monacóban szó nélkül segítette Sainzot a minél jobb eredmény elérésben. A kanadai kiesése után sem kezdett ujjal mutogatni a csapatára, ellenkezőleg, a szerelői dobták be aztán a futam után a montreali tóba.

Itt épp a zenét csípte el a Francia Nagydíj előtt a rajtrácson:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés, Jún 24., 2019, időpont: 4:28 (PDT időzóna szerint)

De ez csak az egyik oldala, Norris emellett egy kedvelhető figura, tényleg olyan, mintha valaki közülünk jutott volna el az F1-be. Nem érdekli a nagy felhajtás, jobb szeret otthon lazulni és mivel gyakorlatilag minden platformon kommentel ? ráadásul viccesen ?, egy kicsit közelebb érezhetjük magunkhoz, mint a pilóták többségét. Már egy mém is született róla: egy videón arról beszélt, hogy imádja a tejet, így gyakorlatilag nem tud olyat posztolni, amit ne lepnének el a követői tejes poharas emojikkal.

A múltkor mondjuk házhoz ment a pofonért, Kimi Räikkönen egyik bejegyzése alatt próbált meg viccelődni, mire a finn egy mondattal jelezte, hogy csípős megjegyzések terén azért még mindig ő a király.

Kimi Räikkönen porig alázta az újonc pilótátNem szabad packázni a finnel, mert kegyetlenül vág vissza.

De az is szimpatikus volt, hogy mikor Hamilton kicsit beleszállt az újoncokba, akkor felvette a kesztyűt és kiállt az igaza mellett.

Lewis Hamilton fékezés nélkül gázolt bele a fiatal pilóták lelkébeAz ötszörös világbajnok szította fel egy kicsit a hangulatot a Kanadai Nagydíj előtt. Alonso nélkül jobb a McLarennek?

Norrisnak szerencséje is volt a Forma-1-be kerüléssel. A McLaren mindent megtett azért, hogy megtartsa Fernando Alonsót, a spanyol azonban pont annyira fáradt bele a hondás időszakba, hogy 37 évesen inkább más kihívásokat keresett, nem lehetett meggyőzni. így aztán kellett valaki a Renault-tól elcsábított Carlos Sainz mellé (Stoffel Vandoorne leszerepelt Alonso mellett), Norris személyében pedig házon belülről érkezett a megoldás.

Nyolc futam után pedig általános vélekedés, hogy Alonso távozása sokat segített a McLarennek.

Nem én mondom ezt, hanem Damon Hill, Paul Di Resta és Jolyon Palmer, három korábbi brit F1-es pilóta, akik különkülön, de mind egyetértettek abban, hogy Zak Brown vezérigazgató személye és szakértelme, valamint a vérfrissítés nagyon jót tett a csapatnak.

Az a megközelítés, hogy Norris és Sainz személyében két fiatal és sikeréhes pilótája van a csapatnak, elhessegette a csapatot beárnyékoló felhőt. Senki sem vitatja Alonso érdemeit ? aki a Forma-1 történetének egyik legnagyobbja ?, de megosztó személye az istállón belül, valamint a végén látható munkamorálja már megkérdőjelezhető. (?) Az új felállással már nem csak Alonso tapasztalatán múlik minden, ez a friss energia pedig jól látható rajtuk, kialakult egy újfajta szinergia

? írta Palmer a BBC-n vezetett blogjában.

És nem csak a hangulat szuper, az eredmények is jönnek. A Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas mögött a McLaren most a best of the rest, azaz legjobb a mezőny többi csapata közt, a jóval rutinosabb Sainz a hetedik az egyéni versenyben, Norris pedig a tizenkettedik, de ott elég sűrű a tabella, egy jó eredménnyel már elég nagyot lehet előreugrani.

A McLaren így csempészett egy kis izgalmat az amúgy unalmas F1-szezonba.

Nyitókép: Dan Istitene/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ha az ember követi a közösségi médiát az X-Faktor alatt, akkor visszatérő panasz, hogy milyen sok reklám van a mű
2019-12-15 11:32:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló, előző héten elfogadott új törvényt és ezért annak visszavonását követeli - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel
2019-12-15 11:14:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Elítélték azt az arizonai férfit, aki a nyáron agyonverte a lányát megtámadó kéregetőt
2019-12-15 11:08:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tegnap ünnepelték a Migos tagjának, Offsetnek a 28
2019-12-15 11:07:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mátyás király lovas szobra Kolozsvár főterén, pontosabban a szoborkompozíció Fadrusz János legkiemelkedőbb munkája, élete fő művének nevezhetjük
2019-12-15 11:00:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd újra a Tűsarok legutóbbi adását!
2019-12-15 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez