Operát rendez a milánói Scalában Woody Allen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Operát rendez a milánói Scalában Woody Allen

Operarendezőként debütál a milánói Scalában Woody Allen amerikai filmrendező, aki Puccini Gianni Schicchi című vígoperáját állítja színpadra. A darabot július 6-án mutatják be Fischer Ádám vezényletével, a címszerepet Ambrogio Maestri olasz bariton énekli.

Woody Allen több mint tíz éve már színpadra vitte Puccini egyfelvonásos operáját a Los Angeles-i Operaházban, ezt a változatot fogják bemutatni Milánóban. A 83 éves filmrendező a hétvégi premier előtt kedden tartott milánói sajtótájékoztatón elmondta, hogy Plácido Domingo beszélte rá annak idején arra, hogy operát rendezzen, és hosszú időbe telt, amíg ráállt.

Nem tudtam, megvan-e a képességen ilyen dologhoz. Filmet rendeztem és egy kevés színházi produkciót is. Az operarendezés nagyon élvezetes tapasztalat volt

– hangsúlyozta.

Allen régóta szeret operát hallgatni, de általában csak az első két felvonást üli végig, mivel a filmforgatások korán reggel kezdődnek.

Mindig is szerettem volna, hogy legyen egy olyan este, amelyet csak a harmadik felvonásoknak szentelnek, hogy végre megnézhessem azokat, amelyeket az elmúlt években elszalasztottam

– tette hozzá. Allen a Gianni Schicchit neorealista stílusban rendezte meg Vittorio de Sicához és Federico Fellinihez hasonlóan. Elmondta, hogy ő más véget írt volna a Dante Isteni színjáték című műve alapján készült operának, amelyben a címszereplőt a pokolra kívánják azért, mert hasznot húzott a cselszövésből.

Mindig a társadalom peremén élők mellett állok… Egy film végén nem küldeném pokolra, hanem jó ellátmánnyal nyugdíjba küldeném őt, és útjára engedném, hogy boldogan élhessen

– fejtegette.

Az amerikai filmrendezőt, aki az Egyesült Államokban kegyvesztett lett szexuális visszaélés miatt, és legutolsó filmjének forgalmazását az Amazon lemondta, a Scalában nagy tapssal fogadták. A milánói operaházban való bemutatkozás mellett a város filmmúzeuma 28 filmjéből rendez retrospektív vetítést.

A szombati bemutató után Allen Spanyolországba utazik, ahol következő filmjét fogja forgatni.

kiemelt kép: Europress

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Szombathely 19 ponttal kikapott a francia Dijon csarnokában szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában
2019-10-16 22:10:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nem zavarja Csorbai Ferencet, hogy alig támogatták
2019-10-16 22:02:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Orbán Viktor exkluzív interjút adott a HírTV-nek, amely szokatlanul aktuális kérdéseket tett fel a miniszterelnöknek
2019-10-16 21:44:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A szakértő a Portfolio Budapest Economic Forum rendezvényén beszélt a világgazdaság kilátásairól és a várható kihívásokról is
2019-10-16 21:34:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Vígh György 66 éves éves volt.
2019-10-16 21:31:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Dunaújváros meglepetésre 24-24-es döntetlent játszott Debrecenben a női kézilabda NB I szerdai meccsén
2019-10-16 21:19:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez